Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogy hozzam fel anyámnak...

Hogy hozzam fel anyámnak ismét, hogy visszaadhatná az "eltűnt" zsebpénzem? 16l

Figyelt kérdés

A ballagási pénzem egy perselyben volt otthon,ami eltűnt állítólag. Na szerintem anyám a ludas, mert máskor is volt rá már példa, de ha lebukott, akkor visszaadta. De ugye most 80 ezerről volt szó, na meg 10 ezret egyszer kölcsön kért. Egy évig húzta, hogy ő meg akarja találni az eltűnt perselyem, ami amúgy azóta sem lett meg, pedig minden nap szétnéz a házban elmondása szerint. Ezt nem tapasztaltam, amikor otthon voltam egyébként. Elmondása szerint nem vette el, de majd visszaadja az összeget. Amúgy rajta kívül más nem lehetett,szerintem apám nem is tudott a perselyről.

Azóta már a harmadát visszakaptam, de pár hónapja nem igazán törődik vele, pedig azt mondta, hogy fokozatosan visszakapom. Egyébként mielőtt beleköt valaki, a zsebpénzem nem tőle volt, hanem más rokonoktól, alkalmanként kaptam.

Idén nyáron ráadásul a fejemhez vágta anyám, hogy tavaly annyira akartam diákmunkát, hogyhogy nem mentem, pedig tudja, hogy miért nem jött össze. Annyiszor kikívankozott belőlem, hogy miért akadékoskodik annyira, talán majd az is eltűnik "véletlenül".


Ezek ellenére békésen akarom felhozni neki,hogy azért jó lenne ha visszaadná fokozatosan azt a hatvanezer forintot. Csak nem akarom, hogy aztán játsza az áldozatot, és engem állítson be gonosznak.


(Ha valaki sértegetni akar csak,akkor az kérem privátban tegye,mert amúgy jelenteni fogom, ha nem választ ír.)


Szerintetek, hogyan kellene anyámnak ismét felhozni a lehető legkíméletesebb módon? Apámat nem tudom,nem is akarom bevonni ebbe. 16l


2019. aug. 1. 20:03
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
91%

Ne haragudj, de ez, amit művelt lopás. Nem is kisértékű. Hogy tehet valaki ilyet a lányával?


Minden tiszteletem a tiéd, hogy te ezt békésen akarod elintezni, de akiben ennyi erkölcsi gát nincs, hogy ne lopjon, főleg ne a lányától, annak mondhatsz te bármit.


Én annak szólnék, akitől megkaptam a pénzt, vagy akitől a legnagyobb összeget kaptam. Plusz nyugodtan mondhatod neki, hogy törvényt sért. Akkor sem az ő pénze, ha az ő házában volt.


Máskor jelöld meg a pénzed szövegkiemelővel.

2019. aug. 1. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
3%
Szerinted ő lopta el. És ha nem?
2019. aug. 1. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
96%

Az én anyám is sorozatosan meglopott, még a kis szerény ékszereimet is eladta, de ő kemény (zug)alkoholista volt és soha nem ismerte el. Sem a lopást, sem a piát.


Én a helyedben először, ezt tenném:

"békésen akarom felhozni neki,hogy azért jó lenne ha visszaadná fokozatosan azt a hatvanezer forintot."

Ne törődj a mártírkodásával!

Ha ez nem vezet eredményre, akkor igenis szólj apádnak, biztos nem fogja meglepetésként érni, nyilván ismeri anyádat minden oldaláról.

2019. aug. 1. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
97%
Mi az, hogy nem ő volt? Korábban is lopott, mellébeszél és közli, hogy részletekben visszaadja. Sosem adnám vissza, amit nem én vettem el. Egy ilyen zsugori nő meg aztán főleg nem.
2019. aug. 1. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
6%
De jó hogy itt mindenki látnok, amikor még a kérdező sem tudja biztosan...
2019. aug. 1. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
96%
A kérdező tökéletesen tisztában van vele.
2019. aug. 1. 20:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
5%
A "szerintem" Nem bizonyíték.
2019. aug. 1. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
86%
69%-os, ne védd a védhetetlent, mert gyanúba kevered magad, hogy te is egy háziszarka vagy!
2019. aug. 1. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
96%

Tényleg nem értem én se, hogy mit tud valaki megvédeni egy ilyen emberen. Akiben minimális gerinc is van, annak józan ésszel fel kell fognia, hogy ki a felelős. Már a korábbi események is brutálisak.


Mi az, hogy ha lebukott, akkor visszaadta??

2019. aug. 1. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
88%

Ha anyud volt tényleg a ludas akkor elég nagy szemétség tőle . Ha nem álltok olyan anyagi helyzetben akkor érthető hogy kér de akkor se lopja meg a saját lányát. Ez undorító. Tőlem is szokott kérni de visszaadta vagy fizette az avonomat vagy valamilyen más koltsegemet ha úgy adódott


Viszont...kerültem ilyen helyzetbe pont ballagási pénzzel enis. Anyámat csesztem le hogy hirtelen eltűnt a fesztiválra tett pénzem a tárcámból..aztán szépen lassan a kiskatonában(ebben tartottam) is feltűnően vékony lett a pénzköteg..aha kiderült hogy az akkori pasim lopott meg hogy kifizesse magának a kocsmatartozásait és hogy ne mehessek sehova ezért vette el a fesztiválpénzem is, mert féltékeny fsz volt,inkább egyszerűen meglopta a Csaját.

A diakmeló egyébként nagyon jó lehetőség..van több is ... próbálkozz több szövetkezetnél, vagy dolgozz egyszerre többnél, ne ragadj le egynél.

2019. aug. 1. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!