Létezik olyan, hogy egy ember senkivel sem tud normális emberi kapcsolatot kialakítani, még a családjával sem?

Nagyon szomorú vagyok, mert nincsenek igaz barátaim, a családtagjaimmal is olyan a helyzet, mintha csak lakótársak lennék. Szerintem azt sem tudják, hogy milyen vagyok igazából, de attól félek, hogy már én sem tudom saját magamról. Bár ők sem azok a nagy társasági vagy barátkozós emberek, talán nem volt kitől "ellesnem", nem tudom. Barátaim sincsenek, inkább csak jó osztálytársi viszonyaim, pedig szeretnék é is barátokat. Olyan igaziakat, akikkel nem csak hogy jól ellehet beszélgetni, hanem akikkel el lehet menni szórakozni, össze lehet ülni, sportolni, stb. Vagy ilyen csak a filmekben létezik? Nem tudom. Máshol azt látom, hogy mindenkinek tök jó barátai vannak, akikkel bizalmas hangnemben tudnak beszélgetni. Felőlem meg már azt sem kérdezik meg, hogy élek-e még. És szerintem azért az létszükséglet, hogy valakit szeressenek, keressenek... Nem vagyok egy kocka, mert szoktam mást is csinálni, és szoktam azért másokkal beszélgetni, de legjobb szórakozásom, hogy gépezek, netezek, gyk-zok, lesem a fb-ot (ott sem beszélek senkivel). De leginkább a gyk, itt mintha emberek között lennék, úgy igazán. Értitek... Amikor általános iskolába jártam, akkor bíztam a gimiben, hogy itt majd lesznek barátaim... de most? :S Most bízzak a fősuliban? :S Vagy mi a jó ég? :S

Jó tipp, tanács, sikersztori, bármi? :/

Köszi!

16/L