Ti titkolnátok az abortuszt? Kérdés kifejtése lent

Először is, csak a Nagyi kedvéért biztos nem szülnék, ez nonszensz lenne.

Nem kell mindenről beszámolni a nagymamának. Van, ami nem rá tartozik.

Hát én meg egyáltalán nem vagyok vallásos, és én is azt mondom hogy gyilkosság. Aki tanul biológiát meg is tudja mondani hogy miért. Főleg ha járatos a bioetikában is.

A fogamzásgátló mellett nem hiszem hogy összefog jönni megint. Ennek nagyon kicsi az esélye.

És amúgy persze, hogy titkolnám, ha valami elképzelhetetlen okból beleegyeznék az abortuszba, hiszen az abortusz szégyellnivaló. A gyilkossággal is csak a söpredékek kultúrájában dicsekszenek az emberek.

Igen.

Egy vallásos emberekről úgy peregnek le az észérvek, hogy csak na... Nem érdemes vele vitatkozni. Amiről nem tud, az nem fáj neki.

Titkolnám. Ez amúgy sem olyasmi, amit nagydobra ver az ember.

De úgy általában, semmin nem változtatna, ha tudna róla, csak a kapcsolatotok romlana meg. Akkor mi értelme lenne beszámolni erről?

Én a saját boromon tapasztaltam meg a dolgot. Párommal együtt éltünk akkor, de mindketten tanultunk, mellette dolgoztunk napi 4 órában. A szoba amit béreltünk kicsi volt, állandó jelleggel voltak egérproblémáink, de a kaját csak a szobában lehetett tárolni, mert a konyhában már kb 2 éve harcok folytak a csótányok ellen. Szülői támogatásra nem számíthattunk, páromnak már csak az édesanyja élt, de o maga is gondozásra szorult, az én szüleim meg az ország másik felén, de ók is szegény körülmények közt. Óvszerrel védekeztünk, de egyik este megtörtént a "baleset". Esemény utánira nem volt pénz, plusz naptármódszer is biztatott, hogy kevesebb az esély. Aztán pár hét múlva, mikor már 3. napja késett, vettem egy tesztet és beigazolódott amitől féltem.

Nem akarok kibújni a felelősség alól, persze hogy a mi hibánk volt, viszont akkor már nem azok kellett rágódni, hogy "mi lett volna ha..." hanem eldönteni, hogy mit akarunk. 6 hetes terhesen lett meg az abortusz. Egyértelmű volt, hogy nem tarthatjuk meg a babát.

Egyedül legjobb barátnőmnek mondtam el egy hét elteltével, hogy mi történt. Szüleimnek azt mondtam, hogy beteg vagyok. Ha elmondom az igazat, akkor csak szomorúságot éreztek volna. Biztos, hogy mellettem álltak volna és támogattak volna a döntésemben, de minek keserítsem őket? Így ez örök titok marad előttük.

Én próbálnék megegyezni a nagymamával, hogy ha várandós leszek, akkor megszülőm, de nevelje fel ő, mert nekem anyagilag és idegileg is meghaladja az erőmet.

Úgyse tudja vállalni.

Az én életemmel, időmmel, erőmmel nem gazdálkodhat ő, ezt majd belátja eddigre.

Ha nem, akkor mondanám neki 10 percenként, hogy nagymama, szerintem neked meg szárnyakkal kéne repülnöd, és mégsem teszed.:)

De amúgy mi a bajod avval, hogy gyilkosnak fog tartani?

Az ő dolga, mit gondol, efölött nincs hatalmad.