Mit tennétek, ha a szülőtök sokszor szemedre hányná, hogy mennyi mindent adott anyagilag, útnak indított az életben (lakás,kocsi,nászajándék), és ezt hangoztatva érzelmi zsarolással próbál bűntudatot kelteni és elérni amit akar?

Engem is bántott fizikailag is, mások gyerekével pedig mások előtt úgy bánt, kedvesen, szeretettel, ahogy velem a sajátjával sosem. Bár ma már tudom, ez csak a külvilág felé volt színjáték, hogy soha senki el se higgye, ha elmondom milyen ő valójában.

Volt olyan is, hogy nem szólt hozzám hetekig, hónapokig. Sokat rettegtem, míg vele éltem, volt hogy napokig enni se mertem, nehogy az is baj legyen. A tekintetével ölni tudott volna, mindig ki kellett találnom mi a baja, egyenesen sose mondta felnőtt módon kommunikálva, hanem a sértődöttségéből és a sűrű sóhajaiból kellett magamtól rájönni. Mert ugye ha magamtól nem tudom mi a baja, akkor ő inkább nem is mondja. Voltam én nagy p*csájú, k*rva, kigúnyolt. Volt hogy azt mondta kitapossa a belem. Elrontotta az eljegyzésem és az esküvőm örömét is a rosszindulatú megjegyzésével. Ha bármikor is próbáltam felhívni a figyelmét arra, hogy milyen rosszul esnek a bántásai, akkor visszatámadott azzal, hogy magamnak köszönhetem azt ahogy ő reagál, amit mond, az én hibám, én vagyok az oka. Ha reggeltől estig takarítottam otthon, akkor is azt mondta már másnap, hogy soha semmit nem segítek.

Napokig tudnám még írni...

Igen, nekem is szokta mondani, hogy én a mai világban nem is tudom felfogni, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy mennyi mindent kaptam.

Nem igaz! Nem vagyok szerencsés, mert igazi szeretetet soha nem kaptam.

8 éves koromban mondtam neki, hogy félek tőle, mert kisgyerek koromban is sokat bántott, terrorizált. Azt mondta azért, mert én rossz vagyok.

Ekkor berágott és összepakolta a cuccát, hogy ő elmegy, elköltözik és itthagy egyedül. Apám egyszer meg is mondta nekem, hogy nem szeret az anyám.

Állandóan kritizált, hogy eszek, meddig fürdök, miért nem akarok olyan karriert, amit ő jónak szán, miért nem vagyok ilyen-olyan-amolyan, miért nem diplomás férjet választok? Már gyerekként is felnőtt szerepbe kényszerített, és rengeteg házimunkát és kerti munkát adott. Ha szóvá tettem, hogy miért nem lehetek gyerek, miért nem mehetek sehova a kortársaimmal, akkor megint csak hálátlan vagyok, aki nem akar segíteni.

Az anyósomra féltékeny, mert látja, hogy szeretem.

Rengeteget sírtam és szorongtam már miatta életemben. Soha nem dícsért meg semmiért. Az, hogy van 1 diplomám, amely szakot nem is én akartam, hanem ő, az semmi, mert én leragadtam 1-nél, pedig ma már 2-3 diploma a valami. Semmi nem elég jó, amit teszek.