A gyerekem folyton el akarjàk vinni programokra, hogy engem kíméljenek, hogyan oldjam ezt meg?

#9

Olyan volt, mintha Vekerdy Tamást olvastam volna.

Nagyon szeretem olvasni az írásait.

Veled pedig egyet értek.

#9 vagyok- nagyon köszönöm 11.

Az íràsból talán nem egyértelmű, hogy a kérdező anya neveli-e mindhárom saját gyerekét vagy csak a jelenlegi házasságából való(ka)t?

Ez jó lenne, ha tisztázásra kerülne, de a véleményem akkor is tartom, ha az anya a láthatásban érdekelt, nem a nagyobb fiúval élő szülő.

Az jutott még eszembe, hogy sokan nagyon be vagyunk betonozódva a saját szerepünkbe (igen, én is :)

Aki a mindennapokban neveli a gyerekét, mint én is (és ha jól sejtem a kérdező is)- nehezen értjük meg milyen hiányérzet van a másik szülő oldalán, aki meg csak időnként láthatja.

Kérdező: azt hiszem, a kérdésedhez, problémádhoz is kapcsolódik, így megosztom.

Nekem igenis kijózanító és nagy “aha-élmény” volt a saját “nagyfiammal” kapcsolatban megélni azt, hogy bizony nem mindig elérhető, nincs mindig ott.

Történt, hogy már ovis/elsős korában is ment a másik kontinensen élő apai nagyszülőkhöz és bizony a távolság (ès a nem két fillér útiköltség miatt) persze, hogy nem 1-2 hétre.

...és egyszercsak átkerültem a másik oldalra: hogy szóltam volna hozzá vagy hívtam volna telefonon, de aludt vagy programon volt vagy pár óra időeltolódás vagy csak szakadozott a vonal...

Teljesen átértékeltem a dolgokat és jószívvel ajánlom mindenkinek. Jó erre egyébként az egy hetes ottalvós edzőtábor, a nyár a mamánál (ahol pl a mi dolgozó életritmusunkhoz képest akár 8-kor is lehet, hogy kidől a gyerek, mire odajutnál, hogy felhívd).

...a történetben én nagyszülőket, tágabb rokonokat sejtek, akik “mindig vinnék”- nekem eszembe jutna velük kapcsolatban is ugyanez; kevés juthat az unokából, főleg ha maguk is aktív, dolgozó emberek még, esetleg messzebb élnek, vagy -mint pl az én kisfiam esetén is- a kérdező fia is mondjuk versenysportoló vagy van mondjunk sokszor hétvégi fix elfoglaltsága.

Nem tartom magam egy önző és hedonista embernek, de nekem igenis örül a szívem, ha tudom, hogy egy ilyen klassz nyári időben a csemetém a barátnőm kortárs kislányával sötétedésig bringázik vagy a haverjánál meg este 11-kor párnacsata volt, mert épp ott vannak a szülők 1-1 nap szabin.

Máskor meg nálunk van bandázás, esti fagyizás, ittalvós buli... és tudod mit kérdező: nekem az is megmelengeti a szívem, ha a 10 éves fiam napok/hetek múlva hazajön... más ez, mint a mindennapi találkozás.

Az is jól esik, amikor büszke rám, mert “jófej anyuka vagyok, aki a bandának pizzát süt és halloween bulit tart”.

Nem mindig a mennyiség a mérvadó és ok, nyár van, nekünk meló is ugyanúgy, a sràcainknak vakáció... de tudom, hogy az esős ősszel meg télen sokat fogunk mi ketten is társasozni vagy épp a nyári élményeket felemlegetni. Én egy darabig még “mindig ott leszek”- hagy élvezze a nyarat azokkal a barátokkal, nagyszülőkkel, apjával, akikkel valóban keveset van.

Mindenkinek jót tesz ez.

Sokan itt pszichologizalnak, de sajnalatos modon nem is ertik mi a felallas (meg azt se hogy hany gyerek van.)

Pedig nem az volt a kerdes, hogy engedje-e tobbet a gyereket, hanem hogy tolakodonak tartja a rokonokat akik nem tisztelik az o anyai donteseit.

