Nagyszülők - unoka?
Kegyetlen gyermekkorom volt, nem bízom a szülőkben. Sosem sikerült a régmúlt dolgait tisztázni, mert tagadják, semmi nem úgy volt, vagy kapom a vádaskodást, hogy a jellemem miatt vertek.
Nem akarom engedni a gyermekem, mert nem bízom bennük, el tudja mondani, ha olyan a helyzet ott, de annyira nem vagyok nyugodt még akkor sem, ha csak heti 2 órát vagyok ott.
Én vagyok a hibás? Vertek, éheztem, sokat voltam nyaranta egyedül a papával mert ki tudja, merre voltak. Elfelejteni nem tudom, de kaptak mar több lehetőséget hogy vàltozzanak, nem jött össze.
Ti mit tennétek a helyemben?
Már bocsánat, de mitől "elcseszett egy ország" attól a hazád, mert a törvények nem engednek eleve előre ítélkezést-végrehajtást egyben a szülőnek a gyerek érdeke ellenében?
Mert azt teszi a gyereket a nagyszülőtől elzáró szülő.
Aztán mit fog majd a gyereknek mondani, ha 10-20 év múlva számonkéri a gyereke rajta, hogy miért nem is ismerte a nagyszüleit? Elmeséli, hogy neki milyen csapnivalő szülei voltak? Na és? Attól még nagyszülőnek lehettek volna másmilyenek, Akár jobbak, akár rosszabbak, de ha meg se póbálják, soha nem fog kiderülni sem.
És a kérdező is nyáron a nagypapájával volt, rá nem panaszkodik, vele neki sem volt baja, legalábbis eddig még nem mondta.
Kérdés, hogy a másik szülő mit mond.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!