Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Nem érzek kötődést a családomh...

Nem érzek kötődést a családomhoz, ezért a többi emberi kapcsolatom se olyan jó, mit csináljak?

Figyelt kérdés

Szóval, sosem szerettem őket ölelgetni, puszilgatni, érzelmet kimutatni feléjük. Mindig csak kapni szerettem, adni még csak azért, mert "így igazságos", de, ha egyedül voltam itthon, sosem okozott gondot egy tábla csoki egyedül elfogyasztása. Szívesen meghallgatom őket, és adok tanácsot nekik, de úgy érzem, nem figyelnek rám eléggé, félbeszakítanak, nővérem (mivel pszichésen beteg) több figyelmet igényel, ezért, ha nekem bajom van, az bagatell.

Ez van nagyon régóta, kis koromban is arra neveltek, hogy "légy okosabb a nővérednél" "te vagy az idősebb, hagyd, hogy öcséd játsszon azzal a játékkal!", úgyhogy kissé elnyomva, nem fontosnak érzem magam. Suliban is mindig az volt, hogy "a nővéred nem kapott sose rossz jegyet x tárgyból" "öcséd bezzeg milyen jól fut, próbálkozz te is!" (egyébként 4,5-4,8-as tanuló voltam, csak duci és lusta). Mindenhol a nővérem árnyéka voltam, s most is, ha van valami bajom/hisztim a nevét hozzák a szájukra....mindegy is

Szóval olyan gondjaim vannak, hogy mikor kapok egy puszit, érzem az illető szájszagát/arcszőrzetét/nyálát, és ezekre nagyon érzékeny vagyok, és nem esik jól az esetek 95%-ában. És minden egyes nap kapok legalább egyet, rossz esetben 10-et vagy annál többet. Ölelkezni nem szeretek, mert mindenkinek ilyen "zsák teste van", és puha, meg rossz ahogy a sárgadinnye méretű melleken kívül semmit nem érzek, és zavarbaejtő úgy állni fél percig vagy meddig. A simogatás sem szeretem. Karon/vállon/térd alatt oké, ha az adott rokonát kedvelem, de a fenekem/hajam tabu. Az első mivel intim, a 2., mert kényszeres bőrtépkedő vagyok, 8 éves korom óta teszem, ha épp valami bajom van.

Ehhez jön az is, hogy valamiért mindenki idegesít itthon mostanában, hiába kedvesek, megőrülök tőlük néha. Lehet, mert épp nagy változások alakulnak az életünkben (privátban leírom, ha kell), amik miatt kiábrándultam anyából és elmúlt ez az "anyám a példaképem korszak" - régen olyan akartam lenni, mint ő, most kb szöges ellentéte. Illetve, ha elmegyek itthonról több napra, pl osztálykirándulás, nyaralás a család egyik felével, akkor nem hiányoznak az itthoni rokonaim, és kínosan érzem magam, míg azt mondják:szeretlek, és nyűgnek érzem válaszolni a kérdéseikre és érdeklődni, mivel telnek az ő napjaik itthon.


És amit ez okoz:

Mindig azt hiszem zavarok, idegesítek másokat, hogy nem vagyok elég jó, és, ha elég jó vagyok valamiből (mondjuk egy sport/tantárgy) az csak egy illúzió, mert biztos béna vagyok. Beszélni sulin kívül ritkán merek, mert félek, hogy zavarom vele a barátaimat, így csak heti max 3-4* írok rájuk, de általában havi 2-3 a megszokott. Megölelni se merek mindenkit, mert mindig arra gondolok, hogy "ha otthon nem, akkor itt sem szabályos", de közben meg érzem, hogy nekem is kell szeretet valahonnan, ezért egy srácot mindig megölelek, ha tudok+rajta kívül 1-2 embert, ha kezdeményeznek/úgy látom a testbeszédükből, hogy nyitottak rá. Gyerekeket is nagyon szeretem, de velük se merek olyan kedves lenni, mint amúgy lennék, mert félek, hogy a szüleim rám szólnának, hogy ne szeressem őket túl. Sosem öleltem meg előttük 1 barátomat se ált sulis ballagásom előtt és azóta sem.

És úgy gondolják, hogy rideg vagyok, alkalmatlan egy normális kapcsolatra az érintés nyavalyáim miatt, de ez csak velük van így. Ha tetszik egy srác, mindig az megy a fejemben, hogy "de cuki, úgy megölelném!" meg szeretem a közelségét a barátaimnak/kortársaimnak.

