Akit bemutatok mint vőlegényt, vagy gyermekem apját, vagy akár egy komolyabb barátom, arra miért az a reakció, hogy "kikezdenek" vele?
vagy inkább kérdezhetném úgy is, miért szerepel nőként a társam előtt a saját testvérem, barátaim, egy kollégám, egy anya, egy feleség, stb?
és mindezen említett egytől egyig vagy frissházas, vagy komoly pl 8 vagy 28 éves kapcsolatban van párjával
a kérdésben érintett mind3 ex és nem ex társam ezt vonta maga után.
mostohaanyám nem győzött tőle nem megszokott módon "nőciskedni", lánytesóm (anya/feleség létére)nem akarja szinte elengedni a társaságából, keresi has épp nincs mellette, meg hagy ne soroljam miben megváltozik, de mindegy is, mert még a saját nagymamám is neki áll flörtölni, meg kétértelműen viccelődni
bnőim neki állnak szemezni vele, az a kimondott szó nélküli szemkontaktusra gyúrnak rendszerint, meg játszák magukat
és a kollegáról (akivel szintén generációs a különbség)is elmesélhetném, hogy amikor a párommal beszél miért a nemiszervét fogja épp, mintha pisilnie kellene
először azt hittem én pörgetem túl magam és mindez nem valós, dramatizálok stb
de amikor megkapom a másik és megint másik társam mellett..
jelenleg ott tartok, hogy gyermekem apját nem viszem magammal hozzájuk. de ez nem állapot.
hogy mások mi mindent belelátnak ebbe?
féltékenység, póráz, rosszindulat..
amikor én csakis azt nem értem, hogy - és itt elvonatkoztatva tőlem és a páromtól - hogy minek kell egyáltalán nemiséget belevinni mijndenféle szituációba?
szóval ha nem is testvérem nézem ahogy rohangál a párom után, hanem akkor a fentiek szerint ennyi erővel a postást is emlegethetném, hogy egyesek miért éreznek kényszert magukban arra, hogy nőként nyilvánuljanak meg szimpla ember helyett (feleségként/anyaként/házas/társas kapcsolatban.)
"hogy mások mi mindent belelátnak ebbe?"
Nem is tudom ki gondolja azt, hogy mindenki kiakar kezdeni a párjával... Vedd már észre magad!
Egy jó tanács:
Rakd rendbe az önértékelésedet és a gondolkodásodat, különben nemsokára nem lesz kit féltened a rokonoktól/barátoktól/kollégáktól.
ja mert ha jobb az önértékelésem ez nem fog zavarni?
elvégre valaki sír valamin, ugyanazon más meg röhög.
csak felfogás kérdése.
hogy nem jutott ez eszembe.
Ha az első oldalon írod, hogy a prod is észrevette, akkor úgy gondoltam volna,mhogy tényleg van benne valami, de olvasva a többi kommentedet csak azt érzem, hogy megtalalta a zsák a foltját.
Ami nem baj, sőt jó..
Tudod az én készülékemben van hivpba, de én tudom hogy bennem van a hiba..
Mi utálnánk egymást ha rokonok lennénk.
Pont azért mert olyan vagyok, akiket írsz. És nem nem azért mert akarok valamit a pl a pasidtól, hanem mert túl közvetlen vagyok..ha egy új személy (nem kell h férfi legyen) lép be a környezeteembe, akkor neki furcsa lehet, hgy nagyon nyitott vagyok, beszélgetek ugratom, megérintem.
Azet hogy feloldódjon, hogybérezze elfogadják.
Nah nekemmevpbből akadt már problémám, mert tényleg kívüről tűnhet többnek.
Tehát nekem ledöbbentő, hogy egy unokatestvér vagy egy barátnő hogy a fenébe gondolhatja azt, hogy mundenki ora előtt legfőkeppen az ő orra előtt akarok valamit az ő pasijától..
Ha akarnék valamit, akkor úgy intezném biztosan, hogy ne vegye észre a masik..de ilyen soga nem fordult elő, mert a foglalt pasik tabuk voltak kindig szamomra, plusz hogy azóta boldog házassagban élek..
Jh és a férjem előtt is így viselkedek, ő pontosan tudja, hogy ebbe semmit nem kell belelátnia..
Ilyen közvetlen és nyitott vagyok..
tegnap 20:59
Az állatok se állatoknak gondolják magukat.
Akkor vagy boldog ha endorfint termelsz, akkor vagy ideges ha adrenalint és így tovább.Ezeket te nem irányíthatod akármilyen öntudatosnak gondolod magad. Hiába szépíti az emberiség, nem elég fejlett még a fajtánk hogy legyőzze a hirtelen jövő hormonfröccsöt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!