Miért lett ennyire nagy divat manapság egyedül nevelni a gyereket?

"Mivel józan gondolkodású emberek vagyunk, képesek előre gondolkodni, így feltételezem minden embertársamról, hogy ennél bölcsebbek vagyunk mind."

Ha tényleg így gondolod, akkor te sem felesz meg ennek a kritériumnak!

Ha pedig te nem tudod saját követelményedet teljesíteni, mástól nincs alapod elvárni!

.

"Azt a lehetőséget kizárnám hogy a szülők rossz döntést hoztak mikor összejöttek"

Milyen alapon teszed ezt?

Tarthatod magad zseninek, ám nem tarthatsz mindenkit annak!

Te ovis szerelmeddel kötöttél házasságot? Tudod, akinek azt ígérted, hogy együtt éltek és haltok majd.

#7: Pont ez a ku.rva nagy boldogság keresés az oka.

"Jogom van szerelmesnek lenni."

"Nem én tehetek róla, hogy pont belé szerettem."

"Miért érdekeljen, hogy másnak rossz lesz, csak a saját boldogságom érdekel."

"Csak a gyerek miatt miért maradjunk együtt?"

Mindenki csak a saját boldogságát kergeti, ha kell, a családja rovására. Nem érdekli a felesége, a férje, a gyereke. Csak az önzés vezérli. Pont ezért megy tönkre sok házasság, ezért xar a kapcsolata a gyerekeivel. Aztán azt hiszi, hogy attól lesz boldog, ha fut a pillanatnyi élvezetekért.

Ezt erősíti a közvélemény is. Ha megtetszett más, akkor biztos rossz a házasság, el kell válni, meg a többi baromság. Ma már nincs olyan, hogy egy házasságban vannak hullámvölgyek, amit közösen legyőznek. Nem, egyből vagy válnak, vagy ami jellemzőbb, csalják egymást. Mi sem természetesebb, az ember úgyse monogám. Ugyebár.

Ott tartunk, hogy lenézik azt, aki házasodik és gyereket vállal.

Nekem a férjem volt az első, örökre terveztem. 25 évesen ismertem meg, 30 évesen mentem hozzá és 33 évesen szültem a gyerekemet. Egyfelől összeillő pár voltunk, és emberileg azt hiszem, mindketten rendben vagyunk. Másfelől...mindketten hoztuk a traumákat a múltból, ki így ki úgy próbált megbirkózni velük. Más irányba fejlődtünk, kialakult egy távolság, ami egyre mélyebb lett. Tudom, hogy már a gyereket sem lett volna szabad bevállalni, mert akkorra már recsegett-ropogott a házasságunk épülete, de mentségünkre szóljon, hogy emberileg szerettük egymást, és hoztunk egy rossz (????) döntést. Ő azt, hogy nem száll ki időben én meg utána azt, hogy megtartom, bármi is legyen.

Mondhatnánk hogy a gyerek miatt ment szét a kapcsolat, de nem így történt. Miattam, mert nem léptem le időben és a volt férjem önzősége miatt, hogy ő gondolt egyet, legyen gyerek, engem nem is kérdez, utána meg hopp, megbánta, mert rájött, hogy innentől nem őrá figyelek 100%-ban. Én pedig belementem mert nem tudtam volna a saját gyerekemet megölni, számomra az abortusz nem opció. (Nem ítélek el senkit érte, nekem ez sosem menne). És hát az igazság az, hogy a válás ellenére is imádjuk a gyerekünket mindketten, ő a legszuperebb dolog ami valaha történt velünk.

Nem akartam soha egyedülálló anya lenni, de van olyan, amikor egy nőnek választania kell. Én nem akartam csalni, szerető mellett keresni az elveszett intimitást.

Sokszor a gyerekvállalás nem elsietett, de mégis furcsa döntés. Mert az ember vágyik is rá, és sokszor benne van a hit, hogy a kapcsolat valami különleges, és minden jóra fordul majd. Nem mindig így van, de nem bántam meg. Sem a gyermekemet, sem a válást.

Pont ugyanazt akartam írni, amit a 16-os írt!

Ahogy Te magad is írtad kedves kérdező: "a saját boldogságát azért mindenki keresi.", a probléma az, hogy sokan a saját boldogságukat keresik, és baromira nem érdekli őket senki más boldogsága, még a saját gyereküké sem, nemhogy a párjuké. Azt látom, hogy sokan nem tudnak szeretni senkit, csak saját magukat.

"Mindenki csak a saját boldogságát kergeti, ha kell, a családja rovására. Nem érdekli a felesége, a férje, a gyereke. Csak az önzés vezérli. Pont ezért megy tönkre sok házasság,"

Tehát szerinted, ha valaki boldogtalanul benne marad a házasságban, akkor az egy jó házasság? A jó házasságnak az lenne a definíciója, hogy ülünk együtt a langyos fosban, mert jó a gyereknek, ha látja a képmutatást?