Miért nem értik meg, hogy nem bolti eladó, kocsmáros vagy gyári munkás akarok lenni életem végéig, hanem többre vágyom?

Szerintem egyértelmű, hogy ez nem egy olyan képzés, amely egy konkrét szakmát ad az ember kezébe és egyenes úton vezet egy adott munkakörhöz. Igen, van olyan is és én azt is értem, hogy úgy egyszerűbb, gyorsabb, átlathatóbb és logikusabb, de nem minden képzési terület ilyen és szerintem ez nem feltétlenül probléma. Én ezzel eddig is tisztában voltam, ennek tudatában kezdtem el és folytatom. Engem nem zavar, ha a jövőbeli munkám nem fedi le 100%-ban az általam tanultakat, ha látok benne valami értelmet, fejlődési lehetőséget, használhatom a nyelvtudásom, normális munkakörülmények között dolgozhatok és keresek annyit, amennyi a megélhetésemhez szükséges. Én nyitott is vagyok és attól sem zárkozom el, hogy új dolgokat tanuljak és új dolgokat próbáljak ki. Például egy nyáron dolgoztam egy külföldi önkéntesekkel foglalkozó szervezetnél, ahol az ő munkájukat készítettük elő, vezényeltük le és segítettük, illetve az önkénteseket “pesztráltuk” (pl. nyelvi problémák stb.), foglalkozásokat tartottunk magyarok bevonásával, teljesen jól éreztem magam ott. Vagy az egyetemen is dolgoztam, hasonlóképpen külföldi hallgatók téli és nyár egyetemein, ami szintén egy jó emlék volt. Az egyetemen azt is támogatják, hogy próbáljuk ki magunkat több területen, kutatások felé is terelgetnek minket, de ez még nyilván odébb van.

Nappali képzésre szeretnék menni. A jelenlegi képzési helyemen van levelező anglisztika mester (hétfő-kedd), de itt nem sok lehetőség van és bár szeretek itt tanulni, emiatt szívesebben mennék Budapestre. Budapesten az ELTE lenne a cél, ahol csak nappali munkarendben indul a képzés (egyedül a Károlin van levelező, ami nekem személy szerint nem szimpatikus). A fordító és tolmács mester pedig szintén inkább nappali munkarendben elérhető (tudtommal csak Egerben, Miskolcon és Veszprémben létezik levelezőn), de itt ugye azt is figyelembe kell venni, hogy mely egyetemen mely nyelvpárokkal indul képzés. Én ugyanúgy az ELTE-t néztem ki magamnak.

A “nem akarsz dolgozni” hozzászólásra nem reagálnék, aki szerint egyetemre járni csak időhúzás, láblógatás és munkakerülés, azzal szerintem nem értjük meg egymást.

Ha pedig valaki még egyszer leírja, hogy én elvárom, hogy az egyetem alatt eltartsanak, akkor agyvérzést kapok.... Már leírtam többször is, hogy konkrétan mi a helyzet, ezt vissza lehet olvasni. Ha valakinek nincsen hozzá kedve, nincsen rá ideje vagy szimplán nem érdekli, akkor nem kell válaszolni és olyanokat írni, ami nem igaz.

Persze, mindenki többre vágyik, csak nem mindneki tesz érte... 21 évesen, fiatalon, egészségesen, motiváltan, szorgalmasan stb., had ne legyen már olyan hozzáállásom és szemléletem, hogy “jajj itt minden szörnyű, nincsen munka, nincsen pénz, nem lesz házam, fújj a kormány, fújj az ország, fújj a szakmunkások, fújj a diplomások, fújj a gyerekesek, fújj a gyerektelenek, fújj a külföldre költözött magyarok, fújj a mit tudjam én még micsoda”.... Bocs, de én még igenis szeretnék tenni azért, hogy elérjem azt, amit szeretnék és jelenleg ezt meg is tehetem. Egyáltalán nem biztos, hogy ez majd a jövőben bármilyen formában is megtérül majd, de nekem az épp elég, hogy most megteszem, amit tudok. Nekek ez fontos, ezt szeretném és éppen ezért ezt fogom csinálni.

Nem azért szereztem kitűnő érettségit, jogosítványt, három nyelvvizsgát és most sem azért szerzek jó jegyeket, mert sz*#%ok bele mindenbe... Tanulok, dolgoztam, kipróbáltam már magam itt-ott és ez szerintem nem azt jelzi, hogy nekem minden mindegy és nem érdekel semmi, nincsen kitartásom vagy szorgalmam. Egyáltalán nem vagyok sem felelőtlen, sem idióta, sem tudatlan, sem semmi hasonló, csak éppenséggel nem úgy gondolkozom, mint pl. ti és ezt nem tudom, hogy miért nem lehet megérteni és elfogadni. Pláne úgy, hogy számotokra semmi jelentősége nincsen annak, hogy milyen kimenetele és következménye lesz az én döntéseimnek, tetteimnek.

Én abba fektetek időt, energiát és pénzt, ami engem érdekel és ami számomra fontos. Ha abban gondolkozom, hogy mi éri meg, mi a leghasznosabb és a legközlséghatékonyabb, akkor igaz lenne, hogy sz*%# bele mindenbe és semmit se akarnék magammal kezdeni, kifogás kifogás hátán, de így marhára nem. Ha úgy gondolkozom, akkor most lenne nyolc általánosom, nem beszélnék egy idegen nyelven sem, soha nem dolgoztam volna sehol semmit, nem lenne jogosítványom és egy szép nagy kerek nulla lenne, amit elértem és véghezvittem. Az lenne a cél, annak kellene örülni és arra kellene büszkének lenni? Csak gratulálni tudok hozzá, ha valaki úgy gondolja, szerintem nem.

Én azt is tudom, hogy nem úgy gondolkozom mint a többség, de ez szerintem nem baj. Engem nem a materiális dolgok mozgatnak, engem ez nem érdekel és nekem nem az a célom az életben, hogy pl. legyen pénzem, házam, autóm, drága ruháim, márkás telefonom, ide járjak szórakozni meg oda járjak szórakozni. Én a családomban sem így nevelkedtem, nálunk nem erről szóltak az ünnepek sem és úgy egyáltalán nem ez az az irányvonal, amit én magaménak érzek és követni próbálok. Nem zavar az, ha bizonytalan a jövőm, nem zavar, ha nincsen félrerakva több millió forintom a kocsira vagy mit tudjam én mire, nem zavar, ha nem tudom pontosan, hogy hol fogok elhelyezkedni. Vannak olyanok, akik ebbe belehülyülnek, ezen aggódnak már évekkel korábban, bőgnek, depressziósak és minden bajuk van, de engem a legkevésbé sem aggaszt és ezen, ha akarnék sem tudnék változtatni, mert egyszerűen ilyen vagyok.

A tanulás pedig igenis lehet szórakozás, élmény, élvezet és nem csak “munka” vagy valami kötelező rossz, a pénzhez vezető út, kőkemény befektetés stb., stb... Ez megint felfogás kérdése. Én találtam valamit, ami érdekel és amivel szívesen foglalkozom, emiatt szeretem csinálni. Ha magamra erőltetnék valamit, ami cseppet sem érdekel és cseppet sem voz, akkor annak rohadtul nem lenne semmi értelme... Lehet, hogy vannak jól fizető és piacképes szakmák, de nem azok lesznek jól kereső szakmeberek, akik úgy kezdenek bele, hogy fikarcnyit sem érdekli őket.