Nőnek van gyereke , a férfnak nincs. Hogyan viszonyuljon a férfi a gyerekhez ? Milyen kapcsolat a jó ? Baráti , szülői , nevelje-e , vagy bizza az anyára. Mi a legjobb?

Attól függ mióta vannak együtt (milyen komoly a kapcsolat) és mennyi idős a gyerek.

Ha a pasi nem tud belehelyezkedni az apa szerepbe (nevelés) akkor halott ügy, sosem lesznek család és a kapcsolatnak annyi.

Csak ne barátkozzon!

Felnőtt, a nagyobb gyerek pedig csak egy gyerek!

Legyen vele kedves, megbízható, néha viccelhetnek, de mindig legyen egy felnőtt gyerek határ, pl ne pusmogjanak kijátszva engem, és ha valami fontosról tudomása lesz, egyből mondja nekem, ne legyen az, hogy a hátam mögött “enged meg” neki valami marhaságot, pl sutyiban cigizzen.

Ne a barátja legyen, inkább egy közvetlenebb tanár-gyerek viszony legyen, ha már muszáj a példa. Kioktatni persze nem kell, csak a távolságtartási szintre értem. Kedves jófej de nem lehet vele bármit megtenni!

Az sem mindegy, hogy a gyerek fiú vagy lány.

Nagyon nem mindegy.

Fontos kérdés, hogy hány éves a gyerek.

Másik fontos kérdés, hogy a gyerek apja látogatja-e a gyereket rendesen, foglalkozik-e vele, érdeklődik-e iránta.

Ha a gyerek kicsi (mondjuk óvodás vagy még az sem), és apuka eltűnt, mint szürke szamár a ködben, akkor abszolút apaszerepbe lehet bújni. Vagyis nem kell azt állítani, hogy te a vér szerinti apja vagy (az igazságot tudnia kell a legkisebbnek is), viszont ugyanúgy lehet vele játszani, fürdetni, mesét olvasni neki, összebújni vele; megtanítani öltözni, fürdeni; ha fiú, akkor pisilni megtanítani, popsiját kitörölni stb. Talán ez a legegyszerűbb eset.

Ha nagyobb, akkor óvatosabbnak kell lenni.

Pl. ha már kiskamasz vagy kamasz korú, akkor a nevelését illetően legyél óvatos. Lehetőleg csak olyan dologban szólj rá, ami az együttélésben zavar. Pl. széthagyja a holmijait, vagy túl hangosan hallgat zenét. Mindig egy fokkal óvatosabban/távolságtartóbban szólj neki, ahhoz képest, mintha a saját fiad lenne, inkább, mintha az unokaöcséd lenne (ha érted, mire gondolok). A veled szembeni normális hangnemet/viselkedést viszont várd el tőle, és pároddal négyszemközt tisztázzátok, hogy ebben ő 100%-ig melletted kell, hogy álljon!

Semmiképp se szólj bele viszont olyanba, ami az ő életére vonatkozó döntés, legyen az továbbtanulás, esti bulizás/kimaradás a haverokkal, vagy éppen egy piercing. Ezeket teljesen bízd rá az anyjára.

Kényesebb dolog az anyagi. Vagyis ugyebár ti a pároddal vagyonközösségben lesztek, tehát szükségképpen költeni fogsz a gyerekre is. Elképzelhető, hogy ő olyan költségvetéssel akar öltözködni, szórakozni, amit te már túlzásnak tartasz. Ilyenkor a pároddal négyszemközt jussatok közös döntésre, aztán feléje ugyanazt képviseljétek. Vedd figyelembe, hogy ebben akkor is lehetne eltérő véleményetek, ha közös gyerekről lenne szó, és akkor is kompromisszumra kéne jutnotok. A másik kérdés a nagyobb, de nem szórakozás-jellegű kiadások kérdése: pl. laptop vétele, jogosítvány megszerzése, vagy továbbtanulás esetén albérlet fizetése. Szerintem itt elvárható, hogy nagyrészt a vér szerinti szülei teremtsék elő a rávalót, és a nevelőszülő csak kismértékben tegyen hozzá. Ugyanakkor, mivel az anya és a nevelőapa vagyonközösségben élnek, ez nem olyan egyszerű: csak a külön élő apa anyagi hozzájárulása fog feketén-fehéren látszani. Természetesen, ha addigra olyan kapcsolatban lesztek, mintha vér szerinti apa és gyereke lennétek, akkor nyilván úgy támogasd, ahogyan a sajátoddal tennéd.

Külön érdekes helyzet lesz, ha közös gyerek is születik. Az együtt felnövő gyerekek között nem helyes különbséget tenni. Ugyanakkor érthető, ha pl. a saját gyereked egyetemi albérletét szívesen fizetnéd, a nevelt gyerekedre meg azt mondanád, hogy fizesse az apja, vagy menjen diákmunkára. Vagy ha a saját gyereked lakodalmára bőven adnál pénzt, míg a nevelt gyerekednél inkább a másik apától várnád el.

Aztán lehetnek még egyéb variációk is, pl. kicsi gyerek, de élő kapcsolata van az apjával. Ilyenkor szeresd, neveld, de fogadd el, hogy kicsi szívében az "apa" feliratú rekeszbe soha nem fogsz belekerülni. Ez sem olyan egyszerű, ha napi szinten te látod el az apai feladatokat.

