Te meg tudnál bocsátani a szülődnek, aki gyerekkorodban bántalmazott?

21 éves lány vagyok, évek óta külön élek a szüleimtől, mert amint tudtam, elköltöztem otthonról, de nem szakítottam meg a szülemmel teljesen a kapcsolatot.

Az anyám meg, amióta elkezdtem felnőni, úgy 3-6 éve teljesen megváltozott, vagy legalábbis úgy tesz, mintha megváltozott volna.

Gyerekkoromban rendszeresen megalázott, elhitette velem, hogy olyan értéktelen vagyok, hogy még levegőt venni sincs jogom. Rajtam élte ki azt a perverzióját, hogy végre volt valaki az életében, aki felett korlátlan hatalma volt, mert ki van szolgáltatva neki, ezért bármikor szabadon megalázhatja és megütheti bármiféle következmény nélkül.

Aztán amikor tini lettem, fokozatosan kezdett abbamaradni ez. Nem ütött meg többet, és elkezdett olyanokat mondogatni, hogy "bízz magadban kislányom, legyen önbizalmad". Felfordul a gyomrom az ilyen "bátorító" szövegeitől, mert Ő volt az, aki miatt önbizalomhiányos lettem, most meg próbálja adni a jó szülőt. Érdekes, ha a 18 éves lányát képes volt bátorítani, akkor a 8 évest miért kellett úgy kezelnie, mint egy darab rongyot? Tényleg ennyire hülyének néz? Azt hiszi, elfelejtettem, hogy bölcsödés koromtól kezdve milyen ocsmányul bánt velem? Azt hiszi, hogy a mostani jópofizásával helyre tudja hozni, hogy egy életre tönkrevágta az önbecsülésemet és egy szorongó, depressziós ronccsá tett?

Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy rájött, hogy megtanultam kiállni magamért, és többet nem fogok összerezzenni minden hirtelen mozdulattól az esetleges ütéseket várva, és egyedül ezért szokott le a bántalmazásomról. Biztos vagyok benne, hogy ha még mindig másfél évtizeddel fiatalabb és 20 kiló lennék, ugyanúgy bánna velem, ugyanúgy megfélemlítene és lehordana mindennek, és most már csak azért nem teszi ezt, mert tudja, hogy többet nem fog semmit se elérni vele.

Ugyanakkor bűntudatom is van, amiért ennyire megvetem őt, ezért is tartom vele még mindig a kapcsolatot. Tudom, hogy neki is van/volt valami mentális problémája, azért nevelt ilyen szellemben engem. De ez nem jogosította fel arra, hogy a saját gyerekén vezesse le a nyomorát. Igen, ő mindig is egy boldogtalan ember volt, de miért kellett engem is magával rántania? És miért várja, hogy mindezt elfelejtsem, és úgy tegyek, mintha meg se történt volna?