Volt valakinek tapasztalata zsarnok szülőkkel? Ha igen, hogy kezeltétek, vagy mit csináltatok?
25 éves vagyok, szüleimmel élek. Kis koromtól félek a szüleimtől. Főleg apámtól. Nem állítom azt, hogy nem szeretnek, de 25 év alatt, egyszer sem hagyta el a szájukat az a szó, hogy “szeretlek”. Állandóan csak az elvárások. Gimnáziumba kellett járnom, mert ők úgy akarták. Utáltam, sose volt semmi sikerélményem. Teljesen hülye voltam fizikából, állandóan bukásra álltam. Persze ők csak azt látták, hogy nem tanulok. Miután elvégeztem a gimit, természetesen kötelező volt az egyetem. Egy évig jártam egy tolmács szakos egyetemre, egyáltalán nem érdekelt. Nagy nehezen ott hagytam, de anyám mindenkinek azt beszélte szét, hogy ő bele van betegedve. Viszont megnyugodott a lelkük valamennyire, mikor mondtam hogy akkor elkezdek levelezős tagozatra járni és mellette szeretnék dolgozni. Apám azzal az ötlettel állt elő, hogy lépjek be egy politikai pártba, ami majd megkönnyíti az elhelyezkedésemet munka terén. Persze így js történt. Beléptem. Nem is kell mondanom, hogy minden féle politikai összejöveteleken is részt kell vennem, amihez semmi kedvem. De ha felhozom, hogy véletlenül nem megyek el, egyből kiabál.
Most fogok diplomázni, annyira várom már, hogy vége legyen ennek az egész iskolai macerának. Tanulni sem bírok, annyira nem érdekel az egész.
Párkapcsolat terén apám a legnagyobb szakértő. Mit, hogy kellene csinálni, milyen tempóban. Van párom, 150kmre lakunk egymástól. Pár hete megkérdezte, hogy mikor lesz már vége ennek a kapcsolatnak. Barátom nagyon sokszor el is jött értem, haza vitt magához, mert nálunk nem lehetünk, mivel az apám nem fog kerülgetni egy idegen embert.
Plusz nem is éreznem magam kényelmesen otthon.
Teljesen el vagyok keseredve. Barátom tartja bennem a lelket.















Az első kettőnek is látszik mennyit segített az hogy tanult.. ennyi szösszenetett nem voltak képes értelmezni. Nekem egyből leesett,hogy a gimi probléma alatt azt érted inkább mentél volna szakra / szakközépbe.
Túl sok dolgot nem tudsz tenni, ahogy sokan szokták itt tanácsolni költözés.
Aztán ha nagyon irritálnak, alapból utálod őket akkor meg is szakíthatod velük a kapcsolatot. Undorító mikor a szülőnek valami nem sikerült az életben és a gyerekre akarja erőszakolni a nem létező múltját, amiről csak álmodozott.





diploma, lelepsz, onallo elet... ennyi!
kitartas





Egy évig jártam egy tolmács szakos egyetemre
Nincs tolmács szakos egyetem :D Csak mesterképzésben tanulhatsz tolmácsnak, érettségi után nem.










Én egyáltalán nem akarom szidni a szüleimet, mert tisztában vagyok vele, hogy sok mindent köszönhetek nekik, csak sajnos azt elvették tőlem, hogy saját döntéseim legyenek. nagyon sokszor ha valamit nem úgy csinálok ahogy ők szeretnék, az automatikusan rossz és hülye vagyok.
Apám mindig mindenkit hibáztat ha valami van, ő sosem hibás semmiben sem. Pedig pont ő az, aki csak általánost végzett, és ő akarja megmondani mindig, mit hogy csináljak. Gyomorgörcsöm van, minden olyan bejelenteni való előtt, ami tudom neki nem fog tetszeni, és ordibálni fog.
Sose rinyáltam az életben, de egyszerűen nembírom ezt, 25 év kellett ahhoz, hogy rájöjjek nem akarom ezt, az állandó nyomást, hogy állandóan csak elvárások vannak felém.
És félek, ha elköltözöm, akkor nagyon összeveszünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!