Van valakinek tapasztalata olyan típusú érzelmi zsarolásban, ahol a feleség úgy próbálja megtartani a férjét, hogy a gyerekekkel elhiteti, hogy apjuk el fogja hagyni őket, ezért ők majomszerettel csüngenek rajta (aki egyébként válni szeretne)?
Előrebocsátom, magam is férfi és férj vagyok.
Már megbocsáss, de a felesége végső soron igazat mond, nem?
A férj akar válni. A feleség nem tesz egyebet, mint tájékoztatja a gyerekeket arról, amit a férje tervez. Gondolom a férj nem úgy tervezi a válást, hogy harcolni fog a gyerekekért: egyrészt mert nem írtál ilyet, másrészt, mert ha kicsik, akkor esélye se nagyon lenne rá.
Vagyis objektíve igaz, hogy a férj el akarja hagyni a gyerekeit (még akkor is, ha elvben a feleségét hagyja el, és a gyerekek elhagyása csak ennek szükségszerű következménye lesz).
A gyerekek reakciója szintén természetes.
Melyikük nem hajlandó pszichológushoz fordulni (nyilván párterápia céljából)?
Végig kéne gondolni azt is, hogy ha a feleség nem szereti, miért ragaszkodik őhozzá.
Ha egy feleség rosszul érzi magát egy kapcsolatban, tapasztalat szerint inkább ő kezdeményezi a válást, nemhogy a férjét minden eszközzel maga mellett tartsa.
Az unokaöcséd ha elválik, az ex felesége akkor is megkeseríti az életét mert nem képes a csajjal szemben kiállni magáért, ez esetben mindegy is ki neveli a gyerekeket, ha nem lenne gyerek akkor mással zsarolná a csaj az unokaöcsédet, ezt egész addig meg is tudja tenni amíg nem lesz az unokaöcsédnek egy olyan barátnője aki egyszer jól beolvas az exének vagy ne adj isten meg is tépi, utána a drága ex mindjárt lenyugszik majd és ahhoz is engedélyt kér hogy elviheti e fagyizni a gyerekeket.
Az ilyen p.csák csak abból értenek ha keményen beolvasnak nekik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!