A hétvégén buliban voltam, pedig a szüleim úgy tudták, egyik barátnőmhöz megyek át. Át is mentem, de onnan átmentünk egy házibuliba. Azt tudni kell a szüleimről, hogy nagyon szigorúak, nem engednek bulizni, alkoholt inni, fiúzni. Ebben a házibuliban ott volt egy fiú ismerősöm is, aki tudja milyenek a szüleim. Sajnos aznap este alkoholt is fogyasztottam, és ez a fiú fényképeket készített, ahogy bulizok és iszok. De mást esküszöm nem csináltam. Ma rám írt és elküldte a képeket. Aztmondta elküldi a szüleimnek, vagy találkozok vele és akkor nem. Ha meglátják a szüleim, biztos kinyírnak, óriási balhét csapnának belőle. Nem akarom, hogy apukám elverjen. De találkozni se akarok, mert sejtem mit akarhat. Egész buliban hajtott rám és fogdosni akart, de nem hagytam. Nem tudom mit csináljak, de teljesen kétségbe vagyok esve. Enni se tudtam egész nap, aggódott is anyu, hogy mi a baj, mert egész nap ki se mozdultam a szobámból. Mit tegyek? Tudna valaki segíteni?
Látszik h buta vagy emberei vannak,ugyan,tudja h félsz h naiv vagy,erre játszik,pusztán megdug,ugyan utána megint meg akar dugni,mert hát mégse törli majd bocsi,ha apud oda menne borítékolom h össze szarná magát,ébresztő miért pont téged választott azért mert áldozat típus vagy.
2019. szept. 16. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
32/51 anonim válasza:
Rendőrségre.
Ez szexuális erőszak. Nem csak az a megerőszakolás, amikor valakit lefognak, hanem az is, ha fenyegetnek.
És ne ijedj meg, ugyan miféle emberei lehetnek annak, aki egy 16 éves kislányt zsarol? Nyugodtan jelentsd fel!
Az iskolapszichológus sem hülyeség amúgy.
Hány éves ez a kis gyökér?
2019. szept. 16. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
33/51 anonim válasza:
Ha lefekszel vele, fel fogja venni, utána meg azzal zsarol. Meg el is kaphatsz valamit. Valószínűleg már korábban is csinálta ez a kis gyökér. Ne dőlj be neki. A szüleidnek szólj, és rendőrség!
2019. szept. 16. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
34/51 anonim válasza:
Tudod milyen emberei vannak? Anyja meg apja, na, azoktól fog kapni remélem egy irdatlan lebaszást, ha megtudják mekkora csicska a fiuk. Szólj anyukádnak vagy apukádnak vagy nagynéninek, nagybácsinak, hátha velük könnyebben megbeszéled és ők továbbíthatják a szüleidnek úgy, hogy ott se kell lenned, ha ennyire félsz a reakciójuktól. Akármennyire is szigorúak, ebben az esetben biztosan védeni fognak téged, nem támadni.
2019. szept. 16. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
35/51 anonim válasza:
Milyen emberei vannak te??? Szornyen naiv vagy!
2019. szept. 16. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
36/51 A kérdező kommentje:
24 éves.
2019. szept. 16. 21:53
37/51 Savlekotő válasza:
Vajon ez a 24 éves patkány hány 17 v akár 13 éves naiv kislányt dönget meg megzsarolva,rendőrség... Ébresztő..
2019. szept. 16. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
38/51 anonim válasza:
Komolyan mondom 17 éves létedre olyan buta vagy...már bocsi, de nem hiszem el esküszöm, hogy ilyen van...mindenki leírja hogy mégis mit tegyél ebben a helyzetben és mi számodra a megoldás /elárulom, ha mégsem voltak elég érthetőek a válaszolók Ne hagyd, hogy Zsaroljon!!!lesz ami lesz/ erre Te még gondolkodsz, hogy hagyd-e magad vagy sem...hát besz*rok... Annyira fiatal vagy még, hogy 'hihetetlen' ha most rossz döntést hozol/megteszed amit kér/ az egész életedre hatással lesz/már ha igaz ez az egész/ ez a dolog nem egy olyan 'tinihóbort' amire majd felnőttként viccesen gondolsz majd vissza/mint a buli amire elmentél engedély nélkül és utána szobafogságot kaptál/
2019. szept. 16. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
39/51 A kérdező kommentje:
Úgy döntöttem elmondom anyunak, mert ezt egyedül már nem tudom megoldani.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!