Ti hogy titkolnátok el a családotok elől, hogy leszbikus kapcsolatban éltek?

Szerintem az a legegyszerűbb, ha mint a legjobb barátnődként mutatod be, vagy emlegeted őt. Nem feltétlenül jó mindig kitálalni a családnak, sok fájdalmat és vitát meg lehet vele előzni. A barátok, barátnők jönnek-mennek az ember életében, de a családja ugyanaz marad. Mint írtad, biszexuális vagy, nem tudhatod, hogy nem fogsz-e találkozni olyan fiúval, aki jobban megfog, vagy szerelmes leszel.

Az a szerencse, hogy távol éltek egymástól, így nem vagy kitéve a mindennapos pletykáknak, szóval szerintem élj boldogan és ahogy neked jól esik, a szülőket meg nyugtasd meg ha nagyon érdeklődnének a barátnő szöveggel.

Szia.

Nekem sem túl elfogadó a családom. Sőt. Abszolút nem az. Ők sem kitagadósak, szerencsére, de igen keményen és makacsul levegőnek tudnak nézni egy efféle párkapcsolatot, a barátnőmet.

De úgy voltam vele, hogy... inkább őszinte leszek. Az csak ott és akkor fáj egy kicsit, a meglepődés, ez-az. Aztán elmúlik. Sokkal jobb most egy nyitás miatti apró idegeskedés, mint az, ami most történik veled, hogy "emiatt állandó rettegésben élek".

Ne címkézz. Amikor előadod, mi a helyzet. Sokkal egyszerűbb ez, mint ahogy kombináljuk. Ha se pozitív, se negatív felhangot nem kap a közlésed, a hallgatóság is jó eséllyel megmarad egyenesben, nem hajlik egyik-másik oldalra.

Tehát, a "Szeretnék őszinte lenni veletek, mert úgy gondolom, így elkerülhetünk kellemetlenségeket, azt, hogy elbeszéljünk egymás mellett. Barátnőm van. X ideje vagyunk együtt, szeretjük egymást." teljesen jó. Nem kell kicentizni, hogy "leszbikus" (még ha erről is van szó), csak közölni a tényeket. Így sokkal egyszerűbb.

Aztán egy kijelentő lehetőségadás a családnak, arról, hogy ha kérdésük van, nyugodtan kérdezzenek; róla és rólad. Ha nem szeretnének, nem baj, de állsz rendelkezésükre, nyugodtan.

Aztán alakul ez magától.

Amikor egy szülő csalódik, ha tényleg szerető szülőd, nem benned, hanem magában csalódik.

Sok szülő saját magával kezd el vívódni, jaj, mit ronthatott el stb. Aztán ha rájön, hogy az egyszerű közlések mögött tényleg egyszerű, jó dolog van, nem harap.

Vagyis, amikor anyukám felhívott telefonon és megkérdezte tőlem, hol vagyok, mit csinálok épp - és én a világ legtermészetesebb módján azt mondtam, hogy "X-nél vagyok, együtt főzünk, spagettit és filmet nézünk"; akkor ebben nem volt stressz, sem az ő, sem az én részemről. Rájött, hogy működhet ez így is, teljesen normálisak vagyunk.

De kell egy kis idő. Ahogy neked is kellett, hogy megértsd önmagad, úgy nekik is kell, hogy a saját bizonytalanságaikat megemésszék. Türelem. Légy türelmes magaddal és velük is.

Ha megvan a távolság, azért ne félj attól, hogy folyton üldöznek majd. Eleinte én is azt hittem, hogy fognak, mert 50 km nem túl nagy távolság, de aztán... mégsem.

Ne legyen lelkiismeretfurdalásod, ne titkolózz. Nem kéne magad kicsinálnod az ilyen tudatalatti önkínzással, na. Béke!

Nem kell pozitív ugrándozást tartani, nem arra biztatlak; hanem arra, hogy egyszerű, természetes, szelíd módon kijelenteni dolgokat - ez a jól járható út.

Együtt érzek veled. Nekem megtudták, de ha tudtam volna tovább titkoltam volna! Az életbe soha nem mondanám meg! Rossz volt, görcsölt a hasam amikor még nem tudták. Szívesen megbeszéltem volna anyummal ezeket a dolgokat.

De amikor megtudták.. Most már úgysem merem megjegyezni egy csajról, hogy de csini, hogy nem azért mondom mert ágyba vinném vagy ilyesmi.

Szerintem semmiképp ne mondd el! És ezt jó tanácsnak szánom!

14/L

Azért 14 évesen eldönteni, hogy bedugod a fejed a homokba... ahhoz kell valami. Eeeh. Oo"

Szépen, nyugodtan, természetesen éldegéljetek, továbbra is azt mondom. Ugyanúgy, mintha az illető fiú volna. Mert egyébként tényleg ennyi az összes különbség. Ugyanúgy két ember kapcsolata, bla-bla.

Aki lelkisérült akar lenni meg hazudozós, az bújkáljon. Nem másoknak, hanem a végén magadnak hazudozol. Nem érdemes.

És nem azt mondom, hogy rögtön rohamozzátok meg a Pride-ot vagy vetkőzzetek bugyira és kiabáljátok el magatokat a kis falu főutcáján. Nem. Csak azt, hogy ha kérdeznek tőletek valamit, őszintén válaszoltok.

Sokkal egyszerűbb így. Ha kérdez valaki, válaszoltok őszintén, egyébként meg a nem beszélés valamiről nem jelent egyet a hazudozással, na, remélem érthetően magyarázok itt.

Lehet így is. Sőt, így az ésszerű meg nyugodt.

Aki meg 40 évesen, 3 gyerekkel és férjjel a nyakában szeretne kilábalni a saját hazugságaiból; hát tegye... jó nehéz lesz.

Én inkább élek őszintén, felszabadultan, szelíd nyugodtságban és önmagammal békében, minthogy húsz év múlva tízezresekkel etessek egy pszichológust.

Nagyon nehez lehet, de az elozovel ertek egyet, ha teged a titkolozas ennyire megvisel idegileg, azt ugyis latni fogjak rjtad, tonke mesz tole!

Te irtad, hogy kitagadni nem fognak, lehet, hogy csalodottak lesznek, de a lanyuk vagy, idovel megbekelnek, szeretni es tamogatni fognak tovabbra is. De persze csak akkor mondd el, ha mar annyira komolynak erzed a kapcsolatot, mert az meg furan venne ki magat, ha elmondod aztan 2 honap mulva pedig ismet egy pasival vagy :)

Egyebkent en ugy gondolom, hogy az ember sokszor hajlamos sokkal szigorubbnak latni a szuleit, mint amilyenek valojaban.

En meg regebben beszelgettem errol anyukammal, de csak elmeletben, mert en is biszexualisnak tartom magam. O akkoriban kicsit felt attol, h mi lesz ha lannyal allitok be, mert nagyon regen nem volt mar baratom akkor. Vegulis amikor beszelgettunk kiderult, hogy neki mindegy lenne, hogy kivel vagyok boldog az egyetlen, ami miatt aggodott az az, hogy akkor nem lennenek unokai, o pedig mindigis errol almodott. Tehat bar csalodott lenne, nem miattam. Persze egy pasi meg amugy sem garancia a gyerekre, mert vannak meddo parok is, es ezzel kb le is zartuk a beszelgetest.

(Nem tartozik ide, de vegul egy ferfit valasztottam, viszont igy sokkal jobb, hogy nem volt rajtam nyomas, szoval nem azert)