Miért nem bíznak a terveimben, sikereimben, életemben a családom tagjai?

Három éve már,hogy Angliában élek,teljesen egyedül. 21 évesen jöttem ki az ismeretlenbe. Nem volt aki támogasson,nem volt aki segítsen. Az életbenmaradáshoz szükséges dolgokat ( bankszámla,papírok,adózás,munkahely és szállás keresést) teljesen egyedül oldottam meg.

Ennek ellenére még mindig azt veszem észre,hogy senki sem bízik bennem a családban,és mindenki hitetlen a terveimmel kapcsolatban.Cinikusak és nagyon féltenek,pedig már huszonnégy éves vagyok.

Teljes mértékben egyetértek a szülői,rokoni óvaintésekkel és aggódalmakkal,hiszen ez egy család létjogosultsága,és szerepe,hogy támogassuk,szeressük,és féltsük egymást,azonban senki más velem korabeli a családban nem részesül ekkora babusgatásban és féltésben.

Engem ez nagyon zavar már. Még csak nem is lány vagyok,hanem férfi.

Voltak hullámvölgyek és kudarcok az életemben,de kinek nem? Viszont mindig talpra álltam,rendületlenül folytattam tovább a saját életem felépítését,és a jövőre koncentráltam.

Mikor a lány unokatesóm Budapestre költözött egyedül,egyetem mellett még dolgozni is,semmi aggodalom nem volt. Hittek benne,és bátorították.

Mikor a másik unokatesóm frissen diplomázva kijött az egyetemről,és sokáig nem talált munkát,mindenki meg volt nyugodva,hogy hamarosan lesz neki.

Nem egy rokonom él Németországban,Norvégiában,és szintén Angliában,de a családom kétség nélkül hiszi és tudja,hogy boldogulnak. Nem féltik őket.

Valamiért nem értem. Most hamarosan költözök egy másik városba. Hallgatom nap-estig,hogy nem fogsz munkát találni,nem fogsz albérletet találni, nem fogsz kiigazodni a közeledésben,nem fogod tudni elintézni a papírokat,mi van ha átverés az egész,mi van ha eltévedsz? Mi lesz most?

Szerintetek ez normális,hogy egyedül Én részesülök ekkora bizalmatlanságban?

Elnézést,ha kissé hosszú lett.

Köszönöm a válaszokat!