Hülyét csinálnak magukból az unokatestvéreim, ti ezt
hogy bírnátok? 19L
Figyelt kérdés
4 unokatestvérem van, 16, 18, 21 és 25 évesek. Mindig égetik magukat a család és a barátok előtt. Rokonok vagyunk, de simán letagadhatnánk, mert én nem ilyen vagyok. Engem totál kiborítanak. egyke vagyok, nincs tesóm így ilyenkor még azt sem csinálhatom hogy elmegyek a tesómhoz. a 16 évesnek és a 21 évesnek színes haja van. Az egyiknek kék a másiknak meg rózsaszín. Nekem ezek ciki dolgok. Ugye írtam a korukat is már a kérdés elején, így láthatjátok hogy nem kisgyerekek, de agyilag mindegyik olyan 10 éves szintjén mozog. Nemrég voltunk a Dunakanyarnál, és az emberek idiótának néztek minket mert szó szerint olyan hangos volt a zene a kocsiban mintha valami hangos hangfalt vittünk volna vagy nemtudom. Én majdnem megőrültem ezek meg kiálltak fejjel a kocsi tetejébe (az autó tetejét le lehet húzni) Az utcán is, mint akik megőrültek, elkezdték egymást dobálni kaviccsal, az egyik még engem is megdobott, de ideges lettem és otthagytam őket. Volt mikor ástak egy gödröt, és kitalálta az egyik marha hogy ő abba belemászik. Homok gödör volt alig bírt utána kimászni, mint egy szerencsétlen. Egymást locsolták a szállás mellett vízzel, ahol rengeteg ember volt és engem is bolondnak néztek pedig én nem csináltam semmit csak ott álltam mellettük és néztem hogy mit művelnek így négyen. Szeretem a jókedvet, de ők már túlzásba esnek. Én inkább visszahúzódó személyiség vagyok míg ők imádnak egésznap hülyeségeket csinálni. Ti mit gondoltok? Nem szívesen megyek közös programra sem velük, csak sajna ez nem kivitelezhető mert szinte hetente találkozunk, van mikor együtt is alszunk, (egymásnál).
ezek közül csak az autókázás ilyesfajta módja a ciki, eltereli a sofőr figyelmét a zene meg a táncikálás. Ez tényleg nagyon paraszt dolog.
A kaviccsal dobálózás is, hacsak nem egy tóparton történik. Olyan cigánydolog. Bocs, a rendes cigányoktól.
A színes haj még belefér, de azért megértem, ha valakinek ez kínos. Ez olyan, mint mikor valakin nagyméretű/sok tetoválás van. Ciki az is, ilyen emberrel végigvonulni az utcán.
2021. aug. 22. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
12/19 anonim válasza:
10-es! Írod, hogy "A kék, rózsaszín haj egy későnérő 21 évesnél nem annyira gáz." és mi a véleményed a 9-es válaszolónál? "43/ rózsaszín a hajam"! :-D
2021. aug. 22. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
13/19 anonim válasza:
Látom nem félreértelmezted amit írtam. Sok olyat látok ahol elég csúnyán kivitelezik a dolgot összességében, ebbe beleertem a hajvágást is a színnelnegyütt. Később amikor az embernek van saját keresete már jobban ad az ilyen dolgokra mivel még tudja fizetni. Pont ezért linkeltem példákat
De akkor legyen megint. Az elsőt negatív példának linkelem
Amúgy szerintem idősebb korban a sötét rózsaszín és a sötétebb vörös egy kicsit már boszis, túl komor lesz tőle az arc. Ezért 40 felett ezekbol a színekből a világos már előnyösebb. Próbáltam képeket keresni hogy mire gondolok
"Sőt ha szépen van megcsinálva kicsit igényesebben akkor később sem az."
2021. aug. 23. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
15/19 anonim válasza:
Add meg az elérhetőségüket szeretek az ilyen emberekkel haverkodni, de te nehogy ott legyél ezzel a savanyú termeszeteddel mert menten eretvagok
2021. aug. 23. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
16/19 Bellatrix:3 válasza:
26 évesen kék hajam van, sok tetkóval meg pár pieringel. Normális munkával rendelkezem. Eddig az anyámon kívűl senkinek nem volt kínos velem mutatkozni. Ha ilyen rokonom lenne mint te ha kellene sem tartanám veled a kapcsolatot. Nekem az ilyen merev karót nyelt emberek a cikik aki nem tudják elengedni magukat fél percre sem míg mindneki jól érzi magát szórakozik addig ők belelátnak mindent is hogy mindenki hülyének nézi őket közben csak te nem tudod elengedni magad az emberek 90%a szarik rá ki hogy néz ki. A többivel meg nem kell foglalkozni csak magad idegesíted mert valószínű őket sem érdekli ki mit gondol róluk.
2021. aug. 23. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
17/19 anonim válasza:
XDDDDDD
2021. aug. 23. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
18/19 anonim válasza:
Tuti kamu troll mert itt lapul de nem szólt hozzá eddig.
2021. aug. 23. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
19/19 anonim válasza:
Tök mindegy, ki mit érez cikinek vagy sem (valószínűleg az én frizurám sem tetszene neked), de ha nem érzed magad jól a társaságukban, keress magadnak más társaságot.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!