Azt hiszi nem vagyok képes egyedül boldogulni?

23 éves vagyok, kb. 16 éves korom óta a nagyival élek.

Előzmények: a szüleim 13 éves koromban elváltak, a közös családi ház, az apai ági nagymamánál volt. Én maradtam, tehát apa lett a gyámom, azonban ő is új életet kezdett és én itt maradtam a nagyival... a szüleimhez nem mehetek, mindkettőnek megvan a maga élete... eröltetik azt, hogy beszéljünk, de sz*rnak rám. (ez tényléeg így van, nem csak bebeszélem).

A nagymama házsártos. Nem kicsit, hanem orbitálisan. Mindenbe beleköt, mindent szóvá tesz, semmi sem elég jó neki, bárhogy próbálkozok :) Ha egy jó szót, egy bíztatást avgy bármit kaptam volna tőle, de nem, soha... neki a szeretet abban nyilvánul meg, hogy főz és vesz néha ezt azt avgy pénzt ad....

Mindig hiányzott az életemben az, hogy tanácsot kapjak, avgy valami bölcsességet... a családomtól sosem kapőtam, ahogy dicséretet sem. Őket csak az érdekli, hogy kinek mije van, kiről mi a pletyka, stb.

Nagymama olyan családban nőtt fel, ahol ő volt a kiskedvenc. Jó családba adták férjhez, stb. Mikor az anyukája már nyugdíjas volt, ő gazdálkodott a férje és az anyukája pénzével, ő egyébként háztartásbeli volt egész életében. Tele van kacattal az egész ház, mert amikor ilyen jól ment, akkor mindent megvett....

Most, hogy a nagypapám elhunyt, apa elköltözött, így már nagyon senkinek nincs szüksége rá, és rajtam tölti ki a frusztrációját. Egyszerűen nem tudom őt elviselni. Van egy barátom, össze akarunk költözni, és zsarnok müódjára sakkban tart, hogy ne költözzek el. 16 évesen lett volna hova mennem, de vele maradtam mert sajnáltam. És ő most ezt a sajnálatot, ezt a szánalmat ő élvezi és sakkban tart vele, zsarol vele....

"Ha sajnálnál nem viselkednél így" szokta mondani ha pl. szóvá teszem, hogy milyen elviselhetetlen.

A minap felkészítettem rá, hogy el fogok költözni hamarosan.

"Engem egyedül hagysz, itt leszek magamba".

Erre mindig válaszolom, hogy "és te az anyukádat nyugodt szívvel hagytad ott egyedül a nagy házba?"

Erre válasz: "más világ volt".....

Mindenre van kifogás, magyarázat. És sajnos ott tartok, hogy nem merek házat nézni mert sajnálom. A helyzet az....hogy nem akarom megbántani őt, viszont nem is egészséges hogy fiatal párként így induljunk neki az életnek....

Szerintetek? Voltatok hasonló helyzetbe?

Ui: az is felmerült, hogy majd a barátom ideköltözik, de apa egy forintot nem ad haza a mamának, a lakás romos, én pedig hiába újíttatom fel, ha mama elhuny, akkor apáé lesz a ház. A nevemre nem akar semmit írattatni, mert apa megsértődik....bár felé se néz, de ő ettől függ, mert mégis csak a kicsi fia :)))))

Jah...és minden föld meg minden vagyon apa kezében van, de mama nevén. Valószínűleg én abból semmit nem fogok látni, de engem ez nem is érdekel. Csak legyen békém....