Bunkóság ha nem vagyok hajlandó órákat ülni egy családi ebéden?

Átérzem a helyzetedet. Mivel az előttem szólók mindent elmondtak, így leírom az én történetemet. :D 16- 17 éves lehettem, ekkoriban már közel 3 éve együtt voltunk az akkori barátommal. ( Visszatekintve, elég infantilis személyiségű volt, de ahogy elnézegetem, a mai napig az. ) Én nem tudtam németül, és a mai napig nem tudok megszólalni azon a nyelven, hiába tanultam pár évig.

Kiköltöztek Ausztriába, szüleik nagyon hamar legjobb barátságot kötöttek az osztrák szomszédokkal. Abban a faluban nem tudott senki sem magyarul, a barátomon és családján kívül, viszont a családjában még a nagyszülei is folyékonyan beszéltek németül, és az osztrák dialektus sem volt gond számukra, hamar beleszoktak a helyzetbe, főleg, hogy több éve dolgoztak már kint, a pasas alapból Osztrák.

Szóval. Jött a szomszédság, négy felnőtt, 2 gyerek ( barátom, és én ), a pincében az asztalnál összetódult a nagy csapat, és mindenki rohadt jól érezte magát, iszogattak, beszélgettek, jót mulattak, csak én ültem ott több óráig kussban, mert nem tudtam egy kukkot sem, és még annyit sem értettem. :D Mind a barátom, mind a magyarul tudók elvoltak a szomszédokkal. El kellett telnie nem is tudom, mennyi időnek, egy jó félévnek, vagy talán annál is többnek, hogy Anyuka megvilágosodjon: szegény kiscsaj totál kín itt ülni, még a nyelvet sem érti. Akkor megengedhetném nekik, hogy mást csináljanak, ha itt vannak a haverok, nem? ~

Barátom tejességgel fel volt háborodva, hogy mi az, hogy nem tudom a nyelvét, hogy nem érzem ott jól magam, hogy most mit fog gondolni ( az egyébként tök jó fej ) anyja, egyúttal a szomszédok is, etcetc. Élmény volt megélni azokat a partikat. :D