Kiderült, hogy apukám Asperger-szindrómás, járt már valaki így, ti hogy kezeltétek ezt?
Elmondása szerint ő már régóta meg volt róla győződve, de hivatalosan nem diagnosztizálták. Viszont most úgy döntött elmegy kivizsgálásra, és beigazolódott a gyanúja, aspergeres. A szemembe semmit nem változott, én ugyanúgy szeretem és tisztelem, tehát számomra semmit nem jelent, hogy ezt megállapították róla. Viszont, nem tudom, kéne-e máshogy viszonyulnom hozzá, vagy egyáltalán beszélni róla, vagy valami? Új nekem a dolog és nem szeretném ha akaratom ellenére rosszul reagálnám le. Ha valakinek van ilyen a családjában, szülő, testvér, rokon, akárki, ők hogy kezelik ezt? Apukám 56 éves férfi.
L/24
Mennyi hülye válasz van, te jó ég.
Nyilván van jelentősége számára, mivel utánaolvasott a témának, és itt nem állt meg, hanem úgy döntött, elmegy a hivatalos diagnózisig. Sok felnőtt korban diagnosztizált autista számára nagyon fontos életesemény annak a felfedezse, hogy miért érezte egész életében úgy, hogy egy külön univerzumban él. Saját maga megértéséhez mindenkinek joga van, csak aki a többséghez tartozik, az magától értetődőnek veszi ezt, pedig vannak kisebbségek - pl. autisták - akik számára ezért meg kell küzdeni. Az önelfogadáshoz is legtöbbször ezen keresztül vezethet az út.
Én a helyedben igyekeznék minél többet olvasni, megtudni az autizmusról, Aspergerről, illetve arról beszélgetni apukáddal, számára mit jelent a diagnózis, és hogy éli meg a saját autizmusát, ugyanis ez mindenkinél más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!