Ha a lányomnak joga van döntést hozni, akkor nekem is van jogom hozzá?

Az én anyukám nem venne ki szabit, de szólna bent, hogy lehet "vészhelyzet", és akkor lelépne. Ha ezek után segítségét kérném, csak nagy somolygások közepette megjelenne, hogy "ugye megmondtam?".

Nekem kicsit úgy tűnik, mintha úgy akarnád megtanítani biciklizni, hogy nem engeded el. Tartod a bicajt egyenesen, kormányzol helyette, de így soha nem tanulja meg. Viszont mindig szüksége lesz rád, és egyedül esélye sincs kitapasztalni a dolgokat.

"Banyek, 74%-os, szintén könyvelő? Én is itt lazulok két áfa közt :D"

Igen, most én is lazulok éppen, egyik ügyfél még ma ömleszti ide:)

A nagymamáról be lehet magyarázni hogy "rájuk akar telepedni", a leendő anyukáról meg, hogy "kitiltja a saját anyját". Minden csak a megfelelő szóhasználat kérdése, itt pedig a saját érzrlme szerint mindenki fújja a magáét.

Szerintem szimplán kissé más fókuszból kellene a dolgot, a nagymamának pedig elengedni azt a gondolatot, hogy személyesen neki szól az, hogy nem szeretnének két hétig látogatót. Ez nem róla, az ő eltiltásáról szól, hanem a kiscsalád befelé fordulásáról. Nem a nagyinak szól, hanem RÓLUK, és szerintem teljesen fölösleges ezt olyan síkra terelni, hogy a terhesség alatti segítségkérés fejében jár az, hogy a kiscsalád őket magukat megnyugtató közös életkezdését fel kelljen rúgni. Illetve a nagymama nem írt olyat, hogy a segítség elvárás volt vagy lelketlen ugrasztás. Ezt a kommentelők színezték már ilyenné. Azt írta, kérés volt, hogy miért kérte, nem osztotta meg velünk, lehetett nyitott méhszáj, légszomj, 10 lépés után kifáradás, állandó keményedés... bármi. Semmi közünk hozzá, és nem fair továbbszínezni.