28 évesen ez mennyire normális szülő-gyerek kapcsolat?
22-esnek tokeetesen igaza van. Es ez nyilvan ugy ertendo, hogy akikkel egyutt elsz.
Sajnos amig nem kulon (alberlet, munkasszallo, kollegium, szalloda) laksz lakotars nelkul, addig bizony alap kell legyen az elmentem majd jovok eddig addig biztos nem erek haza ha kesek szolok etc.
Mas kerdes, hogy allasinterju elott mentel inni egy haveroddal. A sajat gyerekemet lehet en is felhivtam volna, ha azon izgulnek masnaposan rosszul teljesit az allasinterjun es a nyakamon marad. Azaz nincs allasod, de nem tetszik, hogy neveloanyad aggodalmaskodik. (???) Lehet felreertem. Alap hogy aalsinterju elott nem megyunk bulizni, hanem mint egy vizsgara keszulunk. Es minimum legyunk szepek es kisimultak, ha mar mondjuk szakmailag nem is vagyunk tokeletesek. Forditva biztos nem mukodik masnapos piatol buzlo faradt ember nem szimpi a munkaltatoknak akarmiylen nagy esz.
Este 10-kor milyen orvosnal lehet vegezni? Magandoki? Es azt ki fizeti? Koltoi kerdesek, de en is felhivnam a gyerekem, hogy hol a manoban van es mit mondtt a doki pl elmegy valami gyanus anyajeggyel es este 10-kor meg sehol aggodnek nem azt mondtak e hat bizony rakos es o meg nekiment a Dunanak.
Csak csendben merem mondani, hogy ha szobatarsaid vagy lakotarsaid lennenek egy alberletben/kollegaimban ott is illik nagyjabol tudatni a tobbiekkel megis hany napra mesz el, nehogy ok is a rendorseggel kerestessenek ha mar megrohadt az osszes eteled a kozos hutoben. Ha neke dlesznek gyerekeid, ferjed, unokad es egyutt laktok, akkor ha ok elmennenek te akkor is ugy ertekelned, hogy az o dolguk es senki ne szoljon bele mikor jonnek mennek es ne is kerdezhesd oket.
Aki teljesen egyedul el annal alap csak az, hogy oda es akkor megy es seninek nem kell es nem is tud szolni.
Amig anyu/apu/neveloanyu hotelezes van, addig ezt a kellemetlenseget le kell nyelni.
"miközben gyűjtöget, mert mi lesz, ha ő már nem él? Na, mi lenne, nem cseszeget majd senki és ugyanúgy kevés pénzből kell kijönnöm, mint eddig."
Fura ember lehetsz. Szóval apukád gyűjtöget neked, mert valamiért érzi, hogy egyedül nehezen fogsz boldogulni, aztán az jön le neked, hogy ha ő már nem lesz, nem fog cseszegetni senki.
Ha ilyet olvasok, mindig hálát adok az isteneknek és összes aprószentnek, hogy az én gyerekem nem ilyen.
Aztán mi volt az állásinterjún? Dolgozol már?
Kedves Kérdező!
Kezdem azzal: "...A szülő aggódása természetből adódik." Írta valaki, de sokan így is gondolják. Én meg azt állítom, NEM. Nem a természetéből adódik, hanem így szocializálták őket, de minket is. Tehát TANULT tulajdonság. Nem örökletes és nem belőlünk, természetünkből fakad. Az embernek születése pillanatában még nincs természete. Azaz ÉN-sége. Vagyis EGO-ja. Az csak később rakódik rá, s még később már inkább teher, mint erény... (Ezért a sok egoista ember)
Az aggódásról...
Az sosem akadályozza meg azt, ami bekövetkezhet az életünkben, (mert anyám/apám aggódik, vagy sem... simán eleshetünk egy csúszós padlókövön.)
Egyrészt az aggódás megakadályozza az embert, hogy élvezze azt a pillanatot, amiben épp benne van. Ha épp külföldön van, akkor ott, ha meg a szomszéd szobában, akkor ott.
