Annyira tanácstalan vagyok a lányommal kapcsolatban. Tényleg én gondolom rosszul?!
17 éves, a barátja 19. Kedves gyerek, de az a baj, hogy teljesen máshogy él/élnek a szüleivel, mint mi. Nagyon sok pénzük van, ez látszik a viselkedésén, még akkor is, ha nem akarja.
Pl:
Vettünk ősszel egy autót (Suzuki Vitara), nagyon vártuk, örültünk neki. 2 napja volt meg az autó, idejött a fiú és elkezdte mondani, hogy ez egy papírkocsi, nem is érti miért árulják és csak német márkáktól szabad autót venni. Jó, következő hétvégén mentünk volt kirándulni, a lányom kicsapta a hisztit, hogy ő nem jön velünk, mert a barátja megmondta neki, hogy be ne üljön abba a kocsiba, mert az az utakon egy négykerekű koporsó lesz, és inkább szóljon neki, ha valahová menni akar, majd ő elviszi. Persze, mi is jobban örültünk volna egy 20 milliós BMW-nek teszem azt, de erre is nehezen, nagy spórolás árán gyűlt össze a pénzt.
Utána az volt a probléma, hogy egyszer hazaállított a lányom tőlük, hogy elhívták Thaiföldre, és hogy elengedem-e?! Mondtam, hogy ne haragudjon, de nem fér bele nekünk egy 5-600 ezres út (minimum), és nem lenne fair a húgával szemben sem ez, meg úgy alapból 17 évesen ne repüljön tanév közben Dubaiba, meg Thaiföldre. Volt nagy összeveszés, vita, aztán duzzogva elvonult, gondoltuk megértette. Másnap hív a barátja édesanyja, hogy "hallotta problémám van az úttal", és hogy ők egy percig sem gondolták, hogy nekünk ebbe kéne bármit is belefizetni, fogjam fel úgy, mint egy ajándékot az ő családjuktól. Megalázó volt.
Ezek csak kiragadott példák, minden hétre jut valami hasonló. Már annyira belefáradtam ezekbe a csatákba, amiknek általában az a vége, hogy a fiú anyja hív fel, és szinte számonkér. Elhiszem, hogy nekik nem jelent gondot kifizetni több százezret csak úgy. Azt is, hogy náluk az autó 15 millió felett kezdődik. Más fizetés, más életstílus, neveltetés. De nem akarom, hogy a lányom természetesnek vegye ezeket, vagy hogy hozzászokjon és ha szakítanak, ugyanúgy elvárja, csak mástól és ez legyen a fő szempont párkeresésnél.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem értem, mi a bajod velük. A srácnak van véleménye a kocsiról, a lányod, mint a birka szajkózza. Erről nem a fiú tehet.
A szülei meghívták, ezzel is bajod van.
Szerintem inkább az irigység lesz a gond, ők teljesen normálisan kezelik a helyzetet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
És még azt mondják, hogy csak a szerelem számít. A nagy büdös francokat......Egy 17 éves lánnyal már el lehet beszélgetni, hogy nektek ez miért kellemetlen. Az pedig végtelenül szomorú, hogy sem a fiú, sem a szülei nem érzik, hogy nektek ez a felajánlott pénz mennyire lealázó.
Továbbra sem fogadnék el egy fillért sem semmilyen útra és másra sem, a lányomnak sem engedném. Ha betölti a 18-at, úgyis azt tesz, amit akar, nem tudtok majd hatni rá.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Megértem a helyzeted és nyílván igazad is van, talán sokaknak nem fog tetszeni én a következőt tenném.
Elvinném a lányt valami közös programra, (nem feltétlen most hanem ha minden visszaáll).
Mondjuk beülni egy kávézóba, kis süti, stb, később séta.
Megpróbálnék tényleg vele lenni, hogy ez egy közös program legyen, odafigyelni, jól érezni magunkat ahogy régen.
És egy arra alkalmas pillantban, egy komolyabb beszélgetést kezdeményezni.
Óvatosan, hogy ne a szokásosnak élje meg, ahol én "támadom" a véleményemmel ő meg védekezik.
Nem mondom, hogy ezt csinálod, de lehet így éli meg.
Őszinte lennék, és elmondanám, hogy örülök nekik, és a többi és vigyáznék, hogy ne az jöjjön le, hogy a sráccal vagy a vagyonával lenne bajom.
Viszont elmondanám, hogy vannak aggodalmaim is, hogy ez a fiú nyilván máshogy él, ahogy mi is, és ez természetes hogy hoz magával ellentéteket amiket nekünk is meg nekik is tudni kell kezelni.
Egy dolgot igenis kihangsúlyoznék, nem önsajnálatba átmenően, mégpedig hogy a családunk a legjobbra törekedett és bár jó lenne jobban élni, ennyit sikerült összehozni, és ezt szeretném ha megértené és tiszteletben tartaná ő is és nem bántana meg akaratlanul is.
Aztán pedig ésszerű keretek között megprbálnám lazábbra venni, hogy ne én legyek mindig az aki rosszul jön ki ebből a helyzetből.
17 éves, lehet hogy totál éretlen, és még egy évtizedig az lesz, de már túl idős ahhoz, hogy most vadítsd el magadtól, és esetleg lelépjen a sráccal mert addig feszítitek ezt a helyzetet.
Előbb vagy utóbb a srácnak is ki fognak jönni a hülyeségei, ő is jobban fogja látni a teljes képet és valószínűleg vissza fog hozzátok találni, sőt még akár tanulhat is belőle nem keveset.
Ha meg mégis jól alakulna a sráccal akkor megint nincs probléma.
Nyílván igazad van, de szerintem engedd hogy a saját hibájából tanuljon, és próbálj meg nem bűnbaknak lenni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
# 18
Egyenesen vicces egyeseknek mennyire elszállt az agya, mintha legalábbis egy köteg húszezressel vágta volna fejbe anyukát a srác.
Holott szimplán csak máshogy nevelkedett, nem kéne ennyire prolin reagálni mint itt 1-2 kommentelőnek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!