Miért kell minden apróság miatt velem ordibálnia anyámnak? 17l

Azóta ilyen, amióta apu nem alkoholista. Szerintem megszokta, hogy van kivel veszekednie (jó azért annó jogos volt).

Konkrétan amióta kolis vagyok egyre többet veszekszik velem, minden baromságon. Amikor koliba voltam az volt a baj, hogy miért nem írok neki üzenetet, ha írok, akkor miért írok, nem kellene tanulnom. Ha közösen vásárolunk ruhát és valami nőiesebb ruhát megnézek, akkor tuti útszéli vagyok, ha fiúsat, akkor meg az undorító, mert transznemű/leszbikus vagyok biztosan. Amikor huzamosabb ideig itthon vagyok, mint most akkor sokkal rosszabb. Ha elmosogatok, amíg nincs itthon az a baj, hogy túl sok vizet használok, meg max három tányért felesleges elmosni, ha nem mosogatok el akkor meg a következő mondvacsinált vitába tuti, hogy én milyen rossz vagyok, hogy egész nap semmit nem csinálok. A múltkor evés közben leszedtem egy random szöszt az arcomról és amiatt kezdett el velem ordibálni, és az lett a vita vége, hogy bolond vagyok. Ha megkérdezem tőle, hogy milyen napja volt, akkor vérig van sértődve. Egyébként meg mindig panaszkodik, hogy milyen magányos itthon, és senki nem szól hozzá, és persze én vagyok a legrosszabb ember a sztoriban, nem apu a múltbeli alkoholizmusa miatt és mert senkihez sem szól, nem anyám, aki mindenben a rosszat látja, és hobbi jellegűen ordítozik velem mindenért. Nem, minden az én hibám. Szerinte én hibáztatom folyamatosan őt, én sajnáltatom magam állandóan. Jó ha nagyon felidegesít akkor visszaszólok, hogy biztos tőle örököltem, aztán ő megsértődik, és ha mázlim van akkor utána napokig duzzog és nem szól hozzám. Ha saját szobám lenne, akkor még nem is lenne enyire súlyos, de én anyámmal vagyok egy szobába, mert anno kisbabaként apu nem akart este felkelni, aztán anyu jött azzal, hogy a horkolástól nem tudna aludni, aztán ugye jött az alkoholprobléma, és most itt vagyok lassan 18 évesen anyámmal egy szobában. Konkrétan azon is megsértődik, ha szólok neki, hogy ne jöjjön már be ha öltözök. A kollégiumban négy szobatárssal több magánéletem van, mint vele. Néha mondja hogy szóljak nyugodtan, ha egyedül akarok lenni. Gondolom senki sem lepődik meg, ha azt mondom, hogy ilyenkor mindig megsértődik, hogy én nem bírom őt elviselni, neki sehol nincs helye itthon, meg ilyenek. Aztán csodálkozik, hogy inkább zenét hallgatok, őszintén erre nem vagyok kíváncsi. Ha meg nincs bedugva a fülem a fülhallgatóval, akkor meg ő nem szól hozzám.

De abban biztos vagyok, hogy egyetemre tuti koliba megyek ismét, pláne ezek után. Aztán a független leszek akkor átgondolom, hogy akarok-e vele kapcsolatot tartani.

Komolyan, miért kell neki minden apróság miatt ordibálnia? Mit tudok vele kezdeni, ha neki semmi nem jó?