Apukám mindig összeveszik velem mert nem jelentkeztem felsőoktatásba. Nagyon zavar, mit csináljak?

Egy diszlexiás buta gyerek vagyok, aki mindig csak a negatívat látta az életbe, semmi boldogságom nem volt eddig, csak az, hogy van pár jogsim, és még erre sem lehetek büszke mert csak nézni tudom, dolgozni nem tudok, hisz vidéki vagyok és kezdő, most meg lehetetlen munkát találni kamionosként és ezt Apu mindig egy "én elmondtam, hogy jelentkezz felsőoktatásba" mondattal kezdi illetve zárja le, össze vissza mond szakokat, mit tudom én, régészet, azt mondja, eljárok oda 3 évet lesz egy diplomám és nem néznek sz#rba az emberek.

Hozzáteszem, engem mindig trágyának néztek, mindig csak kiröhögtek meg gúnyoltak és egy idő után megszoktam és ezen egy "motivációs videó" sem segít, mert mindig magamat helyezem háttérbe.

Példa. Dolgoztam raktárosként, jött egy árú zárás előtt, mindenki elment, én a kezdö navigáltam vagy 2 órát, nem írtam be túlóránam meg az egészet kötelezőnek vettem, tudtam egy forinttal többet nem kapok, de rend és áttekinthetöség legyen.

Viszont kirúgtak, és traumaként ért, ritkán elsétálok arra és csak nézem, hogy mások ott dolgoznak, fáj, hogy sehova nem vesznek fel most és nem is fognak, válság lesz. Gyár is bezárt.

Apu meg csak azzal van elfoglalva, hogy én menjek főiskolára, nem éri, hogy nem érdekel éa, hogy kibuknék, nekem érettségim sem lenne ha egy volt osztálytársam nem mondta volna, hogy létezik tanulási nehézség és ha oly mértékű, kapok tantárgyi mentesítést, ha ez nem lett volna én már nem hiszem, hogy lennék, mert bukásra álltam, 2 magántanárom volt, és nem tudták miért, de mindig egyest kaptam.

Ezek tudatába, hogy értessem meg, hogy képtelen lennék tanulni ? Egy dolog érdekel, a kresz, busz jogsit a járvány miatt nem tudom csinálni, de a többi (b,c,ce) a plasztik kártyámon pihen.

Olyan érzésem van, hogy én vagyok a hal és azt kérik repűljek, fussak.

F/22