Az a jellemző és normális, hogy a felnőtt szülő mindig jobban szereti az anyját, mint a házastársát, a gyerekei anyját, apját?

Szerintem nem igazán lehet összehasonlítani a kettőt, itt inkább az a megszokott, hogy az anyját még akkor is ugyanúgy szereti, amikor a hàzastársát már rég megutálta.

De ez a két fajta szeretet szerintem nem összehasonlítható.

Ez KB pont olyan értelmetlen kérdés, hogy a gyerekedet szereted-e jobban, vagy a társadat?

Másképp szeretjük őket, de nem jobban, az viszont előfordulhat, hogy a társunktól elválunk, a gyerekünk, a szülőnk attól még a szeettünk marad (normális esetben).

Akkor van probléma, ha elcsúsznak az arányok, pl ha a társunk elé helyezzük a szülőnket, de egészséges gondolkodású, érett felnőttekre ez nem jellemző. Mindenkinek megvan a helye, szerepe az életünkben.

Másfajta szeretet érez az ember a szülei és párja iránt, de ha úgy tesszük föl a kérdést, hogy melyikükhöz kötődik jobban, akkor az a normális, ha a párjához (természetesen összetartó párkapcsolatban, ahol mindegyik fél számíthat a másikra).

A pároddal éled az életedet, vele neveled közösen a gyerekeidet (ami kb. 20 éves közös feladat), vele vagy közös háztartásban. A szüleid már tőled külön élik az életüket, csak segítenek, ill. később te segíted őket.