Mit mondjak az unokatesómnak, hogy ne bántsam meg, de felnyissam a szemét?

Ezek szerint a szép szóból nem ért, csak sajnáltatja magát. Mondd meg neki kerek perec, hogy ilyen lustán, kövéren a kutyának sem fog kelleni, ha nem kapja össze magát. Biztos megsértődik, de ha eljut odáig, hogy zavarja és elgondolkodik rajta, talán célt érsz. Ha igen, meg fogja köszönni, hogy felnyitottad a szemét. Ha ez sem vezet eredményre, akkor nincs mit tenni. Vannak, akik nem tudnak túllépni az önsajnálaton.

gondolom ismeri a történetedet az unokatesód, de azért nyugodtan meséld csak el neki, hátha attól észbekap. valahogy úgy, hogy "Emlékszel, rajtam is volt felesleg, de ha az ember elszánja magát, és nekiáll mozogni, akkor meglepően nagy hatást lehet elérni"....és én a helyedben felvetném neki, hogy együtt járjunk el vmi mozgást csinálni. :)

Akkor a kutyád kergesse meg...

Voltam egyszer egy szemináriumon, ahol azt tanították nekem, hogy ha valakivel nagyon nem tudok egyetérteni, akkor "adjak neki eléggé igazat ahhoz, hogy meggondolja magát". Akkoriban sokat gondolkoztam ezen, hogy mit kell kezdeni egy ilyen mondattal. Mindenesetre próbálgattam, hogy hogyan is kell csinálni azt, hogy igazat adok a másiknak akkor, amikor nyafog, hogy neki milyen rossz. Gondolom, ilyenkor valami olyat kell mondani, hogy igen, én is azt látom, hogy neki nagyon rossz. Amikor azt mondja, hogy neki fárasztó a futás, vagy a túra, akkor azt kell mondani, hogy egy túra, tényleg nagyon fárasztó. Az a helyzet, hogy amikor elkezdtem használni ezt a módszert valakivel kapcsolatban, egy idő után együttműködővé vált velem. Szóval, akit megtámadnak, az védekezik, és önigazolásokat keres. Akinek meg igazat adnak, az elkezd gondolkozni, és megoldásokat keresni. Amikor a fiam beteg volt, azt mondta, hogy nagyon rosszul érzi magát. Erre azt feleltem, hogy látom, hogy valóban nagyon rossz neki, beteg, és tényleg rosszul van, igazából rosszul is néz ki... Aztán megkérdezte, hogy mit tegyen. Erre azt mondtam, hogy hát, feküdj le, és nyögdécselj szépen. Bement a szobájába, és nem volt több panasza. Nem nyögdécselt, de nem is panaszkodott tovább. A másik dolog, ami eszembe jut az a tanács, hogy amikor valakinek valamit nehezére esik megtenni, akkor kérj tőle olyat, amit könnyű megtenni. Például könnyű megtenni azt, hogy lejön a lépcsőn kétszer, meg vissza. Holnap meg háromszor jön le a lépcsőn meg vissza. Talán az erdő túl messze van, De a lépcsőházba kijönni, könnyű. Vagy lehet azt kérni, hogy segítsen neked. Mondjuk unatkozol egyedül, és jobb volna együtt sétálni. Ha azt mondja, hogy neki túl sok a séta, akkor azt mondod, hogy ma rövid sétát teszel. Mész egy kicsi kört a környéken, és haza mész vele. Holnap meg mondjuk két kicsi kört mész vele... Stb. Szerintem a lényeg, hogy olyasmit kell kérni, amit könnyű megtenni, és olyan kicsire kell vinni, hogy az kényelmes legyen. Lehet, hogy ez így hülyeségnek tűnik, de épp tegnap volt egy ilyen eset, hogy egy barátom feldúltan jött hozzám. Megkérdeztem tőle, hogy mi baja. A válasz ez volt: Semmi. Mondtam neki, hogy mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz. Miért nem mondja inkább ezt: nem akarok beszélni róla. Ez legalább igaz volna. Erre azt felelte, hogy nem akar beszélni róla. Erre kérdeztem tőle valamit, hogy mikor történt a dolog, amiről nem beszélünk. Erre azt mondta, hogy vasárnap. Vasárnap délután történt? Hát igen. Kivel történt? Elmondta. Mi történt igazából? És mindent elmesélt. A lényeg, az, hogy olyat kérdeztem, amit még hajlandó volt megválaszolni. A mikor történt a dolog pont ilyen volt. Szóval szerintem tud működni, ha igazán akarunk segíteni a másikon.