Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szülők! Ti hozzá szoktatok...

Szülők! Ti hozzá szoktatok szólni, hogy a gyereketek mire költ?

Figyelt kérdés

Nekem van egy 21 éves lányom, és soha nem szóltam bele, hogy mire költ és mennyit. Max. ha megkérdezett, akkor elmondtam a véleményem. Viszont sokszor azt látom, hogy össze-vissza vásárol olyanokat, amikre nincsen szüksége vagy nem használja és közben meg sajnálja a pénzt olyan dolgokra, amikre pedig nem kellene.

Például nagyon sok könyvet rendel, de nem olvassa el őket, mindig csak félreteszi, hogy majd elolvassa és ott is marad. Vagy például sokszor olyan ruhákat vesz, amiket aztán soha nem vesz fel csak őrizgeti a szekrényben. Vett egy 60 ezer forintos színes ceruza készletet, de azt is csak hébe-hóba vette elő az elején. Most például egy majdnem 200ezer forintos biciklit szeretne venni magának, de már most tudom, hogy azt sem fogja sokat tekerni, ahogyan az eddigieket sem.Ehhez képest úgy kellett noszogatni, hogy cserélje le a laptopját (már többször lett javítva, de mindig lett valami baja és olyankor mindig valaki másét használta a családban) és végül a születésnapjára mindannyian pénzt adtunk, hogy ezt most tényleg arra kellene költenie. Ugyanez van a telefonjával is, már nem az igazi, de halasztgatja és nem akar újat venni. Vagy például nyelvkönyvekre, tanfolyamokra, ösztöndíj programokra, külföldi lehetőségekre is sajnálja a pénzt. Az edzések árát is hónapokig nézegeti és siránkozik, hogy akkor most kell vennie egy pár ezer forintos sportcipőt...

Szóval néha nem értem. Nem lenne semmi bajom azzal, hogy miket és mennyit vesz magának (szerintem még alapvetően egyáltalán nem is esik túlzásba, mert sok mindent tényleg sajnál magától). Csak valahol az bántja a szemem, hogy feleslegesen költ és nem olyan dolgokra költ, amiket ő valóban kihasználna.

Ti ezt mondanátok neki, vagy sem?


2020. ápr. 22. 11:20
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Mondanám,a vélemény még nem beleszólás! Egyébként is valószínűleg úgyis azt csinál amit akar!
2020. ápr. 22. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 szántóvető ***** válasza:
90%
én azt mondom hogy az ember fiatalon költse a pénzt mert később úgyis spórolni kényszerül.legalább abba ne szólj bele hogy mire költse,ennyi önállóságot engedj meg neki.
2020. ápr. 22. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
99%

Ha a saját pénzét költi, ne szólj bele! De ha tőled kér bármire, akkor elmondhatod az aggályaidat.


Majd megtanulja a saját bőrén, hogy hülyeség szórni a lóvét...

2020. ápr. 22. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:
Persze, én is azt mondom, hogy költse csak amire szeretné, mert most megteheti. Csak egyszerűen nem értem, hogy miért nem olyan dolgokra költi, amiket aztán tényleg használ is, mert annak akkor ténylegesen lenne értelme. Szóval, ha ő használná is például a kérdésben felsoroltakat (ruha, könyv, bicikli, ceruza), akkor egy szavam nem lenne és örülnék neki, hogy ő is örül. Csak most az történik, hogy megveszi, örül neki egy darabig, hogy "jajj de jó" és "milyen szép", majd egy ideig rakosgatjuk ide-oda a házban, amíg végső helye nem lesz, ahol szépen megporosodik. Én azt sem gondolom, hogy csak "hasznos", "értelmes" vagy általam annak tartott dolgokra kellene költenie. Ha pl. elköltené valamilyen szórakozásra vagy programra a barátaival pl. mozi, buli, kirándulás stb., azzal sem lenne semmi bajom, vagy tényleg akármire, amire szeretné. Csak nem értem, hogy ez miért jó, hogy csak úgy összevásárol olyan dolgokat, amikre aztán rá sem néz.
2020. ápr. 22. 11:46
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

Én is ilyen voltam régen. :D


Alapvetően alig volt pénzünk, általában kaptam 500-1000 Ft-ot egy hónapra kamaszként és ebből lehetett venni, amit akartam. Mivel ennyi pénzből igazából semmit nem lehet venni, sokáig féltem bármire is költeni, minden költést nehezen éltem meg, nem tudtam mit akarok igazából megvenni, mit nem, ha valamire költöttem, nehezen vettem rá magam és végül sokszor meg is bántam.


