Anyaként te hogy viszonyulnál ez után az sms után a gyerekedhez?

Kedves Kérdező!

Én 35 éves nő vagyok. Hozzád hasonlóan apa nélkül nőttem fel. Házasságban született gyerek voltam ugyan, de "apámnak" más nője volt, akiért végül ott is hagyta Anyámat. Ekkor végleg kilépett az életünkből Másodjára Anyum egy olyan pasihoz ment, akinek volt egy 14 éves fia egy kapcsolatából egy özvegyasszonnyal, akinek volt 4 másik gyereke. A házasság idején 4 éves voltam. Anyám nem sokáig élt ugyan az új férjével, de a kapcsolatból egyszerűen nem tudott kilépni. Amikor iskolás voltam, semmit nem tudtam Vele megbeszélni, mert hétvégente a férje a nyakunkra járt. Amikor harmadikos voltam, kitalálta, hogy ne legyek napközis és a nagyszüleimmel kellett lennem. A nálam 10 évvel idősebb nagynéném az érettségi után nem dolgozott, hanem ott volt a nagyszüleimnél, és folyton veszekedett velem, meg azt mondogatta, hogy olyan hülye vagyok mint az "apám'. A nagyszüleim meg mindig neki fogták pártját, mert ő az idősebb. Ezekről természetesen szintén nem szóltam Anyunak. Aztán amikor hatodikos lettem, Anyámnak agymenése lett, beíratott egy hülye hatosztályos gimnáziumba, amit nagyon utáltam. Gőze nem volt arról, hogy mik a hátrányai, csak valamelyik idióta munkatársától azt hallotta, hogy milyen jó, és birka módjára ment a tömeg után. Persze a családi hátterem miatt kaptam a beszólásokat, olyan dolgokat is kitaláltak rólunk, ami nem fedte a valót. Az érettségi után muszáj volt lediplomáznom, mert "Mit mondanak a szomszédok, a munkatársak, stb?". Olyan foglalkozást tanultam, amit huszonévesen nem bírtam volna csinálni. De felvettem a diákhitelt, hébe-hóba munkám is volt, így mást is tanultam. Közben meghalt a nagyim, s bennem is előjöttek régi dolgok. Volt 4 év, amikor folyamatosan nem volt munkám, viszont akkor is képeztem magamat. Anyum arra akart rábeszélni, hogy szerezzek doktorit, férjet akart nekem keríteni, olyan akart küldeni munkába, ahol tudta, nem elég, hogy rabszolgának érezném magamat, balsikerem lenne. Akkor Én is szembesítettem, hogy milyen ember Ő és milyen gyerekkorom volt mellette, pedig mindig azt hittem, hogy jót akar. Én is megmondtam, hogy nem akarok családot, pedig imádom a gyerekeket. Anyámnak olyan felfogása van, hogy ajjaj. Ő a babisitteresdit jónak tartja, mert milyen sok pénzt lehet keresni, meg "apámnak" is hálásnak kellene lennem, hogy fizette a tartásdíjat. Mondtam neki, hogy sokkal jobban tisztelem azt az embert, akinek nem lesz gyereke, mint azt, aki otthagyja, de még azt is, aki lemond a gyerekéről, mert ha nem is a vér szerinti szülei nevelik, lehetőséget kap arra, hogy szeretetben nevelkedjen. A maga módján a kakukk is gondoskodik az ivadékairól. Most szerencsére többé-kevésbé van rendes munkám, így elfoglalom magamat, így kevésbé gondolok a múltra.

