Ti hogy éreznétek magatokat, ha az itthon vendégeskedő németországi unokatestvéretek még egy fagyira sem hívna el titeket az itt-tartózkodása alatt?

Hát az a helyzet hogy akkor ez egy típus. Nálunk nagymamám unokatesója amerikás magyar volt, mikor évente egyszer hazalátogatott nálunk volt elszállásolva egy hónapig. Olyan terülj-terülj asztalkámok voltak neki hogy csuhajj. Aztán ha Bp-n bementünk kávézóba, férfi létére még a mozdulat se volt benne fizetésnél, pedig volt h anyukám és tesóm eljátszotta h 20asonként szedegették össze az aprót hátha kapcsol, de nem.

Másik családi rokon meg Németországban dolgozik, egy időben nagyon sokat jöttek haza és ugyancsak hatalmas vendégségekkel vártuk őket, de az életbe nem viszonozták semmivel. Én tanultam a szüleim hibájából és nem érdekelnek a további rokonok-ismerősök akik külföldről jönnek haza. Szerintem borzasztó és megalázó érzés is, hogy akár tudatosan akár tudat alatt de ő halálra keresi magát, közben meg jól esik azért neki az 5fogásos házi kaja...szerintem ez bunkóság, és az emberi nagyság vagy alázat ott kezdődik, hogy emlékszünk honnan indultunk.

Nem vagyok ilyen kiakadós.

Ha rokon - de ha jóbarát is - elszállásolom, örülök, hogy itt van, de az magától értetődő, hogy ha elmegyünk valahova, mindenki fizeti a saját részét.