Másrészt annak a tudata, hogy anyám/apám/bárki is aggódik miattam... megbéklyózza az embert. Nem mer mást cselekedni, mint a jól bevált, régi megszokásokat... mert azon ugye... nincs mit aggódni. Tehát félelem attól, hogy a Másik agyon aggódja magát miattam, s máris bűntudatot ébresztett bennem ezáltal. Hogy még véletlenül se merjek elkésni legközelebb otthonról! (ha meg van beszélve, ha nincs) mert akkor rögtön kapom a szemrehányást:
- Jajjjjj picikém, hát ÚGY AGGÓDTAM ÉRTED! Majd meg szakadt a szívem, hogy hol lehettél mostanáig! - És sokaknak ez tetszik is. Mert valahogyan az aggódó személytől felénk áradó szeretet kifejeződését érezzük ebben. És ez igaz is, valamilyen mértékben. Ez jó érzés. Ha van VALAKI, aki gondol ránk, aki féltve óv, mondhatni szeret minket. Főleg, ha más nincs is, aki ezt megtehetné...
De, mindennek van egy normális határa, vagyis mértéke... MINDENNEK. Még az aggodalmaskodásnak is... Ami, ha túlzásokba lendül, már nem jó... nem hasznos... hanem inkább káros! Sosem fog megtanulni a fióka repülni, akit az anyja nem mer kilökni egyszer - amikor eljött az idő - a fészekből.
Viszont mondataidban ott rejtőzik a válasz is... Figyeled csak:
"...Közben meg mintha én is nagyon függenék még mindig az ő véleményükre adok." - Tehát adsz a véleményükre. No, valahol itt van a kutya elásva. Mert az egy dolog, hogy meghallgatod bárki véleményét... no de adni rá, vagyis magadra nézve elfogadni azt hitelesnek, valóságnak 100%-ban tekinteni... úgy is mondhatnám: azonosulni vele, az egy más tészta. No, azt nem kell.
Csak szépen... illedelmesen... meghallgatni, ha mondják. S abból elfogadni azt, ami téged illet, előrébb visz utadon, s nem azonosulni azzal, ami hátráltat.
Ha még ma is (nevelni, óvni, vigyázni való) gyermeknek tekintenek téged, akkor az azért lehetséges, mert Te magad is gyermekként viselkedtél velük szemben. Hogy hogyan? Hát úgy, hogy mindent tudomásul vettél amit mondtak neked, mindent elfogadtál magadra nézve kötelezőnek. Mert erre nevelik a szülők - legalábbis eleinte - gyermekeiket.
Hát állj a sarkadra! Viselkedj teljesen egyenrangú partnerként (28 évesen) bárkivel is állsz szemben. Ne hagyd, hogy hogy (még ma is) kis tapasztalatlan gyermeknek tekintsenek téged! Ha hagyod, akkor úgy is fognak kezelni.
Ám ebbe belefér az, hogy ha nem tudhatod előre, h. mikor érsz haza... akkor ezt előre jelzed. Pontosan így:
- Nem tudom még pontosan, hogy ma este(vagy akár holnap) mikor fogok hazaérni. Úgy hogy légy szi... ne hívgáljatok óránként telefonon, hogy épp hol vagyok és épp mit csinálok! Mert lehet, hogy épp az eget kémlelem egy csillagvizsgálóban félig fejen állva, vagy alszok egy unalmas mozi-előadáson, vagy kiegyenesedve, ellazulva ülök egy jóga-meditációban... de az is lehet, hogy éppen.... <és itt a fantáziádra bízd magad> ... szóval azt csinálom. - S mindezt nem valami bocsánatért esedező - elcsukló hangon, hanem a legkomolyabb elszántsággal, mi több határozottan és magabiztosan. (Mint amikor felmondod a leckét)
Gyakorold a magabiztosságot! Tapasztald meg a magabiztos éned! És tedd, minél gyakrabban. Hogy pl. közlöd velük azt, amit sokszor előre még magad sem tudhatsz, aztán hagyod őket mélységes aggodalmaskodásukban vergődni. Majd... előbb-utóbb leszoknak róla. Csak csináld!
Később maguk is rájönnek, hogy már felnőttél. Hiszen 28 is elmúltál... bizony.
No... ha volna még kérdésed... itt nyugodtan felteheted. Csak bátran!
Az ERŐ legyen Veled!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!