Talan sokan atsikllottak efelett: nálam van egy hetet és abból ők 6 napra elviszik,

Kedves utolsó, akkor kérlek segíts nekünk... a társaság egyik fele azt gondolja, az anyánál van elhelyezve, a másik fele meg azt, hogy nem... te ezek szerint pontosan érted.

Segítenél nekünk?

(...ja és nem pszichologizálás egyik vélemény sem- jellemzően akinek van gyereke, az legalább egy részét megéli saját élménynek abból, amit a gyereklélektan tárgyal- de mi kérünk elnézést, hogy esetleg más nézőpontból is megvilágítjuk a kérdést.

Lehet, megnyugtatóbb lenne arra kapacitálni az anyát, hogy előbb generáljon feszültséget és veszekedést a családban, mint tisztázni, megérteni próbáljon?

Szerintem nem a szokásos : oszd ki, válj el, olvass be neki mantrálval lesz előrébb a kérdező, de kinek mi.

Itt egészen kultúrált válaszok születtek pro és kontra- nem kell leszólni senkiét. Sokan, sokfélék vagyunk. Majd jön a kérdező és választ, ami neki tetszik. Nekem nem fáj, ha nem azt végül, amit én fogalmaztam meg...

:)

Nyilván azért, mert nem vagyok benne, de nem látom tragikusan a helyzeted.

Illetve megfordítanám a kérdést Kérdező- gondolkodtál már azon, hogy esetleg nem görcsösen kompenzálni akarod-e a nagyot, mert mint írod: sokszor sajnos random le kell passzolgatni, amikor a kicsikkel gond van.

Nem írtál a kicsik koráról (csecsemők? Ikrek?) betegségéről... valamilyen krónikus betegség? Rendszeresen fellángoló akut, kórházi kezelést igénylő epizódokkal? Esetleg valamilyen hátránnyal, szellemi vagy érzékszervi fogyatékkal élnek?

Tökéletesen érthető, hogy ha a másik gyerek eü vészhelyzetben van, akkor menni kell, ez nem is kérdés.

De talán egy gondolkodást megérhet: egyrészt várható-e a kisebbek állapotában rövid időn belül változás vagy ez “örökre” így lesz, hogy “mindent eldob, kórházba lelép”- mert ez a bizonytalanság is lehet az, ami neked gond és a nagynak is.

Lehet-e a kicsik tulajdon édesapját is hadrendbe állítani (jobban)- hogy ne mindig csak te “fogd ki” a vészhelyzeteket?

Akár a rokonokat? Nagyszülő is tud csecsemővel kórházban lenni- akár nappal is, éjjelre is... most már a járványhelyzet is megengedi, de a beteg gyerek kezelőorvosával is talán lehet erről egyeztetni.

Attól, hogy anya vagy, nem törvényszerű, hogy csak a tiéd a hányás, sz*ros pelus, kárelhárítás... akkor sem, ha esetleg cseden, gyeden vagy.

A beteg kicsik édesapja az elsô kulcs a tehermentesítésben, de bizony a rokonok is.

Ha besegítenek, ezáltal te is kipihentebb/kiegyensúlyozottabb vagy és alapból több fér bele a naggyal kettesben, akkor talán visszafelé sem tűnne rémesnek a nyár...

Egy megfontolást, családi egyeztetést EZ szerintem megér és jobb optikája van, mint annak, hogy foggal-körömmel ne engedd (a végeredmény meg hosszú távon még jobb is :)

Arról nem is beszélve, hogy ha most van lelkiismeretfurdalásod vagy a kicsik betegsége miatt túlterhelt vagy- akkor bizony lehet, hogy még nagyobb lesz, ha nem engeded a nagyot, de megint beesik egy kórház...

Ha már ennyi jó ember, rokonok vesznek körül (hidd el, áldás- csak olvass ebben a kategóriában!), nem kell szégyellni segítséget sem kérni.

Ha a rokonság tényleg szeret téged és a nagy fiadat (és pl az idősödő mamának nem csak azért kell “tölteléknek”, hogy a sógorék gyerekeit lekösse :D - akkor lehet olyan megoldást találni, ami neked is jobb lehet.