Nekem az segített, hogy tanultam róla, főleg egyetemen, hogyan kell pénzügyi terveket készíteni, mit jelent tudatosan tervezni, stb. Szerintem ha segítesz neki, az rendben van, mert senki nem születik úgy, hogy hirtelen mindent tud a pénzügyekről, de hagyd rá, hogy párszor csináljon rossz döntést is, illetve legyenek tartalékai, az a legeslegfontosabb, hogy minden szórakozásból elköltött pénz mellett legyen tartalék is!


Most már elég komoly megtakarításom van, lakásom, oké van hitelem is, de olcsóbb, mint bármilyen albérlet, és folyamatosan 3 kupacban kezelem a pénzem, amit hajlandó vagyok bármire költeni, amit muszáj vagyok elkölteni, pl rezsi hitel, meg amit félrerakok. Utóbbihoz pedig nem nyúlok, csak ha már semmi egyéb opció nem maradt. Az utóbbi kettő megteremtése élvez prioritást, az első pedig nem függ attól, hogy reális költés vagy sem, ha úgy döntök akarom. Ezt elmondhatod neki is, lehet ő se tudja hogy kéne kezelni a pénzét.

2020. ápr. 22. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%
23 éves a lányom, nem szólok bele. Igaz, nekem anyu mindig belep...fázott, és nagyon idegesített vele (pedig 18 éves koromtól dolgoztam). Én megfogadtam, hogy nem leszek ilyen. Ha elmondja, mit vett, vele örülök:)
2020. ápr. 22. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
53%

Úgy tűnik, hogy azoktól a dolgoktól, amiket összevásárol, gyors és látványos eredményt remél.

Rendel 5-10 könyvet, csinál egy fotót, megosztja, ettől a könyvmolyok körében érdekes lesz. Vesz éppen divatos ruhákat, már a boltban jól érzi magát, hogy neki is megvan a legújabb trendi akármi. Kifizeti a drága ceruzát, mert azokkal biztos, hogy sokkal szebb lesz az a rajz. Olyan, mintha kicsit kifelé élne.

2020. ápr. 22. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

Velemenyt lehet mondani. Amit mar nem hasznal es biztos benne, hogy nem is fogja, adjatok el. De lehet kesobb meg jo lesz, nekem is vannak olyan dolgaim, amiket regen vettem es csak kesobb kezdtem el igazan hasznalni. Konyvem nekem is van rengeteg, amit nem olvastam el, de ezt nem banom, mert amikor olvasni van kedvem, mindig van itthon legalabb 20 konyv, amibol valogathatok, olyan mintha egy konyvtarban elnek :)

Le lehet ulni vele es elmondani neki ezeket, amit gondolsz, hatha magatol is rajon, hogy tenyleg sok felesleges kacatot vasarol. Nyilvan olyat ne csinaljatok, hogy megtiltod neki, hogy megvegye az epp aktualis cuccot amit kinezett maganak.

2020. ápr. 22. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm!

Hát igazából azt nem lehet rá mondani, hogy ne osztaná be a pénzét vagy ne lenne takarékos. Sőt, sok szempontból kifejezetten spórolós típus. Szóval ezt nem úgy kell elképzelni, hogy ha van pénze, akkor rögtön az az első, hogy összevásárol mindenfélét és azonnal elszórja az összeset. Ő is egész régóta gyűjt már (pl. ünnepekre sokszor kapott pénzt, most az egyetemen is kap ösztöndíjat, dolgozott is egy keveset, tőlünk is szokott kapni stb.) és abból gazdálkodik, ami így összejött neki. Viszont tényleg mindent mindig átszámol, átgondolja, rágódik rajta... és éppen ezért is furcsa, hogy olyanokra költ végül, amiket aztán nem használ, mert ez nem tűnik egy túlzottan átgondolt döntésnek.

2020. ápr. 22. 13:32
 10/12 A kérdező kommentje:
Amúgy nem szokott semmit sem fotózgatni vagy bármilyen formában mutogatni, nem is csak a márkákat nézni, nem követi a divatot stb., szóval nem ilyen típus. Én elhiszem, hogy tényleg magának veszi ezeket a dolgokat, mert úgy gondolja, hogy majd jó lesz és használja, tetszik neki stb., csak aztán valahogyan mégsem ez történik utána. Hogy ennek mi az oka, azt nem tudom. Mondjuk nincs is túl sok ideje, alapból keveset is lenne itthon, szóval ez is lehet egy ok. De szerintem bármi is a valódi oka, azért talán át lehetne gondolni reálisan.
2020. ápr. 22. 13:35
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!