Az a nagyszülő, aki az unokájával tölt időt minden esetben a szülőnek tesz szívességet ezzel?

27-es vagyok. Kedves utolsó, egyetértek veled, ha a szülő KÉRI a nagyszülőt, akkor az valóban szívességet tesz, hiszen nem lenne köteles a gyerekkel lenni, ellenszolgáltatást meg nem vár érte. Ettől még teheti mindezt nagyon szívesen.

De az már nem a szívesség kategória, ha a nagyszülő kéri, hogy vele lehessen a gyerek.

29-esnek meg csak annyit írok, hogy elég baj az, hogy ennyire félteni kell az állásunkat. Nem nevezném szívtelennek azt a szülőt, aki patthelyzetben van, és a mamára bízza a beteg gyereket. Jobb lenne, ha hagyná magát kiebrudalni a táppénz miatt a melóhelyről, és kenyérre valóért kopogtatna a mamánál?

Én a nagyszüleimnél élek (közös megegyezés, én segítek nekik, fizetésemből hazaadok, mielőtt belekötne valaki), minden (!) szünetben itt van a 7 éves húgom.

Szóval egész nyáron, őszi-téli és tavaszi szünetek + betegségkor.

Röviden: őrjítő.

Szóval, ittléte így zajlik: hiszti, mert nem maradhat fent 11-ig, hiszti, mert egy internetes játékban nem ő nyert, hiszti az ebéd miatt (amit korában ő kért), hiszti a macska miatt (rá lett szólva, hogy ne emelje fel a lábánál fogva, röhögve megcsinálja).

Nagyszülők nyugdíjasok. Most képzeld el, mikor hazaérek suliból és azt látom, hogy nagyim sír, a húgom meg le..rvázza, a halálba küldi és röhög rajta. Megfogni nem tudják, mert nincs bennük elég erő hozzá, én csak este érek haza, hétvégén én vigyázok rá. Igen, EZ szívesség.

U.i: 20 éves vagyok, pocsék családban felnövő.

40 50 évesen még javában van saját életed, munkád a nap végén nem az unoka vinyogásáraq vágysz,

60 70 felett meg szimplán fársaztó

pont az a baj hogy hozzád hasonloan a mai fiatal szülök alapnek veszik a nagyszülöket

"Az a baj, hogy sok szülő azt gondolja, hogy a nagymama azért van, hogy unokázzon és kész.Nem veszik figyelembe, hogy egy 40-50 év közötti fiatal nagymama még élni is szeretne, nem állandóan kinlódni.Ő már túlvan ezen, egyszer már megélte."

És amikor a nagymama volt fiatal anyuka? Ő sem számíthatott a saját anyukájára a gyereke körüli teendőkben? Ott is azt mondta a nagyi, hogy ő ezen már túlvan, és nem akar a gyerekkel kínlódni?

Szerintem az lenne a normális ha a generációk segítenék egymást. Kiskoromban mindkét nagymamám sokat vigyázott rám és a húgomra. Visszább megyek, apámra, anyámra is sokat vigyáztak a dédnagyszüleim, azaz az ő nagyszüleik. Az én gyerekeimnél is lehet számítani a mamákra, papákra. És ha addig nem üt el a villamos, én is segítek majd az unokáim körül.

A mi családunkban ez nem elvárás a nagyszülők felé, hanem természetes dolog. Ahogyan természetes elmenni a nagymamámhoz füvet nyírni, anyámékhoz fát hordani, anyósomékhoz szüretelni, ahogy természetes ajándékot adni és kapni.

Lehet, hogy régen segítette egymást több generáció, de teljesen másképp éltek. Sok esetben együtt vagy egymáshoz közel volt a rokonság. Ma már ez nem így van.

Illetve ne feletkezzünk meg a mostani fene nagy liberális gyerek nevelésről. Ahol a gyereknek csak jogai vannak, mindenki azért létezik, hogy körbe ugrálja az elkényeztetett hisztis gyereket. Nem szólhat a nagyszülő (és senki) mert megkell érteni, hogy ma már nem nevelünk olyan drasztikus módszerekkel gyereket, hogy esetleg mikor artikulátlanul ordít, földhöz csapja magát, akkor rácsapunk a kis fenekére.

Nekem kamasz gyerekem van, sokat segítettek a szüleim, mert élvezték ha unokázhatnak. De eszembe nem jutott volna szabályokat hozni, hogy mit csinálhatnak a gyerekkel mikor velük van, és mit nem.

Remélem odébb van még, hogy nagyi legyek. De ha eljön az idő, szívesen vigyázok az unokámra, de csak abban az esetben, ha nem mondják meg mit, hogy csináljak.

Ha nincs bizalom, hogy eltudom látni, fizessenek bébi szittert, mert akkor nem teszek olyan szívességet!!!, hogy a szabadidőmet feláldozom arra, hogy kioktassanak és ellássak egy elkényeztetett gyereket. Hiába az unokám az.