Miért hoz mindig ilyen kínos helyzetbe az anyukám?

A "bugyika" szóból ne csinálj problémát. Nőknél előfordul a szó használata.

A becézésről pedig talán gyakori figyelmeztetéssel tudod leszoktatni. Esetleg ha ilyen megszólítással kér meg valamire, ne reagálj rá. Mintha nem is hallottad volna... Egyszer majdcsak észbe kap.

Anyukád a legjobbat akarja neked, csak sokszor nehz elfogadni, hoyg felnőnek a gyerekek. Mi is hívjuk sokszor bugyinak az alsónadrágot poénból. Ráadásul régen a férfialsók is bugyinak néztek ki.

Azt meg el kell fogadnod, hogy negyvenéves korodban is Csancsika leszel.

Nálunk a lányok hordanak bugyit a fiúk alsónadrágot vagy boxeralsót. Valamiért következetesen így használták a szüleim. Úgyhogy megértem. Engem is zavarna, ha bugyinak hívnák.

A becézést viszont tényleg nem fogod megúszni. A családban nálunk is van Zolika aki lassan 50 éves. Kérd meg, hogy legalább a barátaid előtt ne így hívjon, mert téged ez zavar. Előbb-utóbb meg fogja szokni. (de azért figyelj rá, hogy ne légy sértő. Mégiscsak az édesanyád)

Kedves Kérdező!

Valóban... az van, h. nem akarja figyelembe venni,miszerint Te már nem egy kisgyerek vagy.

De, van más lehetőség is.

Egyszer leülsz vele beszélgetni - nyugodt körülmények közt és időt biztosítva magatok számára...ez Fontos! - szigorúan négyszemközt és felteszel neki kevesen(!) nagyon is kemény kérdéseket. Mondok rá példát:

- Anya, mond csak... te nem véletlenül egy kislányt szerettél volna inkább szülni... aztán meg jöttem én. -

Erre ő valamit reagálni fog, nyilván. De Te, te semmit ne várj el tőle, semmi extra reakciót, s ne is lesd mohón a válaszát... szóval amolyan póker arccal fürkészd a tekintetét, egyenesen a szemébe meredve, mint aki fel akarja nyársalni tekintetével a Másikat. De, teljesen rezzenéstelenül... mint egy kérdező-faggató gép, minden érzelmi megnyilvánulás nélkül.

Ne hogy azt hidd, hogy ezt olyan könnyű jól és hatásosan kivitelezni, persze részedről.

De, ha a végére akarnál járni, hogy vajon miért is tekint még ma is olyan kis ártatlan, ámde szinte magatehetetlen "kölöknek"... aki egyfolytában az édesanyja támogatására van utalva... nos neked is változtatnod kell régebbi szokásaidon.

A lényeg az, hogy érezze Ő is: - Már nem ugyanaz vagy, mint voltál tegnap, múlt héten, hónapban, évben... hogy már valamennyire meg tudsz állni a saját lábadon is.

A szülők többsége ezt nem veszi észre. Sőt, sokszor csak nem akarja észre venni... hiszen. ha teljesen felnősz... úgy értem, teljesen önállóvá válsz (saját munkád, jövedelmed, barátod/-nőd lesz...) onnantól Ő saját magát fogja haszontalannak, feleslegesnek érezni a társaságodban. És sok anya ezt nem szeretné. Mert akkor úgy érzi, egyedül marad. Akár van férje, akár nincs.

Az ilyen típusú anyáknak gyakorta dédelgetett álma (illúziója), ami így szólal meg a fejében:

- A fiam (gyermekem) az életem értelme! Hiszen mennyi mindent meg nem tettem érte... felneveltem, etettem, mennyi mindenről kellett lemondanom miatta... és most el fog engem hagyni? - És már előre fél... tart attól, hogy felnősz és kirepülsz a családi fészekből, mikoron Te már majd saját családot szeretnél alapítani...

Na... szóval ilyenekről, ezekről a gondolatokról is meg kéne próbálnod beszélni vele. Ugyanazon meeting keretében. Kérdéseket feltenni. Ez az egyetlen járható utad.

Nem pedig csak (!) megkérni arra, hogy - na de Anya... ne nevezd már bugyinak azt, ami nem bugyi! -

Érted?

Csak tegyél fel bátran akár együgyűnek is tűnő kérdéseket.

- Anya... mond csak mit jelent neked az a szó, hogy bugyi?... Neked olyanod van? vagy esetleg alsó nadrágod? (Mondjuk val.szerű, hogy alsó szoknyát nem hord ma már, de ha mégis... akkor abba is bele lehet menni... arról faggatni. csak mondom.)

A lényeg: Kérés helyett kérdezz! Legyél mostantól más, ne az, aki csak kér... hanem az, aki kérdez!

Ha jól csinálod, meglátod, hogy történni fog valami... ami addig még szinte sosem fordult elő. De... bármi is történik, Te csak konstatáld, jegyezd meg magadnak és NE minősítsd, hogy ez most jó-e, vagy rossz-e... Azt ne tedd. Most még NE minősíts! Csak figyeld meg a reagálását.

Első körben. Ez lenne a javaslatom.

Az ERŐ legyen Veled!

Sok családban vannak olyan becenevek, amit folyamatosan használnak. A család jó része még engem is állandóan Kiskatinak hív, még a fiatalabb unokatesóim is. Elmúltam 53 éves, de nem zavar. Már megszoktam. Az én és párom családjában is volt olyan férfi, akit haláláig mindenki Öcsinek hívott. Nálunk pl. anyukám unokabátyja volt, én sokáig nem is tudtam az igazi nevét, nekem Öcsi bácsi volt. Ami valljuk be, elég viccesen hangzik. Soha nem zavarta.

A Csancsika becézést még sosem hallottam, de ettől függetlenül aranyos, nekem azt sugallja, hogy édesanyád szeret.