Nem tudom, Anyud tudta-e, hogy nős ember volt az apád, mert van olyan is, hogy egy fiatal naiv leányka akkor tudja meg, amikor már lefeküdt egy pasival, vagy terhes is lett. Az azonban, hogy középiskolás korodban nem otthon laktál, nem annak a jele, hogy Ő annyira tudott volna mit kezdeni Veled. Én a helyi középiskolába jártam, mert Anyum és a Nagyszüleim állítólag attól tartottak, hogy rossz társaságba keveredek. Szerintem a valódi oka az volt, hogy így tudtak irányítani, ellenőrizni, beleszólni a dolgaimba. (Ha nekem középiskolás gyerekem lenne, azt a megoldást választanám, hogy bejárós legyen. Így önállósodna is valamennyire.)

Ha hiányzik Anyud, akkor mondd meg Neki személyesen, hogy elragadott a hév, azért írtad, amit írtál. (Mondjuk Én a helyedben azt is személyesen mondtam volna meg, amit az utolsó bekezdésben leírtam.) Ha azt írtad Neki, hogy jobban meg kellett volna gondolnia kivel fekszik le, az valóban sértő, mert attól hogy nős emberrel fekszik le valaki, nem biztos, hogy egy szajha.

Kérdező: #12 egy b.r.m és aparalyza sem túl empatikus. Sajnos a válaszolók jelentős hányada eléggé fekete-fehéren gondolkodik. Működik bennük a társadalmi előítélet, hogy ha valaki elmúlt 18, akkor felnőtt (nem az, csak nagykorú), és ha felnőtt, akkor ezt vagy azt tudnia, megértenie, elfelejtenie kell.

Sajnos ez nem így megy. Az érettség nem jön automatikusan. Arra a gyereket nevelni, terelgetni kell. Nekem nem kellett márkás cipő stb, hanem érzelmi támogatás kellett volna. Apám erre képtelen volt, anyám nem ért rá. Mire akarta volna, én leszoktam erről, meg az intim szülő-gyerek közelségről, taszított. Megrekedtem valahol, segítséget nem tudtam kérni, a segítségnyújtás gesztusától irtóztam. Anyám utólag (kb. 2-3 éve) bedobta a szülői adu ászt: "De én mindent megtettem [amit tudtam]." Ja, és azt is, hogy "20 éve szabadlábon vagy, azt tehettél volna, amit akarsz." Nem olyan egyszerű kiválasztani a "gyógyszeremet", a "térképen az utamat", ha nem tanítottak meg "olvasni". Később is lehet, csak nehezebb. És amikor csetlek-botlok vele, akkor jön ő és mások, hogy "De te leragadtál.", meg "Most akarsz lázadni?" Igen, b+, mert amikor kellett volna, nem voltam rá érett, de az nagyon kényelmes volt mindenkinek, hogy sosem voltam problémás fiú.

Szóval, 1-2 szer én is elmondtam anyámnak, nem üvöltve. Élőszóban, nem vele veszekedve, de indulattól fűtve, kifelé beszélve, hogy biza, amit tett az lehet, hogy minden, de nem a jó. Ami kellett volna, abból keveset tett. Amiből többet tett, az meg nem kellett ennyire. "De a gyerek választja meg, hogy mi a küldetése, hová kell leszületnie." Huhhuhhúú! Ekkora felelősséghárítást is régen hallottam.

Ezeket az igen-igen őszinte beszélgetéseket anyám úgy élte meg, hogy én kést döftem bele, és meg is forgattam. Nem akartam egy fikarcnyit sem, bántam is, hogy rosszul érezte magát, de mondom, ez az igazság. Jellemzően ilyenkor 3-5 hetes beszédszünet következett. Aztán indult meg az enyhülés.

Most, hogy anyám bocsánatot kért hangosan. Egy kicsit megenyhültem felé. Tudom, hogy ami lehettem volna (kb. ugyanez csak sokkal boldogabb), ha odafigyel rám akkor, amikor kell, már nem hozható vissza, azért érdemben ma nem kárpótolhat. De jólesett, hogy belátta a felelősségét.

