Nem tudom tovább folytatni. Hogyan lehetne könnyebb?

Gyerekkoromban a családom tönkretette az életem. Mondhatom úgy is hogy elvette azt. Gyötrelmes dolgokat kellett átélnem. Csak terrort kaptam. Szeretetet sosem. Folyton magamra voltam hagyva... Nem törődtek velem. Nem törődtek azzal hogy szeressenek és gyengédek legyenek velem. Egész eddigi életemben ettől szenvedtem. Ráment az életem erre. Más vagyok mint a többi ember. Roncsolódott a személyiségem a rengeteg tragédia után... Nem tudok úgy állni másokhoz mint egy egészséges lelkű ember. Zárkózott vagyok. Nem tudom beletenni magam egy társas helyzetbe. Éppen emiatt sosem volt barátnőm sem. És a nők sem akartak engem sosem... Teljes magányban élek. Családom már nincsen. Csak ez az úgymond örökség maradt utánuk... Jártam már pszichológusnál többször de nem segített. Nem tudom megváltoztatni az életem.. Annyira szenvedek hogy meg akarok halni. Olyan mélységes magányt és elhagyatottságot érzek... Hiányzik az hogy szerető közeg vegyen körül... A kollégáim is úgy néznek rám sokszor mintha valami elmebeteg volnék. Úgy is beszélnek hozzám mintha egy gyogyós volnék aki közveszélyes... Furának tartanak közben meg nem is tudják hogy mitől és mennyire szenvedek... Pokol lett az életemből... Mindig is az volt. Ez nem élet. És az a legelkeserítőbb hogy nem tudom hol keressem a megoldást. Nincs segítség úgy érzem. Az életben a legnagyobb tragédia ha valaki elmagányosodik, magára marad... Nekem ezt is át kellett élnem. Barátaim olyanok hogy igazából nem is érdemes őket annak nevezni. Nem állnak mellettem, nem számíthatok rájuk.. Nincs kihez fordulnom... Nem tudom mit tegyek...?