Van, vagy volt olyan családtag, rokon, aki gyakran panaszkodik, panaszkodott, hogy alig nyitják rá az ajtót, de amikor meg akarják, akarták látogatni, akkor sokszor jön, vagy jött valami kifogással, hogy miért nem alkalmas?

Ha legközelebb panaszkodik, akkor megmondanám neki, hogy drága Gizike, februárban meg szeptemberben is akartunk menni, de te sosem fogadsz minket, úgyhogy nyisson rád ajtót a...

Én ilyen vagyok. Hiányolom a baráti társaságot de mikor jönne valaki, nincs kedvem, inkább a világomban vagyok. Azt hiszem depresszió és kiégés.

Introvertált lehet és lehet ki akar belőle jönni de nem tud.

Csak sajnáltatja magát és panaszkodik.

Mondjuk én inkább azt mondanám: Gizike, szívesen meglatogatnálak, neked melyik nap lenne megfelelo?

Ó, volt ilyen, nagyanyám volt ennek az iskolapéldája. Ha lment hozzá valaki, akkor látványosan éreztette , hogy teher, és hogy nem látja miatta a kedvenc tv műsorait, elleneben imádott midnenfele siránkozni, hogy mennyire magányos, és ritkán látogatják :S Aztán csodálkozott, hogy egy idő után tényleg nem nyitotta rá senki az ajtót.

vágyik a társaságra de komfortzónájában meg zavarja a társaság, én úgy képzelem el mivel én is ilyen vagyok, hogy lefárasztanak azok akik nem olyanok mint én, így olyan társaságra vágyunk amelyik megfelel nekünk, hozzánk. De vágyunk rá, csak megfelelő passzoló emberek nincsenek személyiségbe karakterbe érdeklődésbe stb

Elég aljas dolog hitegetni a másikat, hogy majd ekkor meg akkor jöhetsz hozzám, jujjj milyen jó lesz. Aztán a megbeszélt időpontban zárt ajtó meg kifogás fogad. Én ezt nem tudom elfogadni. Aki ezt velem eljátsza, arra többé rá nem nyitom az ajtót. Bezzeg a hisztike az megy, jajj de szar egyedül. Persze az illető csinálta magának, egye meg amit főzött.