Miért fontos Apunak, hogy felsőoktatásba menjek?
Kezdem ott, hogy buta vagyok, és lusta, konkrétan soha nem tanultam, vagy puskáztam vagy megoldottam , hogy kettest kapjak valahogy, máig nem értem hogyan lett nekem érettségim, bár akkor előtte 2 napot tanultam aztán mázlim volt.
Érettségit követően dolgoztam egy picit, de eljöttem, majd Apu hatására elmentem ötödévre ahonnét kibuktam, mert 90% matek volt és én abból nem vagyok jó. De már első héten ki akartam lépni, lett is munkám, de Apu lebeszélt, majd megbuktam és mentem dolgozni, onnét kitettek, és depressziós lettem ( nem, nem az együttes Tankcsapdát jobban csípem) , magamba fordultam, ja meg még fordulva is vagyok. Elmentem egy gyárba dolgozni ahol leorditotta a fejem meg elküldött a piii -be egy nő és annak hatására, vagy sem, de lassúságom miatt?! kirúgtak. Ismét.
(Vissza az időbe):2018 őszén csináltam egy emelt érettségit töriből, de nem sikerűlt csak hármasra, ezért kiábrándúltam az egészből,pedig a töri mindig érdekelt.
Most ezt a vonalat lovagolja meg Apu, és azzal piszkál ,hogy csináljam meg megint és menjek továbbtanulni.
De én sofőr lennék, egy utolsó vizsga és vállalhatok kamionon munkát. Mégis kiröhög ezért Apu, szerinte 21 évesen nem fog senki alkalmazni, főleg kezdőt.
Jó,tudom 21 évesen már nem kellene a szüleimmel laknom, de korábban szociális fóbiám volt és nem tudtam elköltözni 18. születésnapomon albérletbe, meg nem is tudom.. ragaszkodunk egymáshoz, tudom ciki/gáz , de soha nem vertek vagy erőszakoltak meg, ezért nem is gondoltam arra, hogy lelépjek, meg párkapcsolatom sem volt mert kövér vagyok szóval maradtam..
De ezt a felsőoktatást hanyagolhatná, mindig szóba kerül, hogy februárig jelentkezzek érettségire, mert milyen jó lenne..
Oppá, az kimaradt, hogy nem egy nőverő sörivó gyerekverő proli az Apukám, pénzügyi területen csoportvezető,tehát nem önmagát akarja megvalósítani bennem.. Anyukám meg nem egy férjverő sörivó gyerekverő proli, hanem adminisztrátor egy alapítványnál.
És itt a proli, nem a munkásosztályt definiálja, de aki félre akarja érteni, nyugidtan, "lyoga van" (ly)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Egyrészt a mai világban egyáltalán nem gáz a szüleidnél lakni, máshogy kb lehetetlen.
Másrészt pedig, hacsak nem találsz valami olyan szakot, ami tényleg érdekel és szeretnéd csinálni, ne menj egyetemre, csak mert apukád azt szeretné. Érthető, hogy jó életet szeretne neked, sok lehetőséggel, és úgy gondolja, hogy ez diplomával van meg (főleg, ha neki van diplomája), viszont rengeteg más lehetőség is van még. Ha te nem érzel motivációt a tanulásra, szenvedés és csúszás lesz az egyetemen, az pedig senkineke sem jó, pláne h esetleg fizetősre kerülsz.
Én megpróbálnék valamiféle kompromisszumot kötni, pl a héten lesz Budapesten az Educatio kiállítás, ha megtehetitek, menjetek el együtt, légy kicsit nyitott, hátha találsz valamit, ami érdekel, sosem lehet tudni, annyi szak van. Kicsit talán ettől megnyugszik, ha látja, hogy meghallgatod a tanácsát. Viszont hogyha nem találsz semmit, ülj le, beszéld meg vele, hogy te vezetni szeretnél, megpróbáltad, nézelődtél ,de jelenleg nem érzel motivációt a továbbtanulásra.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Apu, Apu, Apu
Nyitva van a kapu
Csukja be az Anyu
Ha te nem csukod be Apu
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Utolsó, magadnál vagy? Aki a középiskolából normálisan leérettségizni is képtelen, az hol tudná megtanulni az egyetemi anyagot, ami sokkal több? És nem, nem csak magolni kell, max jogon, de még ott sem biztos. Logikai gondolkodás, ésszerű következtetések, problémamegoldás és még sorolhatnám.
Kérdező, a sorfőrség lehet, hogy nem rossz, mert nincs sok social skilled.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
1) kezelnek?
2) ha igen, akkor alkalmatlan vagy sofőrnek a gyógyszerk miatt,... ha nem kezelnek, akkor meg a kezelés hiánya miatt
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mondjuk van két alkoholmentes söröm és nem tudom magam rávenni hetek óta, hogy megigyam, jelentős alkoholt még soha nem fogyasztottam, jó, amikor beteg voltam ittam pálinkát.. , de jaja.. drog meg nekem a pezsgőtabi.
De amúgy miért írtad :
"1) kezelnek?
2) ha igen, akkor alkalmatlan vagy sofőrnek a gyógyszerk miatt,... ha nem kezelnek, akkor meg a kezelés hiánya miatt"
Holnap megyek dokihoz és a " mi a panasza ?" kérdsére megmutatnám a válaszod, de kellene indoklás mert nem értem.. Segíts.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!