Még ha kamasz korában találkozol vele, akkor sem tartom szerencsésnek a haveri viszonyt. De ez valamennyire habitus kérdése is: ha te lazább, haverkodóbb vagy, lehet, hogy nálad ez jól sülne el. De talán ilyenkor is jobb a felnőtt szerepből indítani, aztán lassan, óvatosan haverkodni, figyelve, hogy nem él-e vissza ezzel. Mert ha haverkodással indítasz, és ő utána számodra kezelhetetlen lesz, akkor ezt nem tudod visszacsinálni.

Ez az én véleményem apaként, habár mozaikcsaládot tekintve szerencsére nincs személyes tapasztalatom (se gyerekként, se szülőként).

Még egy nagyon fontos dolog, amit az előbb kihagytam!

Soha ne szidd a vér szerinti apját!!!

Ez nagyon fontos!

Akkor se szidd, ha egy tróger, aki nem fizet gyerektartást, nem törődik a gyerekével.

Akkor se szidd, ha a gyerek sír miatta!

Akkor se legyél partner a szidásban, ha maga a gyerek vagy az anyja szidja!

Ne akarj az apukája lenni. Ha szereted és tiszta ember vagy azt megérzik a gyerekek-mindig, olyankor ők maguk közelednek hozzád:D Csuda cukik olyankor.

Érdemes leguggolnod,nem állva ha még kicsi a gyerek, mikor először köszönsz neki.Igy jobban szemügyre tud venni téged. Ne akard lekenyerezni semmivel,ne légy mesterkélt, ne légy erőltetett, soha. Légy pajtása, engedd hogy a maga tempójában nyiljon ki neked.Ha megnyilt átfog ölelni téged. Onnantól már bratyizhatsz vele. Sose szídd az apukát, sose beszélj róla csúnyán, és semmi rosszat. A legjobb ha nem említed, csak akkor ha a gyerek szóbahozza..

4-es vagyok és látom egyeseknek nem sikerült megérteniük amit írtam.

Én 2 gyerekkel, (egy fiúval és egy lánnyal) kötöttem új házasságot, ennek alapján alakult ki az a véleményem, hogy teljesen más kellett mindkét gyereknek.

Ameddig a fiam tökéletesen elvolt a nevelőapjával, akivel mentek focizni, meccsre, pecázni, favágóversenyre és hasonlók, addig a lányommal folyton volt a gond.

Nem találták meg a közös hangot, nem voltak közös programjaik (pedig a férjem nagyon igyekezett) a lányom, aki nagyon "apás" volt (megjegyzem teljesen érdemtelenül) kapásból minden kezdeményezést elutasított.

Persze ezeket csak az tudhatja, aki járt hasonló cipőben, nem csak itt a Gyakorin tudja pillanatnyi hangulata szerint a "piros kezet" nyomkodni.

Ennyit fontosnak tartottam elmondani, de senkivel nem fogok vitázni.

További jó szórakozást, én mentem innen!

Én 18 vagyok, 3 éve élek együtt a nevelőapámmal, neki nincs gyereke de van egy 14 éves öcsém.

Közös gyereket anyukámmal elvileg már nem terveznek, de ha "besikerülne" nem érezném problémának. Nyilván a nagy korkülönbség miatt olyan mély testvéri kapcsolat nem tudna kialakulni köztünk mint amilyen az öcsémmel, de testvéremként szeretném. Az ötös szerintem nagyon jól leírta kb mihez hogyan viszonyulj. Öcsémnek nevelőapukám inkább egyfajta apafigura, közelebb is áll hozzá mint én, nekem "csak" nevelőapa. Ez nem azt jelenti hogy én nem szeretem vagy nem tisztelem, de 15 évesen az ember már nem fogad be új apát olyan formában mintha az mindig is az apja lett volna. Én egyébként sose problémáztam hogy anyának új párja lesz apa után, nem volt olyan tévképzetem hogy majd kolostorba vonul. Ettől függetlenül az első 3 hónapban nem nagyon mentem közös programokra. Nem azért mert utáltam hanem csak nem ismertem és úgy voltam vele hogy anyám párja, nekem túl sok közöm nem lesz hozzá. Utána rájöttem hogy mi mostmár egy család leszünk, igenis van egymáshoz közünk és megnyíltam. Az első időkben legyél türelmes és ne erőltesd rá magad. Ha úgy érzed elzárkózik előled, akkor közel sem biztos hogy utál. Viszont vannak olyan gyerekek akik egyenesen lázadnak ilyen helyzetben. Ez biztos nehéz helyzet lehet, itt is próbálj inkább visszavonulni ha a pozitív közeledés nem használ. Nekem kamaszként például jól esett hogy nevelőapukám nem kezdett el csak úgy nevelgetni, nem szólt bele ha rossz jegyeim voltak, ha anyával veszekedtem nem játszott békebírót (pl ne beszélj így anyáddal). A tisztelettel probléma sose volt nálunk. Mindenki normálisan viselkedik mindenkivel. De feltételezem azt már nem engedte volna hogy lekezeljem és szerintem ez teljesen oké is. Az akkor 11 éves öcsém nevelésébe belefolyt, de anyával megbeszélt keretek között. A hetes is jól írja hogy ne akarj egyből minden áron az apuka lenni, az ilyen jó kapcsolat idővel magától kialakul.

Hogy fiú vagy lány gyerekekről van szó az szerintem teljesen mindegy, mivel minden egyes gyerek külön személység, mindnek másra van szüksége, más az érdeklődési köre.