Kérdező: A gyerek csak annyira lesz önálló, és ez vagy az, amennyire arra felkészítik (írás, olvasás, stb. a mások, a saját érzelmek felismerése, kezelése stb.). Ha erre nem tanított meg anyád, akkor igyekezz kijavítani! Ha ezt elmondtad anyádnak, és neki nem tetszik, akkor egy percig se érezz lelkiismeret-furdalást, amiatt, hogy elmondtad, nem felelt e leckéjéből jelesre, mert nem te akartál megszületni, hanem ő szült meg téged.

Szerintem érdemes lenne pszichoterápiára járnod. Nekem az indította el a gondolkodást ezen az egészen, mert magamtól nem ment. Ott gyorsabban fogsz haladni, mint magadban őrlődve. Nem megy el vele annyi idő. A jó(!) terapeuta megfelelő tükröt tart.

Anonymous!

Manapság divat mindenért a szülőt hibáztatni. Idióta, életképtelen 40 éves? Az anya a hibás! Agyonlőni! Kb ez a színvonal...

Holott egy átlag, nem értelmi fogyatékos gyerek is kb 10 éves korara mar képes az önálló gondolkodasra. Lehet a szülöt hibáztatni, de tudod a gyerek 3 évesen óvodába kerül és onnantól a napjai nagy része épp a szülötol távol zajlik. Hisztis Mancika akkor szidhatja mindenért az anyját, ha soha nem járt iskolába, közösségbe, 40 évig a szobájába zárva létezett.

#16: "Manapság divat mindenért a szülőt hibáztatni." Nem mindenért. Csak azért, ami hiányzik belőlem, ami neki kellene bennem, de ő nem tette meg, amit kellett volna. A szülő annyira nem felelős a gyerekének tetteiért, amennyire az felnőtt/önálló. Az csak a társadalom, a büntetésvégrehajtás kényelmessége, hogy Nagykorú? Igen. Írni-olvasni tud? Igen? Szellemi fogyatékos? Nem. Akkor felnőtt. ... Ez nem jó, ez nem igazságos, csak kényelmes.

Ez nem fekete-fehér, nem lesz mindenkinél automatikusan teljes 18 évesen. Van,akinél 50 évesen sem az, mert nem tanították meg gondolkozni a saját helyzetéről vagy a máséról. Így sorban olyan hibákat vét, amiket úgymond egy 30-40-50 évesnek nem szabad, mert azt sem tudja, hogy ezeken a dolgokon gondolkodni kell, vagy ha rá is jön, nem tudja, hogyan. Szerencsére egyre többen, mint én, eljutnak a terápiára.

Egyébként , ha már a szülők hibáztatása. Miért is ne? A hajléktalangyilkos Apolló anyjáról is kimondták, hogy tkp. ő tehet arról, hogy a gyerek gyilkos. 5 éve 2 kis 12 éves takony megölt (kővel agyonvert) egy bőven 50 feletti házaspár egyszem 12 éves fiát. A bíróság kimondta a gyilkosok szüleinek vétkességét abban, hogy az áldozat szülei mindenféle támasz nélkül maradtak, és gyerekenként fizessenek 20-20 milliót! Itt a szülők vétkesebbek, de mégis a gyerek ül.

Amikor valaki bunkó velem, veled, a Kérdezővel, vagy veri a feleségét, azok mögött is ez húzódik meg, csak kicsiben. Ott kevesebb a szülő, és nagyobb a vétkes felelőssége. nehezebb is kimutatni az összefüggést, tovább is tartana, nem lenne akkora a katarzis. Ezért az állam, a társadalom rámondja. Te vagy a hibás! Én azt mondom, nem csak én. Van akinek az esetében jobban, van akinél kevésbé, de sokszor a szülő is vétkes.

Ja, és nem kérdéses számomra, hogy attól, hogy a szülőm elcseszte, még nekem kell kijavítani, mert nekem rossz nem neki. (Trükkös mi? ;-) ) Én vagyok felelős magamért, mert én viselem a következményeit annak, amit nem én csináltam nem jól.