Mit tennétek, ha a szülőtök sokszor szemedre hányná, hogy mennyi mindent adott anyagilag, útnak indított az életben (lakás,kocsi,nászajándék), és ezt hangoztatva érzelmi zsarolással próbál bűntudatot kelteni és elérni amit akar?
Ha valamit nem úgy szeretnék, ahogy ő, akkor mindig ez a fegyvere, és hálátlannak nevez, mártírkodik.
Sose felejt el emlékeztetni, hogy mennyi mindent tett értem. Ezzel bűntudatot kelt bennem folyamatosan, és rengeteget szorongok még felnőttként is, külön életet élve.
Hatalmas segítség volt, amit adott, hálás is vagyok érte, de nem tudod neki felhőtlenül örülni, így azon gondolkozom, hogy eladom mindenem, és mindent visszafizetek neki, csak végre megszabadulhassak a folyamatos szorongástól és bűntudattól. Valamennyim így is maradna, valahogy meglennék. Kapcsolatunk sose volt felhőtlen, gyerekkorom is borzalmas volt, tele félelemmel. Önbizalmam szinte semmi. Változtatni akarok, szeretnék kiegyensúlyozottan élni.
Aki hasonló helyzetben van, mit tenne? Érdemes inkább nehezebb anyagi helyzetbe kerülni, ha végre bűntudat nélkül hozhatnék döntéseket a saját életemmel kapcsolatban, úgy, ahogy én szeretnék élni? Mi erre a jó megoldás?
így van, 80-as. ez a végső cél.
de egyelőre el kell kezdeni feldolgozni
Köszönöm 81-es a kedves, bíztató szavaidat, és mindenki másnak is.
Igen, én meg akarom ezt törni, hogy én már ne adjam tovább. Ezt a feladatot én akarom megcsinálni.
Téged ő nem szeret,nem szeretetből szült,terve volt, eszköz vagy amin leveri a saját gyerekkorát életét traumáit,kudarcait. Ilyen területen dolgozom. Kerülj minél távolabb tőle.. Toxikus jellem,ha miatta szenvedsz ő fog nyerni eléri a célját,és ne vidd tovább a berögzült mintát.. Javaslom hogy menj el Pszichoterápiára,hogy el tudd engedni a bűntudatot,amit nem is kéne érezned. Ahol meg egy csokit is felhánytorgat a szülő nagyszülő ott a szeret fikarcnyi morzsája sincs a gyerek unoka felé,csak a manipulálás..
70F
Nem olvastam vegig a kommenteket.
Nekem a tudatossag noveleseben nagyon sokat segitett Susan Forward: Erzelmi zsarolas c. konyve. Nagyon sok peldat hoz, rengeteg megoldasi lehetoseggel. Mindezt erthetoen. Szerintem a legjobb konyv a temaban. Forgasd egy kicsit, es biztosan talalsz mas megoldast is, mint eladni magad alol mindent.
Sok sikert, es sok kitartast!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!