Miért van az hogy vendégségben kéretik magukat az emberek?

Valljuk be! A legtöbb ember a postázás miatt megy szívesen vendégségbe! Hiszen, korlátlanul lehet zabálni meg inni mindent!

Nincs nagyobb potyázási lehetőség az esküvőknél! Ott aztán hányásig zabálsz és mindent iszol - azt is, amit egyébként utálsz!

Én is úgy vagyok vele, ha vendégségbe megyek, nem kéretem magam! Eszem, iszom, amennyi jól esik! Persze, nem középkori paraszt módjára, hanem csak kulturáltan!

A céges bulikon meg még jobban megy a potya! Szinte kötelező berúgni meg telezabálni magam!

Ugyanígy történik, ha én fogadom vendégeket! Nem sajnálom tőlük a jót! Van étel - ital bőven!

Ėn például nem szeretek másnak a lakásában enni. Egyszerűen feszélyezve érzem magam. Idegen tányér, evőeszköz… lehet idiotaságnak tűnik, de van ilyen.

Bár, néha muszàj… akkor is csak keveset eszek.

Nekem amúgy azt tanították, hogy ha vendégségben, ha sütivel kínálnak, akkor kettőt illik venni. Egyet, mert jó szívvel kínálják, dolgoztak vele, és plusz egyet, jelezve, hogy ízlik.

#9 hogy mi??🤣🤣🤣

Én amúgy azt szeretem a legjobban - vendégként, amikor a házigazda elmondja, hogy itt a kaja az asztalon, mindegyiket bemutatja, amennyi jólesik neki annyit beszél, és elmondja, hogy nem fog kínálgatni engem, méghozzá azért, mert érezzem magam otthon, már tudom, mi hol merre hány lépés, egyek amennyi jól esik. Bármi hiányzik, kérjek nyugodtan, jó étvágyat.

Nyilván én sem élek vissza a helyzettel, de legalább egy ilyen felvezető után tudom, hogy nem kell plusz kínálgatós köröket várnom, ha ennék még egy szelet sütit, vagy ha elfogyott a poharamból az ital és töltenék.

Nyilván ez a hozzáállás viszony és kapcsolat közelségétől is függ, meg persze a résztvevő felektől, de én vendéglátóként is igyekszem hasonlóan viselkedni.

Nem kéretik magukat, és a válaszok alapján még jobban megerősít a saját véleményem: Függ attól, hogy szűk családi vendéglátás, vagy távolabbi, pl. barát-barátnő.

A tukmálást én is utálom, ha nem kérek, akkor nem kérek. Viszont ha családi ebéd van, akkor nyilván eszem, nem vagyok szégyenlős.

Én így szoktam: Ha jönnek a lányomék, megterítek, kitálalom az ételeket, mindenki mindenből annyit eszik, amennyit akar. Max. vőmet megkérdezem, kér-e még ezt-meg azt. Ő sem szívbajos, ha nem kér, akkor nem kér, slussz.

A lényeg: erőszakos tukmálásban volt már részem barátnőm mamájánál még fiatal lánykoromban, ahol terülj-terülj asztalkám volt, ráadásul búcsúkor a rizsben találtam a tányéromban egy hajszálat. Konkrétan hányingerem volt, de muszáj volt lenyelnem. Utána a néni még hatvanszor elmondta, hogy ebből is egyek, abból is egyek. Egy életre megtanultam, hogy soha nem tukmálok semmit senkinek.