Szerintetek ezért jogosan kaphat egy gyerek pofont az apjától?

Kedves Kérdező fiú!

Ne vedd a szívedre, ha csomó olyan reagálást olvasol, melyek nem tetszenek.

1. Elég kevés információ hangzott el, hogy valamennyire is meg lehessen ítélni... vajon jogos volt-e a pofon.

2. A legtöbben - láthatod te is - nem megítélik a szituációt, hanem elítélik. Hol éppen kit. Apádat, téged, vagy akár mindkettőtöket. Csak más-más cselekedetért.

3. Édesanyádról igen kevés szó esett... pedig Ő is ott van jelen az életetekben. Ám Te azt mondod, hogy Ő is ellene van apád szigorának.

Igen hasonló helyzeteket éltem meg, mikor a te korodban éltem. Apád hirtelen-haragja, vagy a fenyegetőzéssel történő "nevelési" szándéka valóban helytelen viselkedési forma. Napjainkban legalábbis.

Igaz az is, (volt aki erről írt) hogy a régi időkben meg szinte csak ez volt.... Durrr egy pofon, ha a gyerek nem azt csinálja, amit a "családfő" diktál. Engem pl. szíjjal vert apám. Nagyon utáltam is érte. Mert kis hülye-gyereknek éreztem magam a családban, akit csak veréssel lehet nevelni!

Háááát, kiderült (számomra) később, jó 10-20 évre rá, hogy ez nem igaz. De a tanulságát: - majd, ha nekem fiam lesz, biztos, hogy nem ütöm meg! - no, ezt jól megjegyeztem, s mi több, alkalmaztam is. Fiamat soha meg nem pofoztam, de más fenyítést sem alkalmaztam. Hanem inkább dicsértem. Ha valami jól ment, ha valami 'cool' volt nála. (Ezt nevezik pozitív nevelésnek) Az is igaz viszont, hogy néha-néha, ha a szükség úgy hozza... egy-egy Makarenkói pofon minden magyarázkodásnál többet ér, többet jelent. De ez.. az általad vázolt esetre nem állt fenn.

Amit apád művel, azt úgy nevezik: "Tekintély-elvű" nevelés. (Ez működött egészen a múlt század végéig)

Ami viszont igaz, hogy senki sem tökéletes. És apád meg pont azt szeretné, ha Te magad tökéletesebb lennél, még őnála is... (Ezt szinte minden apa vágya)

Ami viszont édesapádat illeti... ne szidd, ne utáld, mert Ő ezt a "karmát" nem képes levetkőzni, mely az Ő öröksége a saját múltjából. Erről Te nem tehetsz. És megváltoztatni sem igazán tudod. Viszont az Ő hibáiból sokat tanulhatsz, profitálhatsz a Te jövődet tekintve. Már tudod azt, hogy MIKÉPPEN NE CSINÁLD (!) saját családodban, saját gyermekeiddel, ha lesznek. (Így válik tanítóddá mások elhibázott cselekedetei)

De, édesanyádat se hibáztasd, hogy miért nem képes apádat jobb belátásra bírni. Ha képes lenne rá, már megtette volna. Egyáltalán nem olyan egyszerű dolog ez. Pont azért, mert egy családban éltek. És akik egy családban élnek, azok ritkán látják önmaguk hibáit... amelyekre ha van olyan személy, aki képes rámutatni... akkor pont az adna arra lehetőséget, hogy változtasson rajta, vagyis önmagán. (Más kérdés, hogy nem igazán szeretünk változtatni, mert akkor az addigi komfortzónánkból kellene kilépnünk)

Persze ennek feltétele, hogy lehessen családon belüli őszinteség. Hogy apád is, anyád is és Te is elmondhasd bátran azt a másik szemébe, hogy mi zavar. Hogy mit látsz és mit nem látsz helyesnek.

Ez utóbbi a leggyengébb pontja a legtöbb családnak. Hogy mutatni kell a jót, a szépet, az okost... de senki nem kíváncsi a másik véleményére úgy igazából. S meg is hallgatnak téged... csak legyintenek... ááááá... ez csak smafu!

Amit javasolok, csak tedd azt, amit a legjobbnak látsz, legjobbnak gondolsz. És ha nem érzed magad tartósan jól otthon, hát menekülj el, amint csak tudsz. De vigyázz, mert ez azt is jelenti, hogy önmagadról kell aztán minden tekintetben gondoskodnod.

Az ERŐ legyen Veled!