Az normális ha úgy tart valaki az apjától hogy nincs fizikálisan bántalmazva?

Kedves kérdező!

Nem csak fizikális bántalmazás létezik. Apád egy negatív, lehúzós, magát igazi férfihoz (és apához!) méltóan kontrollálni képtelen idegroncs. Én is így nőttem fel ahogyan te. Ne hagyd magad eltiporni. Állj ki magadért!

Szia!

Nem veled van a baj.

Apam ugyanez- narcisztikus szemelyisegzavara van es emelle 20 eve alkoholista.

Sajnos, egeszsege is megromlott es nem hajlando segitseget elfogadni idegentol- igy, egy eve hazakoltoztem hozza (anya mar nem el).

Sosem gondoltam, hogy 29 evesen azt kell hallgatnom, hogy pl. azert uvoltenek velem, mert mosogataskor ket kanal osszekoccant es hangja van.

Nem normalis a helyzet, de, ha itthagynam, teljesen leepulne, nem tehetek mast, maradnom kell.

Remelem, ha elkoltozol,jobb lesz.

Addig is, igyekezz nem felvenni, amiket mond.

Utolsó, apád helyett terápiára jàrj, az állapota nem a te felelősséged, javítani nem tudsz rajta, szintentartani pedig csak a saját életed árán!

Te elvárnád ezt a gyerekedtől???

Lépj le onnan!

Apám egész életünkben lelki terror alatt tartott minket. Anyám is letudta annyival, hogy "amíg vér nem folyik ki se jön a rendőrség". Fizikálisan sosem bántott, mégis elcseszett felnőtt lettem.

Gyakorlatilag a szüleim közös és kitartó munkájának eredménye, hogy felnőttként sem fizikálisan sem verbálisan nem tudok kiállni magamért.

Hiszen gyerekkoromban ha visszaszóltam, vagy próbáltam megvédeni magam, akkor az volt a válasz anyámtól, hogy ne tegyem, tűrjem apám szavait, mert akkor hamarabb lenyugdszig. Magyarul hagyjam, hogy él legyek a lábtörlője.

Később mikor már fizikálisan fel tudtam volna lépni addigra meg folyton azzal jött, hogy "börtönbe kerülök" meg ne rontsam el az életem azzal, hogy megtámadom apám. Apám meg ki is használta ezt. Gyakorlatilag jókat szórakozott, hogy bármit mondtat rám és ha látta, hogy ideges vagyok akkor jött azzal, hogy ha megütöm feljelent és rendőrt hív.

Ráadásul apám halála után évekkel is tabu téma az amiket tettek. Egyszer szóba került az, hogy mennyire nem tudok kiállni magamért, mennyire megalkuvó, visszahúzódó vagyok, anyám pedig vissza kérdezett, hogy "de miért?" Erre apámat neveztem meg okként, és mondtam, hogy valószínűleg azért, mert nem tett jót 20 év egy alkoholista mellett. Erre majdhogynem felháborodottan válaszolt, hogy "De te már rég elköltöztél, ez már túlléphettél volna" meg letudta azzal, hogy "Te mindig is ilyen voltál..." Ja.

Nagyon hasonló az én esetem is, és nagyon hasonlóakat mondott nekem is az apám. Már 30+os vagyok, és most "kapja vissza": őt soha nem hívom fel, csak anyukámat, vele beszélgetek, apámmal tartom a távolságot. Ő most már közeledne, de elkésett, a viszony formális és távolságtartó.

Én nagyon sokáig szerepet játszottam, mert azt tanultam tőle, hogy amit én a saját kútfőmből csinálnék, az biztos nem jó. Bele is mentem egy béna kapcsolatba és házasságba, mert nem szerettem ugyan a "páromat", de apám szerint oké volt. Szerencsére már elváltam és megtaláltam a saját utamat és a szerelmet - aki egyébként apám számára most már szintén "oké", mert látja, hogy nem tud befolyásolni többé. Most már közeledne, de késő.

Én elvesztegettem erre a tizen-és huszonéveimet, amit semmi nem hozhat vissza soha. Próbáld magad függetleníteni tőle, amilyen gyorsan csak lehet, és próbálj ne szerepet játszani, próbálj kockáztatni, néha megnyílni. Tudom, hogy beléd nevelte, hogy amit te gondolsz, az hülyeség, mert én is így éreztem. Ha nyitsz kifelé, meg fogod látni, hogy ez nem igaz. Nagyon sok sikert kívánok neked.