Más, aki volt ilyen helyzetben, hogy oldotta meg?

Ha lassan 19 éve érzek ilyen ambivalens módon irántuk, szerethetem őket valaha?



2020. nov. 24. 23:15
1 2
 1/14 A kérdező kommentje:
Elnézést a sok helyesírási hibáért, nagyon nagy lendülettel írtam, hogy végig soroljak mindent, amit fontosnak tartottam közölni, és elfelejtettem elolvasni, mielőtt kiírtam. Remélem ettől függetlenül kb érthető
2020. nov. 24. 23:19
 2/14 anonim ***** válasza:
70%
Igazából szerintem teljesen természetes hogy így érzel, én 17 éves vagyok, és szerintem más is átmegy ezeken a korszakokon. Nembaj hogy már nem vágysz arra hogy ilyen közeli viszonyban légy a családoddal, az sem hogy idegen emberek testének közelségét taszítónak találod, vagy kellemetlennek. Egy kis féltékenység érződik a testvéred iránt, de igazából az is teljes mértékben érthető, hogy ugyanannyi figyelemre és törődésre vágysz mint amennyit a többi testvéred is kap. Szerintem amint ez a kiszakadásért felelős korszak elmúlik, amely minden tindédzsernél eljön, képes leszel újra érzelmileg szorosan kötődni a családtagjaidhoz. Igazából fontosnak érzem hogy tudd, a legtöbb ember ebben az életszakaszban nagyon hasonlóan érezhet mint te, és természetesen bármilyen nehéz is, nem szabad rá görcsölnöd a problémáidra és feleslegesen analizálnod magad és messzemenő következtetéseket levonnod,mert csak rosszabb lesz, tudom közhelyes de néha jobb csak elengedni azt a sok rossz érzést ami van benned, és megpróbálni át érezni amit a környezetedben lévők érezhetnek. (Nekem is volt hogy már csak attól hogy meghallottan anyám hangját falra másztam, de nálunk úgy oldódtak meg a dolgok hogy közben átköltözött tesóm a barátjához, így a lány testvérek közötti állandó feszültség megszűnésével nőtt az ingerküszöb is).
2020. nov. 25. 00:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
57%
Én is így vagyok vele. Üdv a klubba
2020. nov. 25. 01:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:

Köszi!

Igazából nálunk ilyen nővéres problémák voltak, aztán elment, majd visszajött. Így kb 3 éve próbál szeretni (vagy úgy tenni, mintha) , de én nem szeretem őt (nagyon sok mindenkit bántott, gyerekként főleg engem). Most is sok mindenbe beleszól, azt hiszi, csak neki lehet igaza... stb

Mindenkiből relatíve gyakran elegem van, egyedül öcsém az, akivel fél óra után sem kapok idegbajt, ha beszélünk, meg ő az, akin látom, hogy érdekli amit mondok, néha talán még "felnéz rám, de nem igényel több testi kontaktot, mint ami nekem kényelmes.

A testi kontaktos résznél egyébként a családomat, meg gyerek korom óta ismert más családokat értem, hogy 3 évesen is már ellöktem őket, és 18 évesen sem szeretném őket közel engedni. Idegenek szerencsére nem tapogatnak, de attól igencsak rosszul vagyok, ha a buszon rámlóg valakinek a hasa oldalról/egy idős bácsi 20 centire mögém áll, mikor lenne hely 2 méterre is.

Meg a fő baj, ami a szorongásomat okozza, hogy, ha a családomtól/idegenektől ennyire óckodom, akkor fer dolog-e barátokat/osztály és évfolyamtársakat/volt sulis ismerősöket/kisgyerekeket akikre vigyázok ölelgetni? Ez nem bunkó/igazságtalan?

2020. nov. 25. 01:14
 5/14 Thispain ***** válasza:
94%
Nem az. A bizalom nem jár mindenkinek alanyi jogon. Annak adod, akinek szeretnéd.
2020. nov. 25. 03:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
94%

Szerintem túl sok olyan érzés van benned, amelyek elbizonytalanítanak, vagy nem igazán tudod: miképpen kezeld őket.

Nem tu dom van -e lehetőséged tanácsért fordulni pszichológushoz.

