Muszáj csak azért megbocsátani valakinek, mert az családtag?

Amúgy nem ugyanaz a nagynénénk? Te jó ég, mintha én írtam volna. Kötekedő, intrikus, először apámat utálta, aztán a hugomat (mert ő apu "fajta"). Amikor megtaláltam az életem párját és férjhez mentem, akkor már velem is szemétkedett.

Én leszarom, rábaxtam a telefont valamikor 15 éve, azóta nem beszéltem vele (az érdekes az lesz, ha anyám meghal, és én leszek az egyetlen még élő rokona, de az sem érdekel, majd a lakásáért valaki gondozza.)

Nem. Az még nem egyenlő azzal, hogy mindent nézzünk el!

Ha durva sertéseket tett, igen is meg lehet szakítani a kapcsolatot!

Sajnos férjemnek kellene még erre rájönnie! Mert ő aztán mindenre ad felmentést a családjának! Valószínűleg azért, mert akkor konkrétan szinte egy családtagjával sem volna kb sehogy. Olyan sértően viselkedtek vele (is), de mindig ezt hallgattam: de mégis csak az anyám! De mégis csak a testvérem... Szóval bármit megtehettek és még most is büntetlenül vannak. De még csak nem is mondott sosem olyat nekik, hogy: ez rosszul esett! Soha! Engem is bántottak az anyjáék, persze akkor sem szólt mert mégis csak a család és nekik nem lehet, mert akkor az volt a taktika, hogy bevetette az anyja a csak én törődtem veled szöveget, én kell az első legyek ezért neked stb előadást... De akkor én mi vagyok a feleségeként, ha velük nem lehet össze veszni mert család? Velem gond nélkül össze veszik ha úgy van...

Sajnos tény, hogy az emberekben él egyfajta "mégis csak az anyád/apád/családod" gondolkodásmód és elvárás. Másik halálom a "jóba kell lenni a rokonokkal, mert kellenek a kapcsolatok"

Azzal egyet értek, hogy fontosak a kapcsolatok. Csak nem mindegy, hogy azok amiket magadnak felépítesz, ismerősi kör, közös érdeklődés, barátságok. Vagy az ilyen semmirekellő rokonok...