Ti meg tudnátok bocsátani apukatoknak 25 évnyi nem törődést?

Készülj fel, hogy fájni fog.

Tapasztalatból mondom.

Életem egyik legfájóbb élménye volt látni, ahogy apám az öcsémmel bánik, hogy vele gondoskodó, velem még soha sem foglalkozott. Ahogy ő mondta, ha nem lehetett 100%-ban velem, akkor sehogy. Bele sem gondolt, hogy ez nekem milyen érzés.

A tesómat szeretem.

Kíváncsi vagyok, hogy az én lányom mit fog gondolni.

Nem terveztünk gyereket, megtartottam, apja nem keresi/látogatja.

Nem szidom meg semmi, segítettem egy csomót minden téren az apját, minden módszerrel próbáltam becsalogatni a gyerek életébe, de nem ment.

Az apja biztos azokat mondaná, hogy korán jött, utálta magát, de nem tudta, neki is egy fiatalkora van, nem érezte hogy tudott volna jó apa lenni, ezért meg sem próbálta.. mártírkodna egy sort szerintem. Az igazság meg az, hogy egy önző érzelmi analfabéta, sivár lelkivilággal, rémes erkölccsel, függőségekkel, személyiségzavarral, nem tehet róla, hisz beteg, de attól még egy p.ocs

Ezeket sosem fogom mondani a gyerekemnek, csak a jókat. Nálunk nem a kettő közt lesz az igazság. Biztos elsüt majd egy olyat, hogy anyád rosszul nevelt(ő adna két pofont, megmutatná hol a helyed, járatna minőségtelen cuccokban, elhanyagolt gyerekszobával, hiányos higiéniával), a pocsék anyád meg megengedett és megadott neked mindent, el voltál kényeztetve.. haha. Remélem megélem.