Kidobhatnak jogilag az anyósomék?
A feleségemmel és a 3 fiammal albérletben éltünk. Vettünk egy házat a családaink közelében az ország másik végén és pénzhiány miatt a felújítást félbe kellett hagynunk. Kb másfél hónapja az anyósom felajánlotta hogy költözzünk hozzájuk mert úgy megmarad az albérlet pénz és a rezsinek is csak a felét kell fizetni illetve közel leszünk a házhoz hogy tudjuk újítani.
Kb 1 hónapja el is költöztünk, fölmondtam az amúgy jól fizető munkahelyemen a gyerekeim új iskola nekem új munkahely stb. Most benyögte az anyósom hogy zavarjuk őket (plusz mindenféle igaztalan vád) és keressünk albérletet mert mennünk kell. Sajnos az itteni fizetésemből nem tudnánk biztonsággal megélni, gyerekeimnek új suli stb. Nem tudom mit tegyek egyszerűen nem vagyok most abban az anyagi helyzetben hogy elköltözzünk. Kirakhatnak minket? Csak a tavaszt szeretném megvárni ( egyébként is arról volt szó hogy addig maradunk) hogy beköltözhetőre rakjam a házat. Ideiglenesen be vagyunk hozzájuk jelentkezve.
Most a házatok nem az anyósék közelében van? Miért kellene a gyerekeknek másik iskola?
Egyébként meg tökéletesen érhetö, ha 5 plusz ember túl sok, anyós simßan elküldhet.
17-es: a szülö dolga megoldani a gyerekei elhelyezését, ha erre nem képes, a gyámhatóság elveszi öket a szülöktöl. A nagyszülök nem kötelesek ott tartani öket.
21
A-ban laktak albiban, de B-ben vettek házat. Mindenki B-ben el.
Ez eddig rendben, de a kérdezö most valamelyik utolsóbb kommentjében írja, hogy ha az anyóstól elköltöznek, a gyerekeknek másik iskolába kell átiratkozni - és ez az, ami érthetetlen. Ha mindenki B-ben él most, a gyerekeknek nem kell iskolát váltaniuk.
Meg szerintem a házat is fel lehet úgyis újítani, ha benn laknak, legfeljebb nem az egészet használják és részletekben újítják fel
25
Nem. A kerdesben irta le: "Kb 1 hónapja el is költöztünk, fölmondtam az amúgy jól fizető munkahelyemen a gyerekeim új iskola nekem új munkahely stb."
Az hogy be vagytok hozzá jelentve nem sokat jelent
Mint tulajdonos ki tud tenni, akár erőszakkal is
Tudom hogy nem sok esély van rá, de bérlet szerződést nem kötöttek? Vagy valami írásos bizonyíték van hogy ő azt ígérte hogy tavaszig maradhattok?
A gyereket ki teheti az utcára, mert jogilag nem ő felelős értük, hanem a szüleik akiket velük ugyan úgy kirak.
Amúgy ez nagyon szemétláda viselkedés anyósodtól. Adott már időpontot hogy pl október elsején nem akar már titeket ott látni, vagy csak mondta hogy költözetek el?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!