Mit csináljak? Kezdek kikészülni.
Hazánk 2004-ben vette át a svéd szabályozást: 2005 január 1 óta nemcsak a rendszeres bántalmazást, hanem az eseti testi fenyítést is tiltja a törvény, megkülönböztetés nélkül minden formában (pofont, kokit stb.)
A pofon elfogadását tehát jogosan megtagadhatod, elszaladhatsz, kiabálhatsz, segítséget kérhetsz, botrányt okozhatsz, mindenesetre szégyellned nem kell Magadat, visszautasíthatod, megtagadhatod a pofont, úgy, ahogy az utcán is tennéd egy utcai zaklatásnál.
A többi dolog, amiről írtál, hogy megalázó lehet (templomba járás kényszerítése, kutakodás), az is komoly gond. Elvileg át kellene beszélni a családdal a gondokat, de írtad, hogy anyukád Melletted állna, és a nagymama mégis csinálja.
Ha nagymamád ezek szerint még anyukádra sem hallgat, akkor vagy anyukádnak kéne ezeket a gondokat nagyon határozottan átbeszélnie nagymamáddal, vagy pedig valami olyasmi lehet a háttérben, hogy anyukád valahogy anyagilag vagy érzelmileg függ a nagymamádtól, vagy egyszerűen nem mer mindent átbeszélni vele.
Ha a két felnőtt között valami baj van, és ők sem értik meg egymást, Te pedig szenvedsz ettől a helyzettől, akkor az lehetne segítség, ha anyukáddal együtt (vagy akár egyedül is) átbeszélnéd ezt az egészet egy hozzáértő felnőttel, aki segíteni tud. Nem tudom, a helyi családsegítő szolgálat, vagy az önkormányzat szakemberei, vagy az iskolapszichológus pontosan hogyan tudnak segíteni. Vagy abban segítenek, hogy Te és anyukád ki tudjatok állni a törvénytelen megalázások ellen, vagy pedig esetleg figyelmeztethetik is a nagymamát. Sajnos ebben a témában semmi tapasztalatom nincs.
Név nélkül, ingyen megkérdezheted itt, milyen lehetőségek vannak, kivel lehetne legalább beszélgetni ezekről a gondokról:
Elköltözni bejelentés nélkül valóban nem tudsz, viszont a gyámhatóság segítségét kérheted. **Nem fognak** akaratod ellenére semmire rákényszeríteni, amit Te nem akarsz (elég idős vagy már ahhoz, hogy az akaratodat figyelembe kelljen venniük). Általában az ilyesmiből inkább az szokott lenni, hogy átbeszélik az ügyet az egész családdal. De valószínű, hogy a családsegítőben is lesz szakember, aki tud segíteni.
A telefont névtelenül, bemutatkozás nélkül is hívhatod, és emailt is írhatsz oda.
Írtad, hogy nagymamád nevel Téged, mert anyukádat kikészítette a volt férje, és nincs önálló keresete sem, a nagymamától függtök anyagilag.
Nem tudom, ez azt jelenti-e, hogy a hatóságok hivatalosan is így rendelkeztek, hogy nagymamád neveljen, vagy pedig ,,csak'' arról van szó, hogy anyagilag függ a nagymamádtól, de egyébként hivatalosan anyukád a Te törvényes gondviselőd.
Szerintem próbáljatok szakértő felnőttekkel beszélni. Szerintem kezdjétek a telefonnal, ott tudnak abban segíteni, hol lehet továbblépni. Gondolom, attól félsz, hogy állami gondozásba kerülnél. Ennek nagyon kicsi az esélye. Akaratod ellenére nem vesznek állami gondozásba. Az egész csak akkor merülne fel egyáltalán, ha semmilyen más rokonod nem lenne, akihez mehetnél, nagymamádat nem viselnéd el, anyukád meg semmilyen módon nem tudna gondoskodni Rólad. De ebben az esetben sem kényszerítik Rád.
Valószínű, hogy találtok megoldást, mondjátok el a teljes problémát, és lehet, hogy ki tudnak sakkozni Számodra valami elfogadható megoldást, hogy ne legyél nagymamádnak ennyire szélsőségesen kiszolgáltatva. Veszíteni nem veszíthetsz semmit, hiszen legrosszabb esetben maradsz a nagymamádnál, erőszakkal akaratod ellenére nem fognak beavatkozni.
Az önkormányzat szociális osztályára, és szintén az önkormányzat gyámügyi osztályára lehetne bemenni (sok önkormányzatnál ráadásul a két osztály egy helyen is van).
Anyukádnak talán adnának valami segélyt, hogy kibővüljön a mozgástere. A gyámügyi osztály pedig korlátozná a nagymama felügyeleti jogát, vagy valami megosztás lenne anyukád és nagymamád között. Nem tudom, milyen a pontos helyzetetek, az is lehet, hogy többféle megoldás is lehetséges, ezeket a részletek fényében lehetne megmondani. Ha félsz, akkor névtelenül meg is kérdezheted előre a telefonvonalon, nagyjából mire számíthatsz, mi jöhet szóba.
Túlságosan aggódik érted.Azt hiszi,titkolsz előle valamit.
próbáld azt az érzést kelteni, nem kell félteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!