Mit tennétek, ha a szülőtök sokszor szemedre hányná, hogy mennyi mindent adott anyagilag, útnak indított az életben (lakás,kocsi,nászajándék), és ezt hangoztatva érzelmi zsarolással próbál bűntudatot kelteni és elérni amit akar?
Ha valamit nem úgy szeretnék, ahogy ő, akkor mindig ez a fegyvere, és hálátlannak nevez, mártírkodik.
Sose felejt el emlékeztetni, hogy mennyi mindent tett értem. Ezzel bűntudatot kelt bennem folyamatosan, és rengeteget szorongok még felnőttként is, külön életet élve.
Hatalmas segítség volt, amit adott, hálás is vagyok érte, de nem tudod neki felhőtlenül örülni, így azon gondolkozom, hogy eladom mindenem, és mindent visszafizetek neki, csak végre megszabadulhassak a folyamatos szorongástól és bűntudattól. Valamennyim így is maradna, valahogy meglennék. Kapcsolatunk sose volt felhőtlen, gyerekkorom is borzalmas volt, tele félelemmel. Önbizalmam szinte semmi. Változtatni akarok, szeretnék kiegyensúlyozottan élni.
Aki hasonló helyzetben van, mit tenne? Érdemes inkább nehezebb anyagi helyzetbe kerülni, ha végre bűntudat nélkül hozhatnék döntéseket a saját életemmel kapcsolatban, úgy, ahogy én szeretnék élni? Mi erre a jó megoldás?
Köszönöm a sok segítő jellegű választ.
Nincstelen és hajléktalan nem hiszem, hogy lennék, de biztos nem lenne ennyire könnyű anyagilag, mint most.
Többen is írtátok, hogy nem kell vissza adnom semmit, én mégis úgy érzem, hogy megnyugodna a lelkem, hogy nem lenne ez a fegyver a kezében többé, és utána természetesen csak a terápia marad, ha helyre akarom hozni a lelkem valahogy. De elgondolkozom mindenen, amit írtatok. Köszönöm!
az anyjának nem pénz kell
az anya a szeretetet akarta megvásárolni
csakhogy a szeretet nem üzlet..
1. Ne add vissza neki! Ha dolgozol, és nem drogozol, akkor nem tartozol ezekért semmivel neki. "Ha minden pénzed odaadod, csak annyi fog történni, hogy nincstelen leszel, de ugyanúgy bántani fog." Akkor azt mondaná, hogy itt meg ott tartanál, ha elfogadod a segítségét.
2. Korábban is irányítani akart, ha jól sejtem, ez nem csak most jött elő. A saját egója meghosszabbításának tekint, ha valami nem úgy van, ahogy ő akarta, az neki tragédia. De ez az ő baja, nem a tiéd!
3. Neked terápiára van szükséged. Ne szégyellj elmenni!
Nárcisztikus gyanúsak. Az én anyám kb. 80%-ban nárcisztikus. Aki nincs egy ilyen kapcsolatban (főként ha szülőről besélünk), az nem tudja ez micsoda terhet jelent. 30 éve külön élek, családom van, mégis beleszól,véleményez mindent. Folyamatos a szemrehányás ("Én mindent megtettem érted, de te hálátlan vagy", Tőled meg is halhatnék, nem törődsz velem), érzelmi zsarolás, állandóan beszólagat, provokál, utána elhord mindennek. Szarnak állít be ( XY gyereke ezt is megtette a szüleiért, meg azt is..), állandóan neki kell a középpontban lenni, állandóan halni készül ( nincs több baja, mint a vele korabelieknek, vagyis a 70-eseknek), és evárja, hogy mindenki őt sajnálgassa. Folymatosan azt hajtja, hogy nem örökölök semmit mivel én nem érdemlem meg, és a szeretetotthonra fogja íratni a házat.
Ezt játszuk évtizedek óta. Most jutottam el oda, hogy valószínúleg mgszakítok vele minden kapcsolatot, különben rámegy az egészségem...
anyám ugyanezt csinálta. sok-sok évtized (és rengeteg terápia - amire valójában neki lett volna szüksége..) kellett ahhoz, hogy felálljak és elvágjak vele minden szálat
akkor már csak a rokonságban-ismerősi körben tudott rám köpködni. és igen, kizárt az örökségből is
kérdező, keress rá a nárcisztikus anya címszóra. sokan járunk/járnak ebben a cipőben. és menj, kérj segítséget
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!