Ha már "nincsenek"se szüleid,se tesóid,pár kérdés?

Én szimplán nem tartom a családdal a kapcsolatot. Mivel mérgező családból jövök, nyilván jobb ez, mint a kényszerlátogatások, az állandó b*szogatás és számonkérés, de azért nekem is több évig tartott feldolgozni a hiányérzetet.

Az segített, hogy a férjem családja nagyon szeret, a kezdetektől teljes értékű családtagként kezel, szóval van hova "hazamennem." Az anyósom olyan, mintha az anyám lenne, bármikor felhívhatom és mehetek hozzájuk egyedül is, nem csak mint a férjem tartozéka.

Ha ez sem lenne, tuti depressziós lennék.

Én is ezt érzem amit te. Nekem kisgyerek koromban halt meg anyukám. Aput nagyon megviselte, ezért elhagyott minket, nagymamám viselte a gondunkat. Testvéremmel nem volt jó kapcsolat sajnos közöttünk.

Nekem van 2 gyermekem és sajnos mind a mai napig küzdök azzal, hogy nem tudok jó anya lenni, nem volt soha előttem női példa, fogalmam sincs hogyan legyek jó anya.

És persze engem is nyomaszt a tudat, hogy nincs hova hazamennem, nincsenek nagyszülei a gyerekemnek (férjem egyik szülője sem él már). Mind a mai napig szívbe hatoló fájdalom mikor kollégáium arról mesélnek, hogy "az ünnepeket anyuéknál töltöttük, ezt és ezt főzött" vagy "mit főzöl karácsonyra? Áh semmit anyu főz" stb. Már lassan 30 éve elment, de mintha csak egyre rosszabb lenne a hiánya.

Kérdező, évtizedek óta nem tartom a kapcsolatot a szülői családommal, és kérdésedre válaszolva roppant jól viselem, nincs belevau az életembe, és csak a saját elvárásaimnak kell megfelelnem... valahogy azóta jobban alakulnak a dolgaim is:)

#2, azért a leírt történet nem veszett fejsze nyele, a testvéri kapcsolatok gyakran javulni szoktak felnőtt korban (így van ez a párom és a testvére közt is), másfelől ha még él apukád, vele is felveheted a kapcsolatot, ha akarod... iganzándiból mindkettő jórészt rajtad múlik.