Szerintetek jogos hogy ennyire kiszúrnak velem?
Az egész ott kezdődött, hogy a gyenge jegyeim miatt faterom azzal fenyegetőzött, hogy beírat egy ilyen vidéki református bentlakásos kollégiumba. Egy ilyen hely lenne kb az utolsó, ahova mennék. Mondta, hogy ott majd fegyelmet tanulnék, meg minden. Az elején még nem izgatott, de aztán egyre többet emlegette, meg mesélt a suliról, hogy milyen jó lesz majd ott nekem, aztán december környékén már ott tartottunk, hogy anyámat is beavatta, hogy milyen jó hely lenne ez nekem, stb. meg hogy félévtől valszeg átírat, ha nem leszek mindenből 4-es 5-ös.
Na most én Budapesten lakom, ide járok gimibe, itt van minden haverom, hadd ne mondjam mennyire sz*r lenne nekem egy vidéki vallásos koleszban..
Még december elején faterom mutatott egy e-mailt, amiben annyi volt, hogy írt annak az embernek, aki ezeket szervezi (korábbról is ismeri őt). A levélben annyi volt, hogy fel tudnának-e majd venni, ha arra kerül sor, a válaszban meg nagyrészt annyi, hogy (...) semmi akadálya.
Amikor mutatta a levelet, megnéztem, hogy milyen e-mail címre küldte, és még aznap írtam egy nagyon ocsmány levelet annak az embernek, valami ilyesmit, hogy:
"hello, csak azért irok mert apukám, "XY" be szeretne íratni ebbe az iskolába, én viszont k**ra nem akarok abba a g**is suliba menni, úgyhogy azt ajánlom tegyen le róla s**gfej! :) köszi puszi"
Azt gondoltam, így már kizárt, hogy felvegyenek. És hát tényleg, végül el is vetettük ezt az ötletet, meg még kérdezte faterom félév után, hogy biztos nem akarok-e menni ebbe a suliba, merthogy ő nem akarja rám erőltetni, meg lehet nem fenyegetőzni kellett volna vele, merthogy szerinte tényleg jó lenne nekem itt.
Viszont elő került a levél közben, nem tudom mikor tudta meg, hogy ezt írtam neki (szerintem még decemberben), aztán múlt héten volt a 18. szülinapom, és aznap pont felhozta ezt a témát, hogy hogy gondoltam ezt, stb. És hogy írjak majd egy bocsánatkérő levelet. Mondtam is, hogy oké. Közben nővérem kérte, hogy mutassam meg neki is a levelet, én pedig megmutattam, mondta, hogy tök gáz, meg minden.
Eddig még nem is lenne baj, de a keresztapám mondta, hogy küld a nővéremmel majd egy kis pénzt (40ezret) szülinapomra, majd ezen a héten. Nővérem át is ment hozzá, viszont elmesélte a levelet neki, ő pedig tökre kiakadt elvileg, és végül úgy döntött, hogy nem adja oda pénzt.
Szerintetek ez mennyire jogos? Nem írtam volna a levelet, ha nem erőltetik annyira ezt a sulit, miután már 100x elmondtam, hogy semmiképp sem akarok odamenni.
Szerintem egyrészt nem kiszúrás, másrészt itt a levél volt a legkisebb rossz.
A keresztszülő, mint olyan kötelessége, amit elvállal a kereszteléskor, hogy a keresztgyerekét az adott vallás előírásai szerint neveli-tereli a szülőkkel együtt, vagy ha a szülő nem tudja vagy nem képes, akkor a szülő nélkül, egyedül. A gyerek érdekében.
A keresztapa eszerint nemcsak, hogy jogosan, de a kötelességéből fakadóan is a gyerek tudtára kellett hogy hozza, hogy mennyire nem helyesen viselkedett. Úgy néz ki, talált, és elérte a gyerek érzékenységét.
A kérdező hozzáfűzéseit olvasva, sokkal nagyobb baj van. "muszáj volt", "a fater a hibás" az ő tettéért, "a tanköny bonyolultsága" tehet róla, hogy nem tudja megtanulni, stb.
Nem lenne meglepő, ha legközelebb egy olyan kérdést olvashatnánk tőle, hogy " miért tettek börtönbe, én csak megöltem az embert, aki nem adta oda a pénzt, amit el akartam tőle venni; ő a hibás, miért nem adta oda". "kellett nekem az a pénz, magától is odaadhatta volna, muszály volt elvennem", stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!