Felnőttkorban megváltozik?

Az ilyen hülyeségek miatt nem leszek én soha vallásos ember.

Ez szimpla pszichológia. Nem vallás kérdése. Aki nem képes a szülei elé helyezni a társát, az valószínűleg még függ a szüleitől: "anyukám szava a döntő", "apukámhoz futok, ha bajom van", miegymás. A szülőkről való pszichés leválás alapja egy jó kapcsolatnak. Ez a leválás az érett felnőtté válás útja. Ezt akármelyik pszichológus megmondja. Igen, ezt a szülők gyakran nehezen viselik, hogy eddig ők határozták meg a gyerek életét és most új szerepet kapnak: nem "irányítók" lesznek (értsd jól), hanem csak társak, akik esetleg tanácsot adhatnak, de alapvetően a gyerek magától hoz jó vagy rossz döntéseket. Szerintem az egyáltalán nem jó, ha egy pl. házasságban az egyik fél a szüleihez kötődik. A leválás nem azt jelenti, hogy megtagadom a szüleimet, hanem azt, hogy önálló életet kezdek, ahol képes vagyok olyan mély kapcsolatot kialakítani, amibe a szüleim már nem szólhatnak bele, nem szorulok a segítségükre, de el tudom fogadni a támogatásukat. Egy másik ember (a társ) lép elő legfőbb bizalmasnak, és igyekszem a problémáimat vele vagy magam módján megoldani. És ha pl. az szüleimnek nem tetszik mondjuk a feleségem/férjem, akit választottam, akkor kiállok a párom mellett, mert ő az én párom. A házastársak között kell, hogy erősebb legyen a kapocs, mint a szülő és a gyerek között. Mindig. Akkor is, amikor az ember a saját gyerekét neveli, és akkor is, amikor a szüleiről kell leválnia. Szóval a pszichés leválás egy jó, és nagyon fontos dolog. Ez van az említett Bibliában. Nem az, hogy elhagyta apját és anyját, és utána köpött rájuk. Szóval ennyit az előítéletekről. Aki pedig nem tud leválni a szüleiről pszichésen, az ne számítson tartós és jó kapcsolatokra.