Anyum ki rakott otthonról. Normális ez?

Hosszú ez az egész sztorinak a múltja, de a lényeg, hogy múlt hónapban elmentünk a barátommal és az egész baráti társasággal nyaralni. Már mondtam anyumnak nyár elején, középen is, hogy megyünk. Két héttel indulás előtt ki akadt, zsarolt, ha elmegyek nyaralni, akkor többet oda vissza ne menjek. Neki fogott egyedül meszelni és hogy miért hagyom cserben, ki fogja rendezni nagyapámat, ki viszi le a kutyát sétálni stb. (mert ezt a kettőt né csináltam, a mellett, hogy a húgomra is kellett vigyázzak).

Csak éppenséggel soha nem tudtam elmenni hétvégézni ha épp valakinek születésnapja volt. Még egy napra sem. Ilyenkor azzal jött, hogy hát a kutyával mi lesz (tömbházban laknak). A 11 éves húgom ajánlotta fel, hogy megoldja, csak tudjak elmenni egy napra, de anyumnak persze nem tetszett.

Amikor a barátommal elmentünk egyik rokon kicsengetésére, haza kellett érjek este 8-ra, hogy a kutyát sétáltassam meg, pedig onnan mentünk volna máshová, és amúgyis 10 km-re voltunk a várostól. Amikor már kicsit "késésben" voltunk, a húgommal hívatott fel, hogy menjek már, mert a kutyának mehetnéke van.

Soha nem tudtam nyugodtan elkérezni egy kirándulásra sem vagy bármire , mert attól féltem, hogy na vajon elenged vagy lesz belőle egy nagy cirkusz?

Egyedül nevelt fel, és mindig éreztette ennek a súlyát.

Csak akkor néztem sorozatokat, amikor dolgozott, hogy nehogy azt is megszólja.

Nehéz gyermekkora volt, de mindezek ellenére nem tudom felfogni, hogy valaki ilyen legyen, és ki tegye a saját lányát egy nyaralás miatt.

Az indulás estéjén, miután megsétáltattam a kutyát, bejelentettem, hogy na akkor elmentem nyaralni. A bőröndöm ott volt lent a szárítóban, hogy tudjak elmenni fölösleges vita nélkül. Délelőtt, amikor dolgozott, összepakoltam és elrendeztem mindent. Egyből kezdte, hogy milyen ócska vagyok, hogy ott hagyom őket (egy hónappal előtte kértem, hogy tegye szabaddá azt a hetet, hogy ne kelljen dolgozzon, de persze nem oldotta meg), fontosabbak nekem mások, pedig a család kellene az első legyen. Ha én az ajtón ki megyek, akkor soha többet ne is menjek vissza, a 23 év nevelése a semmibe megy, ha én elmegyek stb. (érdekes módon most nélkülem is megtudják oldani mindezt). Csak én nem tudtam volna azt magamnak megengedni, hogy a barátaim ott vannak, én pedig nézem a négy falat, sétáltatom a kutyát, és megfelelek anyumnak mindenben.

Amint elmentem a bőrönddel, a testvérem hívott, hogy anyum pakolja össze a ruháimat zsákokba. Nagyon ki volt készülve, persze én is. Egyet aludtunk az út előtt a barátoméknál, elmondtam a szüleinek is, hogy mi a helyzet, azt mondták a ruhákat hozhatjuk ide, miután haza jöttünk a nyaralásról, megbeszéljük, hogy mi lesz. Elmentünk a ruhákért, a barátom le hordta a kocsiba és ezzel le volt tudva a dolog.

Azóta eltelt kicsivel több, mint egy hónap. Itt lakom a barátoméknál, támogat az egész család mindenben, még ideiglenes munkát is kaptak nekem.

Egyelőre még nem tudok elköltözni, ebben az évben végeztem az egyetemmel, a barátommal 9 hónapja vagyunk együtt, komolyak a szándékaink, de nem akarunk semmit sem elsietni (itt az összeköltözésre gondolok).

Anyum nem áll szóba velem, ez idő alatt a húgomat kétszer láttam, nem is igazán akarja engedni, hogy mikor ő dolgozik, felmenjek a húgom és a kutya miatt. Telefonálunk majdnem minden nap a húgommal, de nagyon ki vagyok. Állítólag anyum azt tervezi, hogy fél évig nem tárgyal velem. De én bocsánatot nem fogok kérni, mert nem érzem azt, hogy kellene.

Nagybátyám és anyum volt élettársa is mellettem áll, ők tényleg ismerik és az én pártomat fogják. Akárkinek elmondom a helyzetemet, aki tudta régebbről, hogy milyen nekem otthon, alig hiszik el.

Járt még valaki hasonló cipőben? Aki mérgező szülőtől valamilyen formában megszabadult. Mikor békéltetek meg, ha egyáltalán megtudtatok...