2020. nov. 25. 05:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
70%
Teljesen túlagyalod az egészet... valójában te egy normális családban élsz, hisz írod, hogy senki nem bánt, kedvesek veled, stb. Téged az zavar, hogy nem az általad elvárt mennyiségben figyelnek rád és ezt összemosod ezzel az érintés fóbiával. A sztori alapján én nem látok összefüggést, ez egy preferencia, vannak emberek akik imádnak fogdosni és azt is, ha őket fogdossák, más meg ódzkodik ettől. Sztem zárd ezt le magadban, racionális okai voltak annak, hogy te háttérbe szorultál, de ettől még nem hiszem, hogy kevésbé szerettek volna a szüleid. De még ha így is van, nem lehet úgy élni, hogy hagyod, hogy ez határozzon meg téged. Ha ezt nem tudod egyedül feldolgozni, akkor kérj benne segítséget.
2020. nov. 25. 06:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
93%

Egy pszichológus segítene kicsit helyre rakni magadban a dolgokat, meg ez a bőrtépkedés mindenképpen igényli a szakembert. Még mindig kamaszodsz, valószínűleg, leválsz a családodról, kicsit elhúzódik a dolog, de mindegy, majd elmúlik.

Ha jól értem, középső gyerek vagy, és ráadásul a a szüleid sem éppen a legjobb szülők, ha hasonlítgatnak a testvéreidhez, meg nem mutathatod ki az érzelmeidet.

Ha zavar, hogy duci vagy, akkor kapd össze magad, menj futni, jót fog tenni, meg diétázz. Jobb lesz, nem fogod magad utálni, lesz önbizalmad is.

2020. nov. 25. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:

Köszi szépen!

Ezzel a bőrös dologgal akkor tudok csak leállni, ha fontos esemény/fodrász időpont előtt állok, vagy, ha nagyon boldog időszakom van. De, ha konfliktusaim vannak/sok dogám/rosszul érzem magam, akkor mindig visszatérek rá. Erről amúgy nem tud a családból senki, valahogy azt hiszik nem érzek stresszt, max bizonytalanságot és mindent könnyedén veszek.

Középső vagyok 4 közül (bátyámat nem említettem, mert nem élt velünk soha, és sose hasonlítottak hozzá, nem voltam féltékeny rá sose) + bejön a képbe ez a "féltesó" dolog is, apa ezért preferál engem, mert én a tényleges lánya vagyok, nővérem nem az övé, így, ha én rossz hangulatban vagyok, szerinte az azért van, mert eltanultam tőle a hisztit.

A súlyom most meg inkább olyan téma, amire a családom félelemmel tekint. 2 emberke véleménye+ a szalagavató közelsége kombinálva a mostanában erősödő aggályaimmal, és kis odafigyeléssel sikerült 10-12 kg-t leadnom, és most úgy érzem, közel vagyok az álomsúlyomhoz (55 kg), de valamiért azt hiszik, nem vagyok hajlandó enni, pedig direkt ott eszem előttük a nagy tányér kajákat+utána velük maradok beszélgetni/olvasgatni/játszani, úgyhogy még attól sem kell félniük, hogy kihányom a kaját (amit nem teszek, mert utálok hányni). Mozogni picit lusta vagyok, de egyébként szeretek, ezért hetente párszor összeszedem magam, hogy ne legyen leeresztett lufi testem.

Nem tudom, mit tudnék még csinálni, hogy nagyobb önbizalmam legyen: úgy érzem kedves vagyok mindenkivel, aki az velem, olyan dolgokkal töltöm az időm, amiket szeretek, fogytam (de még ducinak látom magam), van nyelvvizsgám, az átlagom jobb, mint tavaly. Szóval elvileg mindennek rendben kéne lennie.

2020. nov. 25. 08:30
 10/14 anonim ***** válasza:
50%

A családodban másoknak is van súlytöbbletük? Ha igen, akkor az magyarázat lenne arra, hogy miért tekintenek negatívan a fogyásodra. Mert egyszerűen tükröt tartasz nekik, nem szeretik látni, hogy te le tudsz fogyni, ők meg nem, mert szembesíted őket a gyengeségükkel. De ez nem hibád, folytasd, amit elkezdtél, csinos leszel, ne törődj másokkal, ne engedd, hogy lehúzzanak!

Az önbizalmadat úgy tudod növelni, ha cselekszel. Bármit csinálhatsz, sport, kreatívkodás, bármi. Rajzolj, fess, köss, varrj, valamiben merülj el. Ha nem nagyon mersz társaságban megszólalni, akkor olvass sokat. Tájékozott leszel, gyarapszik a szókincsed, magabiztosabb leszel ez által is.

A külsőddel kapcsolatban még a saját színtípusoddal is jó, ha tisztában vagy, keress rá, az is érdekes, szebb leszel, ha tudod, hogy mi áll jól.

2020. nov. 25. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!