Mennyire szégyelleni való, hogy a szüleim távolságtartast kértek ellenem?

Az nemtudom, hogy mire jó, hogy lehordtok minden undorito feregnek, elismerem, hogy nem szép egy szülőt megutni, tényleg jobb lett volna, ha nem hagyom idáig fajulni a dolgokat és levalok róluk, de rájuk voltam szorulva. Már nem élünk együtt.. És támogatás nélkül nagyon nehéz az életem. Valószínűleg más jobban reagálta volna le a dolgokat. Nemtudom. De végeredményben én lettem mentális beteg a gyermekkori traumák miatt. Az persze senkit nem érdekel. A dolog nem ott kezdődött, hogy verekedtem. Az már 20 év tures es nyeles után tört ki belőlem. És igen, eszkoztelennek éreztem magam. Mindig azt éreztem, hogy feltétellel vagyok szeretve és ha nem felelek meg neki, akkor eltaszit. Ez pedig nagyon rossz érzés volt és félelemmel töltött el, hogy soha nem lehetek önmagam. Végül az elkeseredés és kétségbeesés gyuloletbe és haragba csapott át.

Lehet rám, minden rosszat mondani, de őszintén nemtudom, ezt idegileg meddig lehet tűrni anélkül, hogy ne lazadna fel ellene az ember. Persze ez ettől még nem jó, hogy ratamadtam. De emlékszem most is, amikor megtettem, először az életemben azt éreztem, hogy erősebb vagyok és nincs hatalma felettem, hogy végre megvedem magam és nem tud megfelemliteni. De végül én ittam meg a levét..